2018 Duna maraton – hé buksi!
Döbbenet, de Specziár Viktornak általában tényleg jók a megérzései! A rajtunk előtt odamentem a középtáv rajtjához csimbizni a pro riderekkel – valahogy Viktor is odakeveredett közéjük :) – és persze fecsegtem mindenkivel egy keveset. Mindenkinek a lelkére kötöttem, nem szabad elesni!
Mikor Viktor került sorra, dumálunk, dumálunk, egyszer csak mélyen a szemembe néz és azt mondja:
– Nálatok ez a Prájczer Peti most nagyon erős!
– Hát – mondom – persze, hogy erős, már tavaly is alig bírtam elverni, mikor még csak M1 volt, most meg elsőéves M2 és edz, mint a sertés, Eliminátor világkupákon versenyzik, még szép, hogy erős, mint a dög!
– De Kefe, ez a Prájczer Peti tényleg nagyon erős most, érted?!
– Jól van Viktor, köszi szépen, inkább menjél versenyezni…
Legyen elég annyi, hogy Prájczer Petit végül nem bírtam lekerülni a sprinten, kb. egy fél biciklihosszal rakott le. De halihóóó, ne szaladjunk ennyire előre!
A mega-sáros Szilvást és Crosskovácsit követően a csapágyak után rutinból nekiálltam lecserélni a váltóbowdeneket is. Ez a kép fogadott, mikor kibontottam alul az első váltó bowdenjét. Szerinted időszerű volt a csere?! (Sose bírta volna ki a Dunát, mehettem volna végig bután kistányéron kb. a tizedik helyért…)Olyan lassú és olyan hosszú lett a „lassú rajt”, hogy elkezdtem röstellni a dolgot (hogy fog kinézni ez a track?!) és inkább megállítottam a Garmint, eldobtam az első 2 km-t és inkább újraindítottam a Bánomi áttörés után. (Közben persze majdnem beestem a felvezető autó hátuljában ücsörgő kameraman ölébe, mert épp lassítottak egy kicsit.)
Szerinted sikerült az 575-nél fejjel lefelé rászitázni a Probike feliratot az új mezem karjára?! :) Nem is mertem ebben indulni, nem hozott volna szerencsét. :)Végre megkezdődött a verseny érdemi része, örültünk neki, mert már mindenkinek viszketett a gatyája. (A felvezető autóból mondták is, hogy eddig minden kategória szépen nyugodtan dumálgatva követte őket, mi meg mint a mérgezett egerek csak morgolódtunk és semmi sem kerek. Ja persze, csakhogy nekünk azonnal ing-gatya apercen, ahogy csak félreállnak…)
Bemelegítés. Nekem egyébként nem jön be az új mezünk ezzel a sárga háttal.Kőszegi Krisz (Waberer’s Trek Team) előre állt és tempót ment. Pont jó: nem sok, nem kevés. Nem sokkal később Paár Vili (ROAD KSE) meglendítette idegből, de tényleg nagyon látványosan, rögtön levágtam, hogy ez hamar sok lesz neki, ez csak amolyan „látványpékség”. A célban végül elárulta, hogy ez kizárólag Méhész Tominak (Merida Maraton Team-CST) szólt, őt akarta mindenképpen leszakítani. És jól is csinálta, végül Vili dobogón tudott végezni, Tomi viszont nem. Nekem viszont ez nem volt húsbavágó, mert sejtettem, ez nem nekem szól. Sőt, ezzel nekem nem is szabad foglalkoznom: előbb, vagy utóbb úgyis meglesz Vili.
A rajt előtt elmondta Kanyári Boti (Superior MTB Team), hogy előző nap ment pályabejárást és a Vaskapu áttörés után, ahogy elkezdődik a nagytempójú lefele, nagyon sodrósak a jobbos kanyarok! Középen jó a nyom, de mégis érdemes lemenni a bal nyomvályúba, mert az oldalfalát mandínernek használva biztonságosabban lehet fordulni a jobbosokban. Találd ki, hogy hol mentem! Elárulom: középen. Hiba volt! Előttem csak Rózsavölgyi Peti (FRO Racing), aki nagyon jól lejtőzik, szép a tempó. Ahogy jött az első éles jobbos, már sokalltam is, már csúsztam is le a bal nyomvályúba. Minimál a kontroll és ahogy jött keresztben egy kisebb tuskó, már szedte is ki alólam az első kereket.
– ’Oan béna vagy Kefe!!!
A rajtnál még a „hangosba” is bemondtam, hogy nem szabad elesni (odajöttek hozzám a szpíkerek valami okosságért, valami kis vicces tüskéért, de azzal persze nem tudtam szolgálni, helyette ilyen közhelyeket puffogtattam nekik…). Hugauf Marcell (Fillari Team Budaörs), a későbbi abszolút győztes kicsit belémgázolt ahogy a földön fetrengtem, de ez sima normál versenyhelyzet, képtelen volt akkorát lassulni, mint egy Porsche a meleg aszfalton. Összeszedtem magam: a bal cipőm teljesen kicsatolva – mintha a dobozból vettem volna ki – a jobb bokám pedig azonnal fájni kezdett. Visszaugrottam a bicajra, de máris elkezdtek lekerülni a sporik lendületből. Kellett még néhány pedálfordulat, míg valahogy egy kézzel visszacsatoltam a cipőt, közben is elmentek még páran. A bokámmal nem foglalkoztam, az adrenalin pompás fájdalomcsillapító, valamint elsőosztályú „leszarás-rásegítő”.
