SuperCross CX harmadik futam, pedáltörés és defekt
Hihetetlen, hogy mennyit szopok a CycloCross gummancsokkal összehasonlítva a bike pacskerekkel. A 29”-es S-Works cangán már két éve áttértem a tubeless rendszerre és tökéletesen működik a dolog (bár az idén fel kellett adnom egy maraton futamot, de ez statisztikailag még belefér). A CycloCross bicajjal viszont defekt defekt hátán, szinte minden második edzésen bezsebelek egyet, időnként kettőt is. Sok-sok utánaolvasás (leginkább cxmagazine.com cikkei) után megértettem, miért olyan fontos az alacsony guminyomás CX-en – ami viszont belsős kerekeknél a felütéses defektek melegágya. Röviden: minél alacsonyabb a guminyomás, annál jobban tapad a gumi a sodrós, vagy füves kanyarokban, illetve annál komfortosabb az egész (nem ráz olyan borzasztóan, ami miatt pl. nem tudtam második lenni Kazincbarcikán). Viszont minél alacsonyabb a guminyomás, annál nagyobb az esélye a felütésnek ha belső is van benne. A megoldás: a nagyon macerás szingó, vagy belső nélküli gumi. A tubeless rendszer tökéletesen működik az MTB-n, ám még mindig nem teljesen elterjedt CX-en, bár sokan próbálgatják, kísérleteznek vele. Én is, de szinte minden második edzésen beszerzek egy defektet, legutóbb kettőt is. Haza is kellett szólnom Leónak, hogy jöjjenek értem, mert nem akarnék hazaszaladni Normafától karbontalpú bicajcipőben…
A veszprémi CX versenyre is tubeless redszerrel készültem – volna, de pont a legutóbbi edzésen biztossá vált, hogy a jelenlegi Schwalbe Evo CX gumik (33-as Rocket Ron, Racing Ralph, mindegy) nem alkalmasak belső nélkül, túl lazán ülnek a felnin, egy élesebb kanyarban simán ki lehet szisszenteni (inkább úgy mondanám: kifingatni) belőlük a levegőt. Érdekes, hogy ugyanezen EVO gumik XCO megfelelője viszont tökéletes belső nélkül. Lényeg, hogy a hátsóba latex belsőt raktam.
Mostanában korán reggel érkezem a CX versenyekre és sétálok egy kört a pályán. Két dolgot figyelek séta közben: a lehetséges leggyorsabb nyomokat, kanyar íveket, illetve a gumigyilkos éles köveket, gyökereket, beton szegélyeket. Amiken egy pillanat alatt fel lehet ütni a kereket. A lábammal kicsit elhúzom a lombot, leveleket, hogy láthatóvá váljanak, memorizálom őket. Ez másoknak is jó, mert könnyebben észrevehetővé válnak az éles szegélyek, de nekem tutira fontos. Veszprémben is így tettem, de sajnos nem voltam elég figyelmes…
Tökéletesen kaptam el a rajtot, szépen besoroltam közvetlenül Dina Dani mögé és elhatároztam, hogy most tényleg megyek vele, amíg csak bírok. Kb. 400 méter múlva romba dőlt a tervem – és az egész versenyem. Egy balos kanyar előtt teljesen kihúzódtam jobbra, egyszer csak hatalmas csattanást hallottam és éreztem: a jobb pedál beakadt egy nagyobb szikladarabba. Nem tudom, hogy kerülhette el a figyelmemet az a kő a reggeli pályaséta során. Szóval megdobott mint az állat, majd’ leestem a bicajról, többen felhördültek mögöttem. De leginkább Dani ijedt meg előttem, a balos kanyarban el is csúszott és elterült a földön. Én nem estem el, sőt pont könnyen ki tudtam kerülni Danit és az élre állltam!
Mikor harmadik próbálkozásra sem tudtam belépni a jobb oldali pedálba, már éreztem hogy nagy lehet a baj. Az első komolyabb emelkedőn – ahol nagyon kell a patentpedál – nem is tudtam feltekerni, a felétől feltoltam. Ott megálltam egy pillanatra, hogy szemügyre vegyem az alkatrészt. Végtelen csalódottságot éreztem, ahogy megláttam hogy széttört, esélytelen hogy ezzel végig tudjak menni. Közben sorban mentek el a Master2-es versenyzők mellettem. Visszaültem a bicajra és tessék-lássék tekerni kezdtem, a jobb oldali pedálba nem tudtam belépni, de azért haladtam. Nagyon vegyes érzés volt, hogy hiába így is beértem az előttem haladó Klein Tomit és nagyjából tartani tudtam a tempóját egy darabig, persze tudva, hogy biztosan gyorsabb lennék ha mindkét pedált tudnám használni.
