2013 XCO Magyar Kupa sorozat – utolsó állomás előtt
Visszatérésem óta most közeledik az első teljes MTB évad vége, így talán itt az idő, hogy (elő)mérleget vonjak.
Az első dolog ami eszembe jut, hogy nem pont úgy sikerült ahogy terveztem. Az álmom az volt, hogy ott folytatom, ahol 2001-ben abbahagytam, a csúcson. Akkor úgy hívták, Senior A, tíz év elteltével immár Master 2 kategóriában „kell bizonyítanom a képességeimet” (ráges-régi képaláírás a Hajdú-Bihari Napló cikkében, azóta is kuncogok rajta/magamon ha meglátom mit írt a fírkász). Ám ez sokkal keményebb dió lett, mint gondoltam.
1 —————————
Az év első versenye, az eBike Kupa kimaradt, mert épp Egyiptomban szörföztünk. Nem sajnálom, de utólag nagyon hiányzott ez a kimaradt verseny a hiányzó pontok és főleg a későn induló szezon miatt. Az alapozás gyakorlatilag kimaradt, mert az átlagosnál sokkal több eső és hó esett ezen a télen, kora tavasszal. Állandóan hideg volt mint az állat és nem bírtam rávenni magam, hogy kimenjek dagonyázni. Nagyon fázós lettem mostanában. (Talán elő kellett volna venni a görgőt, csak lenn volt a garázsban. Meg új gumi is kellene hozzá.)
2 —————————
A második (nekem első) versenyre Zalaegerszegre óriási tervekkel és becsvággyal érkeztem – és akkora pofont kaptam, hogy az erdő adta a másikat. A 11. hely és a több, mint 8 perces hátrány egy kevesebb, mint egyórás versenyen botrányosan gyenge eredmény. Sorra mentek el mellettem az ellenfelek, erősek és kevésbé erősek. Csak kínlódtam, 3 percet kaptam az utolsó körben Kis Józsitól, mikor 30 mp is sok lenne. A soproni Lakatos Peti is csúnyán levert, akire úgy emlékeztem, hogy régen nem volt komoly akadály. Azt sejtettem, hogy még nagyon szezon eleji lesz a formám (mindig is így volt, régen a Pilis Kupák voltak az első versenyek, hol feladtam, hol sokadik voltam, de sose ment jól év elején), de ez döbbenetesen gyenge teljesítmény lett. Az egyedüli pozitívum, hogy becsülettel végigmentem.
3 —————————
Májusban a Vértes XCO Kupával folytatódott a versenynaptár, ez nem Magyar Kupa, hanem Ranglista verseny és csak fele pontot ér a végelszámolásban. Előtte is esett az eső, aznap pedig zuhogott Tatabánya környékén, Borzalmasan nézett ki az erdő és a pálya. Csak Marosffy Dani és Kreácsik Miki jelentek meg Master 2 kategóriában de el sem akartak indulni, olyan sár volt. Nekem kellett rávennem őket, hogy nevezzenek be, legalább a biztos dobogós helyezés kedvéért. Csak utána kezdtem vakargatni a fejem, milyen gumival menjek ebben a sártengerben? De kiváló ötletem támadt, az amatőr futam győztese, Zudor Imi bicaján megláttam az 1.5-ös Mud Shark sárgumikat és rögtön sejtettem, ez csak pénzkérdés, hogy átkerüljön hozzám… Pontosan így is lett, percek alatt megegyeztünk és Imi még segített is átszerelni az új papucsokat. Elmentem kicsit körözni ott a Villapark területén, hogy megérezzem a vékonyka gumik csúszáshatárát a vizes betonon, fűben, sárban. Nem szaporítom a szót, nyertem a kategóriát, a gumik tökéletesen működtek ezen a csúszós terepen. Persze óriási öröm volt nyerni, de folyamatosan nyugtatgattam magam, hogy korai még az ünneplés, nem voltak ott a nagy ellenfelek!
Kiválóan látszanak a virsligumik – és a para az arcon…
Itt már nincs para az arcon, az idei első győzelmem!