Végre újra full speed lefelé! Elkezdtem előzgetni, hamarosan Krisz következett. Korrekt volt, az első adandó alkalommal elengedett. Előttem Minárovics Krisztián és jött a pálya legélvezetesebb része, az egynyomú, viszonylag meredek ösvény lefelé, ami nem volt a pályában előző években. Még bennem volt az iménti esés, a kissrácot már nem akartam megelőzni, csak lejöttem a hátsó kerekén. Kilapult a pálya és elkezdtük a viszonylag sík, kicsit hullámos dózeres részt. Tettem a kereket Krisztiánra és reménykedtem, hogy elég a tempónk. És hogy kibírja a bokám.
Semmire sem volt elég a sebességünk. Először Prájczer Peti (KTM Teszt Team), majd Krisz is megérkezett ránk. Nagyon rosszul esett lelkileg, hogy a két legerősebb M2 versenyzőtárs gond nélkül felért! Kb. a pálya közepén járunk. Együtt tempóztunk, de közben azon morfondíroztam, mi a franchoz kezdjek most?! Mikor ekkora nagy a baj!!!
Mintha megéreztem volna, hogy jobb elöl, mint hátul, picit lendítettem a pálya leghátsó pontján, hogy én forduljak felfelé legelöl. Nem hiszed el, szinte varázsütésre Krisztián hibázott a kanyarban, kicsit megtorpant és persze megtorpant mögötte Krisz is. Petinek még pont kiadta belső íven.
Tűkön ülsz?! Most következett a győztes (vagyis a második helyezett…) move: Peti a hátsó kerekemen, Krisz kicsit leszakadva. Igyekszem felfelé ahogy csak bírok, erre Peti tök nyugodt hangon megszólal, mintha csak tévén nézné ezt az egészet:
– Így még többen fel fognak érni ránk!
Mondom neki: Peti, az isten áldjon meg, akkor állj előre és menj tempót!!! És előzékenyen félreálltam.
Simán kitalálhatod, mert nem ez az első bejegyzésem: a következő emelkedők és néhány kili iszonyatosan rosszul esett! Ténylegesen kezdtem leszakadni Petiről. Nem látványosan, csak egy méter, két méter, három méter – de te is tudod, hogy megy ez… Valaki azt mondta a rajtnál, nem kell félni Petitől, mert „vastag”, nem tipikusan MTB alkat, bántani fogják az emelkedők. Egyrészt most egyáltalán nem tűnt daginak hátulról, másrészt láttam a lábán, vádlijain, hogy rendben vannak, ténylegesen bajban vagyok és valóban: Peti valójában csodaszép barátságban van a nem túl meredek, közepes emelkedőkkel! A két Krisz végleg leszakadt rólunk.
Ami viszont meglepett, lefelé nem volt elég gyors. Visszaértem rá, átkéredzkettem rajta és egy kisebb előnyt gurultam össze. Felfelé újra visszaért rám. Gyakorlatilag így harmonikáztunk el Esztergomig, felfelé elengedtem, lefelé visszaengedett. Az utolsó hosszú sík részen biztossá vált bennem: síkon tutira nem tudom leszakítani őt, arra viszont nagyon oda kell figyelnem, hogy nehogy ő szakítson le engem.
A befutót elcsesztem. Valahogy azt hittem, hogy be fogunk kanyarodni a füves pályára mint tavaly, néhány kanyar és ott majd odapirítok, hiszen jól kanyarodok. Csak későn tudatosult bennem, hogy a cél is lent van az aszfalton, nem csak a rajt és immár a célegyenest forgatjuk ezerrel. Rátoltam a wattokat, kicsit ki is bújtam, kicsit melléértem – de vége, Peti ténylegesen erősebb volt ma. Na!
50 km/h síkon – bájkkal, másfél báron – ide kevés volt, na!
El voltam kenődve, főleg, hogy maradt még bennem: Nem volt részemről tiszta, rendes, „fullgáz” sprint. Később kiderült, hogy Petinek az Eliminátor világkupák miatt nem korosztályos M2, hanem elit licence van, emiatt felnőttben értékelték, szóval én mégis első lettem Master2-ben. De nem vígasztal (ez kamu), Peti az erkölcsi győztes, én csak második lettem.
A jobb bokám pocsék lett estére. Nagyon fáj és erősen sántítok. Most fagyasztott zöldborsó van rajta, remélem még van egy-két zacskós zöldség a fagyasztóban. (Mondjuk sok minden nem maradt a hűtőben április óta, én meg nem nagyon veszek a boltban ilyesmit, mert nem vagyok túl erős főzésből. Sör, az bezzeg mindig van.) A következő napokban biztosan nem fogok tudni edzeni. :(
Zsoldos Luca a Duna marci hivatalos fotósa és Máhr Attila voltak olyan szívesek és soron kívül elküldték a fotóikat nekem. Nagyon szépen köszönöm!!!
Duna Maraton 2018 eredmények: https://www.dunamaraton.hu/2018eredmenyek/