A technikai zónán áthaladva szemmel láthatóan lógattam a fejem, többen is kérdezték, hogy mi a szösz van. Eltörtem a pedált! Balu (Footstrong) csak ennyit mondott:
– A következő körben kapsz egy másikat, addig kerítek egyet!
Woww, erre a lehetőségre nem is gondoltam, nem volt dedikált segítőtársam a depóban. Mentem egy kört, ahogy csak bírtam egy pedállal, többé-kevésbé tudtam tartani a pozícióm. Csak Zerge előzött meg ebben a körben, a későbbi győztes. Nagyon sajnáltam, hogy esélyem sincs így felzárkózni mögé. A technikai zónához érve leugrottam a cangáról és átadtam nagygenerálra: valóban, egy perc alatt, amíg ott toporogtam, új pedál figyelt a gépen. Nagyon köszönöm Balu, nagyon önzetlen segítség!!! Főleg, hogy a Footstrongos csapat egyik mumusa vagyok…
Sajnos csak másfél kört sikerült megtenni normál tempóban. Addig sorban előzgettem vissza a Master2-es versenyzőket, de a harmadik kör végén immár hátsó defektet diagnosztizáltam. Nem ütöttem fel, talán csak „sima” defekt, tüske, vagy ilyesmi. Ahogy írtam, ez most nem tubeless setup volt, kár, mert úgy talán esély lett volna rá, hogy megfogja a Stan’s No Tubes lötyi. Egy dolog hajtott tovább, láttam menet közben ballagni a bicajjal Pityikuszt, aki eddig vezette az összetettet. Csak később tudtam meg, hogy a felszedett sáros-ragadós fű miatt többek között ő is lefittyentette a hátsó váltót, vagyis letörte a váltópapucsot. Szóval a SuperCross összetett miatt szaladtam tovább a bicajjal a technikai zóna felé. A rohanás és a kerékcsere összességében két-három perces hátrányt eredményezett, visszaestem a full középmezőnybe. Az új kerékkel verettem tovább és immár további technikai hibák nélkül, sok versenyzőtársat megelőzve (közben végigrobogtam a teljes női mezőnyön is) hetedik helyen értem célba.
A célban vettem csak észre, hogy néz ki a technika, mindent ellepett a sár és a fűcsomók, az első váltó pl. már egyáltalán nem látszott a sártól. (Igaz, nem is használtam verseny közben.)
Mosás után tudatosult bennem mekkora szerencsém volt, aznap legalább 8-10 versenyző törte le a hátsó váltót vagy a váltópapucsot. Én is valószinüleg már nagyon-nagyon közel álltam hozzá. Annyira eltömődtek a hátsó váltó görgői, hogy már csak kicsi hiányzott, hogy nekem is megszoruljon – akkor már elég egy közepes rúgás a pedálba és már megy is a hátsó váltó a küllők közé. De valahogy kibírta, a képek nagyon beszédesek, valószinüleg tényleg közel lehetett a krach.
A technikai gondok miatt nem várt eredmények különös matekot eredményeznek.
A SuperCross összetettben Molnár Tamás Gusztáv (Peloton) ugrott az első helyre, de csak nyúlfarknyi előnnyel:
1. Molnár Tamás Gusztáv – 180 pont
2. Kovács István „Pityikusz”- 179 pont
3. Fésüs László „Kefe” – 178 pont
4. Klein Tamás „Kelta” – 157 pont
Tehát egyenlőre teljesen nyitott az összetett harc. Nincs mese, borzasztóan fontos ebben a szakágban, hogy legyenek tartalék alkatrészek – főleg kerekek – esetleg komplett tartalék bicaj. Előbb-utóbb mindenkit utólérnek technikai gondok, a kérdés csak az, hogy mennyi idő alatt sikerül megoldást találni. Másodpercek, vagy csak hosszú-hosszú percek alatt.
Óriási köszönet Máhr Attillának, Ernst Teubenbacher-nek és Renato Da Silva-nak a fantasztikus képekért!
Élvezetes LeBidon beszámoló a versenyről itt.
2014 SuperCross Veszprém eredmények: 
2014_supercross15_veszprem.xls (314KB)