4 —————————
A Vértes után az Eplény Kupa következett június elején, valódi XCO Magyar Kupa futam az eplényi sípályákon. Ezt sosem fogom elfelejteni: a rajt előtt 15-20 prccel óriási felhők jelentek meg! Folyamatosan a met.hu radarképét frissítettem a telefonomon, hogy megpróbáljam kitalálni, azonnal leesik-e az eső, vagy kibírja a futam végéig. Felemás döntést hoztam, előre egy ősrégi megfáradt (már berepedezett) Maxxis Minotaur sárgumit raktam, hátul maradt a Racing Ralph.
Ez brutál volt, a start ellövése után rögtön megérkezett az eső és szinte azonnal szakadni kezdett. Én csak mentem Bokros Manassé „Manóval”, szorosan a hátsó kerekén, a többiek hamar leszakadtak. Pár szót váltottunk a nagy zihálás közben, mondtam neki, hogy a rohadt életbe, csak nem bírta ki ez a felhőszakadás. Ő csak annyit mondott, hogy ne aggódjak, mert „megvoodoo”-zta a felhőket, nem lesz komoly eső. Az első körben még tudtam vele menni, csak az utolsó emelkedőn kezdett távolodni. Nem jött be a Voodoo-ja, nagyon nem. Idegből leszakadt az ég, egy kör alatt sártengerré változtatva a pályát.
Szerencsére az első gumim miatt egész jól tudtam haladni lefelé, de a száraz pályára való hátsó kerék pillanatok alatt használhatatlanná vált. A második körben még úgy-ahogy lehetett menni vele a nem-túl-meredek felfeléken, az utolsó körben viszont már annyira csúszott a pálya, hogy gyakorlatilag sehol sem. Volt olyan sík(!) szakasz, ahol tolnom kellett, a felfelék pedig „mission impossible” kategória lettek.
Manó nagyon elment a hazai pályán, de befutottam a második helyen, ez nagyon elégedetté tett. Kicsit úgy éreztem, hogy kezdek végre visszatérni a régi formámhoz. Később kiderült, hogy korántsem volt így, mindössze hiányoztak a top ellenfelek mint Kis Józsi, Vas Peti, vagy Kovács Andris. De ne szaladjunk ennyire előre.
5 —————————
Közeledett a Csömör XCO Magyar Kupa. Előre beharangozta Valter Tibi, hogy nagyon technikás pálya lesz ugratókkal, rengeteg szűk kanyarral, meredek felfelékkel, úgy éreztem ezt nekem találták ki!
Már pénteken kimentem pályát járni, mert ez volt az első XCO futam az új 29″-es bicajommal. Németh Zolival találkoztam – ő a hazai pályán hasonló eltökéltséggel készült erre a futamra – csak annyit mondott, hogy óvatosan a pályabejárással, mert észnél kell lenni, valaki (utólag kiderült, hogy a gödöllői Őry Barnabás, azóta jobban van) már nyakát szegte az egyik ugratón.
Persze-persze, mondtam neki, majd nekiugrottam az ismeretlen pályának, mint bohóc a biciklinek. Azon a bizonyos ugratón óriásit estem, rá a bal combomra, oldalamra. Nem tűnt komoly sérülésnek, úgyhogy gyorsan visszaültem – a bicaj rendben volt – és mentem tovább, persze sokkal óvatosabban. Később visszamentem az ugratóhoz és egy DH-s srác segítségével begyakoroltam, egész stabilan ment.
Mikor később az autónál átöltöztem, vettem csak észre, hogy mekkora seb lett a fenekem mellett oldalt. Levedzett, kicsit vérzett is, be kellett kötnöm. Nagyon rosszul esett az autóban ülés utána. Szombaton is kimentem pályát járni, még mindig úgy gondoltam, hogy tetszik a pálya, rendben lesz. A verseny napján nézegettem a kirakott kupákat a versenyközpontban, a szememmel kerestem, hogy vajon melyik lesz majd az enyém.
