2014 XCO OB Piliscsaba, második hely
Sikerült végre megverni Kis „bajnokokbora” Jocót, mégsem érzek semmilyen örömöt, vagy elégtételt, mert még így sem sikerült megnyerni az XCO Országos Bajnokságot. Egész évben elsősorban erre a versenyre készültem és úgy éreztem, úgy kalkuláltam, hogy ha sikerül áthámoznom magam a Merida Master2 expresszen (Kis Jocó, Vas Peti és Kovács „Pék” Andris), akkor enyém lesz a Bajnoki cím. Az áthámozás sikerült, mégsem lehettem bajnok, mert eljött egy eddig számomra ismeretlen pécsi, elsősorban országutizó ellenfél, Vörös Feri (Mecsek Maraton Team), aki ezen a napon, ezen a pályán nem volt verhető.
Pedig a körülmények ideálisak voltak számomra. Igazán technikás pálya, nem túl hosszú emelkedőkkel, viszonylag kevés (150-170m) szint körönként, száraz talaj trükkös kanyarokkal. Lehetőségem volt többször is kijárni a verseny előtti két héten a pályára, ahol tényleg begyakoroltam a mandínereket, a szétfékezett mély-homokos kanyarokat, a letöréseket. Pont úgy mint Csömörön előre belőttem, hogy melyik emelkedőn milyen áttétellel fogok menni, hogy gyors is legyen, de azért maradjon kraft a következő körökre. A versenyen az idő is rendben volt, kicsit meleg, de azért még nem az az „ipari” dögmeleg. Takáts Máté is tökéletes munkát végzett az itatással/frissítéssel, illetve a pillanatnyi időkülönbségek mérésével, köszönöm Máté!
A rajt előtt közvetlenül kicsit pancserkodtam, akkor jöttem rá, hogy az első fékbetétek már nagyon közel vannak a rugós laphoz, szóval kicsit későn, a rajt előtt egy órával cseréltem fékbetétet. Azért necces, mert ilyenkor nem biztos, hogy egyből sikerül a fékbetétek beállítása, még nincs bekopva, emiatt besúrolhat és valljuk be, annyi erőtartalékom nincs… De jól sikerült a barkács, jó lett a fék.
A startnál szokás szerint éllre álltam de már a pálya első felén utólért és megelőzött a pécsi ellenfelem. A hátsó meredek emelkedőn pedig olyan tempót forszírozott, amit csak nézni tudtam – lekövetni biztosan nem. Ugyanitt még Kis Jocó is felért rám, de a pálya csúcspontjáig nem tudott megelőzni, onnan pedig tudtam, hogy a pálya az enyém, Jocó és – a pécsi srác kivételével – mindenki le fog szakadni. Pontosan úgy is történt, biztos, majd félperces előnnyel zártam ez első kört Józsival szemben. A 45 mp-es hátrányom Ferivel szemben viszont egyértelművé tette számomra, hogy ezen a napon nem győzhetek, hacsak nem történik vele valami technikai zűr, vagy komolyabb esés.
Nem szaporítom a szót, tényleg jól mentem magamhoz képest, folyamatosan értem utól a Master 1 versenyzőket, akik egy perccel előbb indultak: Krisz, Kovács Atti és Kiss Gabi, sőt az utolsó körben felértem az ózdi duóra, Pityikuszra és Frölich Tomira is és már Vajda Janit is láttam magam előtt. Neki nem vagyok különösebben hálás, mert szerintem ő adjusztálhatta Vörös Feri barátját (lévén szintén pécsi, évek óta együtt edzenek), hogy jöjjön el az XCO OB-ra megmérettetni magát. Elég jól sikerült ez a megmérettetés…
Csapongnak a gondolataim, randomban írom le őket
1 – Minden tiszteletem és szeretetem a végtelenül önzetlen Merida Maraton csapaté:
- Kis Jocó a nyakamba borulva búcsúzott el a végén (nem tudott maradni az eredményhírdetésre és természetesen korrekt módon exkuzálta magát).
- Vas Peti nem indult a versenyen, mert érezte, hogy ez a pálya nagyon nem felel meg a stílusának, ám természetesen eljött és a gyerekeivel együtt szurkoltak nekem is. Mégpedig úgy hogy átéreztem, ez nem csak udvarias buzdítás, hanem tényleg tiszta szívből drukkoltak nekem. Mellesleg Vas Kata Blanka és Vas Balázs a leghűségesebb szurkolóim, imádom őket! Gratula mindhárom Vas gyereknek: Barni Magyar Bajnok lett, Blanka második akárcsak én és Balázs ötödik a szuper erős U15 mezőnyben!