A startnál kilőttem idegből – és az első emelkedő tetejére szinte félholtan érkeztem. Úgy felment a pulzusom, úgy elsavasodtak a lábaim, hogy alig bírtam továbbmenni a hullámos szakaszokon. Elkezdtek megelőzni az ellenfelek ez végképp odatett a lelkemnek is. Németh Zoli majd’ letolt az első körben, folyamatosan hisztizett mögöttem az egynyomos ösvényeken, hogy menjek gyorsabban, mert ő bizony tudna… Elengedtem, a pálya végén egy hatalmas letörésen még megelőztem egy kicsit (ő az ún. Chicken Way-en kikerülte a letörést – nem is értettem, azt hittem tud bicajozni), de hamar visszaelőzött és elhagyott. Minimál lelkesedés mellett, kínlódva fejeztem be a versenyt. Manó győzött (Kis Józsi nem jött el), Vas Peti, Kovács Bandi végeztek a dobogón, én meg 5. lettem Németh Zoli mögött.
Dráma. Gatya eredmény, messze a saját elvárásaim alatt.
6 —————————
Július közepe, Borsodnádasd Kupa, tikkasztó hőség. Brutál nehéz pálya, a pályabejáráson (pihenten) még ki tudtam tekerni minden emelkedőt, de éreztem, hogy a versenypulzus mellett ez nem fog menni. Közben a verseny délelőttjén Apámék megleptek, egyszer csak megláttam őket, ahogy tanácstalanul keringenek a versenyzők között a szemükkel keresve engem. Nagy öröm a találkozás, puszik, tényleg kellemes meglepetés volt.
Ez egy elég vicces kép: én kiköpöm a tüdőm úgy hajtok, de a nézőket ez egyáltalán nem érdekli…
A verseny túl sok szót nem érdemel, harmadik lettem Kis Józsi és Manó mögött. Örültem is, meg nem is. Persze szép és jó a dobogó, de már nyerni szeretnék! De egyenlőre nincs realitása, még mindig 2:39 percet kaptam Józsitól, ez egyszerüen túl sok.
Az idény második felében többször álltunk együtt az XCO MK dobogón: Manó, Kis Józsi és én.
Viszont egy fontos közjáték: egy hete megcsípett egy kullancs és egyre növekvő vörös folt jelent meg a csípés körül a térdhajlat mellett. Nem kellett túl sok böngészés a neten, hogy kitaláljam, ez tipikusan a LYME kór jele! Megmutattam ott a versenyen egy mentősnek, hogy mi a véleménye, de ő frankón megnyugtatott, hogy ez szerinte semmi. Egyenlőre hamis megnyugvással hittem neki.
7 —————————
És eljött a várva-várt OB hétvége Sopronban. Szombat délelőtt Marci bácsi, a badacsonyi helyi nyugdíjas doki a tomaji strandon két fürdés között ránézett a LYME foltomra. Csípőből megmondta, hogy ez bizony tényleg LYME kór, nem szabad bírkáskodni vele, hanem azonnali antibiotikum kúra szükséges. 10 perc múlva a badacsonytomaji patikában kisírtam a szükséges antibiotikumot, recept helyett bőszen mutogattam a foltot a lábamon, mintha az lenne maga a recept. Csak remélni tudtam, hogy nem doppinglistás a Doxycyclin, de valójában nem is érdekelt, a gyógyulás fontosabb.
Brutál pálya várt Sopronban is, iszonyat hosszú meredek emelkedővel, egyből éreztem, hogy ez is sok lesz nekem. A pályabejáráson teljesen hasonlóan, mint Csömörön, itt is estem egy nagyot az egyik ugratón – meg is örökítette egy fotós.
Itt még jónak tűnik az elugrás
A landolás ferdére sikerült
Nem látszik a képen, de ezután elég sokat csúszott keresztbe a bicaj, így jelentősen lelassult mielőtt eldőltem.
Szerencsére a másik oldalamra estem és szerencsére sokkal kisebbet, mint Csömörön, valójában alig lettek sebeim az oldalamon és a csuklómon, amit „nyalogatni kellett volna”.
A verseny aztán az idén megszokott stílusban-ritmusban ment: erős kezdés után rögtön felmegy a pulzusom az anaerob zónába, majd elkezdek savasodni, elnehezülnek a combjaim, elkezdek lassulni (1-2 fokozattal feljebb megyek, mint ahogy pihenten menni tudnék) és ez pont elég, hogy elkezdjenek leelőzni. Ismét lelki törés, a második kör közepén már fel akartam adni, megálltam a pálya szélén. Aztán, vagy 10-20 mp. álldogálás után visszaültem, hogy ha lassan is, de befejezem a kört. Szépen továbbmentem, helyreáltt a pulzusom, erőre kaptam, elkezdtem gyorsulni, utólértem több Master1 és Másodosztályú versenyzőt. De ekkor már rég késő volt.
Ötödik lettem, ez nagy csalódás. Meglepetésként az „ős-erő” Tóth Rajmund győzőtt, megverte Kis Józsit is. Manó harmadik, még Breznai Béla is megvert néhány másodperccel, akiről semmit sem tudtam, nem indult előtte az XCO futamokon. Szóval tényleg lehangoló, mert dobogón szerettem volna végezni. Ez volt számomra az év legfontosabb versenye.
8 —————————
Augusztus közepe, Ózd XCO Magyar Kupa a következő állomás. Vas Peti lesérült néhány hete egy edzésen, így már biztosan nem játszik az idén. Sajnálom, mert tényleg szerettem volna újra megmérkőzni vele, előbb-utóbb utól kell hogy érjem. Szóval mielőbbi gyógyulást neki!
Az ózdi pályát már ismertem tavalyról, végig tekerhető, nekem tetszik. Ismét dögmeleg 32C+ van, de ez már megszokott az idén. A pályabejáráson fel sem megy a pulzusom anaerob zónába az emelkedőkön, ez nagyon jó jel! Na, majd most!
Aztán jött az immár szokásos túlforszírozott rajt és első-mászás kombó. Csak nem bírtam magammal és ismét eldurrantottam közvetlenül az elit srácok után, míg az első egynyomos ösvény bejáratánál, ahová öten érkeztünk egyszerre – de persze csak egy fér el – Dina Marci keresztbe állt előttem, nekem pedig teljesen le kellett fékeznem. Tehát ahelyett, hogy lendületből felgurulok az emelkedő közepéig, le kellett szállnom és feltolni (felszaladni) a meredek emelkedőn. Ugye kitalálod, hogy mi történt a pulzusommal?! Ismét oda lett a verseny…
A gondokat csak tetézte, hogy ügyetlen volt a megbízott itató-emberem, lazán tartotta a tenyerén a kulacsot és a nagy lendületben kibillent, kiesett a markomból és elgurult. Én bizony meg nem állok, tehát rövid káromkodás után elmentem az utolsó körre – szárazon. Emlékszel ugye, több mint 32 fok, a pálya nagyrésze tűző napon, na azt a kört tényleg kibírtam röhögés nélkül.
Ismét csak harmadik lettem Kis Józsi és Manó mögött. Ami viszont fontos, 1:40 percet kaptam Józsitól és csak 50mp-et Manótól. Ennyire még nem voltam közel, ez még ugyan mindig nem támadó távolság, de tényleg sokat csökkent a hátrány! Hol van már az a zalaegerszegi 8 perc?
Konklúzió ———————————
Lehet, hogy nem kellene ennyire bekezdenem a következő versenyeken? Lehet, hogy már nem bírom a rajt utáni azonnali sprintet úgy, mint 12-14 évvel ezelőtt? Akkoriban semmi gondom nem volt ezzel, a legtöbb XCO versenyem rajt-cél győzelem volt, eldurrantottam az elején és kibírtam a végéig.
Újra kell gondolnom ezt a stratégiát. Már csak az utolsó XCO MK verseny van hátra augusztus végén Salgótarjánban, „azt hiszem szeretném kipróbálni” (A lankadatlan – A Dewey Cox sztori). Lazán (egy lehelletnyire lazábban) kezdek és mondjuk teszem a kereket Manóra. Kis Józsit továbbra sem realitás megelőzni, de azért törekedni fogok rá.
Meglátjuk.
Köszönet Wawra Nándinak, Máhr Attilának és Fenyvesi Tamásnak a fotókért!