- Kovács Andris a harmadik körben mikor meglátott a pálya egyik pontján, ahol egymás mellé ért a pálya vonalvezetése oda és vissza és látta, hogy behozhatatlan hátránya van velem szemben – szóval verseny közben teli torokból kiáltott át, hogy „- Menjél Kefe!!!”, pont mintha egy csapatban lennénk és már csak én maradtam volna versenyben, hogy megvédjem a mundér becsületét.
- Mondanom sem kell, hogy a versenyre invitált további Merida csapattagok is név szerint buzdítottak a pálya mellől.
2 – A verseny után egy sporival beszélgettünk, aki megdicsérte a csapatomat, a Meditech SC-t a különlegesen sikeres Duna Maraton miatt. Elhoztuk szinte az összes Master első helyet, Master 3 rövid első hely, Master 2 hosszú/közép/rövid első helyek, Master 1 közép férfi és nő első hely. Ez tényleg kivételes és elképesztően sikeres – de tökéletesen rávilágít arra, hogy sajnos elöregedő egyesület vagyunk. Egyáltalán nincs utánpótlás nevelés, egy árva U15 lány, Pásztor Szintia kivételével nincsenek fiatal versenyzőink. Sajnos az egyesület „velünk hal meg”, jelenleg nincs aki átvegye majd a stafétát. Minden tiszteletem Valter Tibié, Benkó Lacié, Rusovszki Gabié, Bokros Manóé és még sorolhatnám azokat az edzőket, sporikat és egyesületeket, akik ténylegesen fókuszálnak az utánpótlás nevelésre. Olyan kár, hogy a Meditech körül nincsennek fiatalok, olyan szivesen segíteném, támogatnám én is őket a versenyeken.
3 – Hogy miért jutott ez eszembe? A második körben nagyon magas volt a pulzusom a pálya utolsó részén, ahol a lefelében volt néhány tuskó a kanyarokban. Szépen jelölve voltak feltűnő szinnel, pontosan tudtam is, hogy hol vannak, de fáradt voltam, csak beakadt a pedál az egyikbe. Mondanom sem kell, úgy elpattintott, hogy ide-oda pattogtam az ösvényen elég nagy sebességgel, kiesve a pedálból, vészesen közeledve a fákhoz. Az egyik pályabíró gyerek felugrott, hogy megpróbáljon segíteni, elkapni, de addig már valahogy sikerült lefékezni nagyobb crash nélkül. A srác csak ennyit kérdezett:
– Nem tetszett megsérülni?
Hát pont nem sérültem meg, de ettől tényleg annyira ideges lettem, hogy majdnem felrobbantam, rákiáltottam szegényre:
– Nem b…meg, de tegeződjünk, jó?!
A következő körben szerintem akkor sem segített volna, ha tényleg rétekeredek egy fára…
4 – Egyetlen dolog miatt örülök csak a második helynek. Az eredményhirdetésen a Szövetség hozta az egész éves pitiáner formáját: a győztesek egy OB címhez nem méltó kis kupát kaptak egy gravírozás és mindenféle jel nélküli éremmel – a bajnoki mez felvétele elmaradt, mert kapaszkodj meg: a Szövetség elfelejtette időben megrendelni a bajnoki mezeket! Végtelenül pipa lettem volna, ha valóra válik az álmom, ott állok a dobogó legmagasabb fokán és se bajnoki mez, se odavaló kupa a dobogón. Elképesztően alacsony színvonalú a díjazás általában az XCO versenyken, ezen az OB-n pedig azt mondom: zéró, egy felnagyított nulla! A papírzacskóban egy sapka és Honda tipikus repi ajándékok vannak, toll, nyakbaakasztó és Honda prospektus, amit mondjuk egy kiállításon adnak minden arra sétálónak…
Az idei galéria kiegészült az XCO OB-n készült fotókkal – óriási köszönet Máhr Attillának, Zoboki Attilának a pompás képekért!
2014 XCO OB végeredmény: 
2014_pilis_xco.pdf (72 KB)