Kisebb technikai bénázás Felsőtárkányon
Mindenki nyugodjon le a pi…ba, Vikor ma nem reggelizett semmi különlegeset!
Nagyon kíváncsi voltam rá, milyen formában lesz Specziár Viktor: megint „agyonver” bennünket, vagy pedig versenyzünk egy jót a mindenki által megszokott tempóban. Az utóbbi történt, ezzel ezt a „Viktor reggelije” témát le is veszem a napirendről – de ne rohanjunk ennyire előre, ez a sport ugye nem a lóverseny.
Felsőtárkányban, az idei 3. XCO Magyar Kupa futamon (amely UCI C2 minősítést is kapott az idén), a startnál rákérdeztem Viktorra, hogy mi volt ez szokatlanul erős menet az előző XCO futamon Várgesztesen. Azt felelte, hogy amikor van ideje edzeni, akkor sokkal jobban tud menni, mikor nincs, akkor kevésbé jól. Én még nem tapasztaltam meg ezt az érzést, sosem volt még olyan feeling-em, hogy azért mentem jobban egy adott versenyen, mert többet edzettem az előző egy, vagy két hétben. Nem, nekem egy-egy XCO sikerhez sok-sok hét jól sikerült edzés kell és gondos előkészítés fejben: begyakorolni a pályát, összerakni a kanyarokat, ritmusváltásokat, előre eltervezni az áttételeket, hogy ne kelljen improvizálni futam közben. Szóval konkértabban: én úgy érzem, hogy nekem az utolsó heti edzés már nem oszt nem szoroz. Ha egy métert sem tekernék egész héten, akkor sem mennék lassabban hétvégén. Ez persze szubjektív, csak érzés, ezt azért nem próbálom ki tétmeccs előtt.
Viktor, ma például mit reggeliztél?Szombaton délután kipróbáltam a felsőtárkányi pályát, mentem három kört és egész bizakodó lettem. Végre vannak kis egynyomú vékony ösvények, szűk csiki-csuki kanyarok, éles visszafordítók és végre nem egy darab összefüggő emelkedő, majd egy darab lejtő a pálya, hanem két emelkedő, köztük egy szusszanásnyi lejtővel és egyenessel. Sokkal jobban tesztett ez a pálya, mint a várgesztesi, beleláttam, hogy most inkább lehetnek dobogós esélyeim, mint az előző erőpályán.
Persze a második emelkedő így is piszok hosszú volt, meredek az első fele és hosszan és sunyin emelkedő a vége – pont elég hosszú ahhoz, hogy itt is vastagon kijöjjenek az erőkülönbségek. Tudtam, hogy ezen is végig szenvedni fogok, mint a kutya. Az első meredek szerpentin viszont tetszett, nem túl hosszú, viszont éles kanyarokkal megtört tényleg meredek mászóka – itt nem fognak tudni sokkal gyorsabban haladni nálam Vas Petiék!
Jól kezdtem a dolgot, Pityikusz kilőtt a rajtnál, ám hamarosan az apró bizonytalankodásait kihasználva az első mászásnál élre álltam és húztam felfelé a brigádot. Egynyomú ösvény, nem férünk el ketten, szóval nem kell széthajtanom magam, úgyis mögöttem maradnak.
A második hosszú mászásnál viszont Viktor megnyomta, elment mellettem, de ezúttal „szellemileg feldolgozható” sebességkülönbséggel. Pityikusz és főleg Vas Peti a pálya csúcsáig nem értek fel rám, de pontosan tudtam, hogy nekik aztán nem sűrgős, szépen kivárnak, megvárják, amíg hamarosan fáradni kezdek – rögtön a második körtől kezdve…
Vas Peti nagyon sokat javult a DH szakaszokon, de azért még látok egy kis parát az arcánViktort utólértem lefelé, a szűk ösvényeken megelőzni nem tudtam, csak mikor kiértünk a tóhoz és elég széles lett az út. Első kör első helyen, rögtön mögöttem Viktor, nem messze Pityikusz, viszont Petit nem is láttam magam mögött. Jujj de jó, akkor még talán kitart a lendületem a második kör végéig is!
A második kör mászásait Viktor már nem bírta jobban nálam, Pityikusz viszont beleerősített és elment mellettem, átvette a vezetést. A csúcsig elnyúlt előttem, de azért még látótávolságban – ami viszont számomra kulcsfontosságú volt, hogy sem Viktor, sem Peti nem értek fel és most a lejtők jönnek, tehát a célig maradok is második!
Ember tervez, első váltó végez. Az egyik „lendületes le – hajtű – meredek fel” kombináció során nem váltottam le időben kistányérra. A meredek szakaszra készülve, de még alacsonyabb terhelés alatt, döcögős terepen viszonylag nagy pedálfordulaton nyomtam rá a váltőkarra: a lánc ilyenkor csapkod mint az állat és könnyen túlmegy, persze be is esett a váz és a kistányér közé. Ilyenkor az esetek döntő többségében azonnal visszaváltva a nagytányérra az első váltó újra felszedi a láncot és visszarakja a pizzára. De csak ha van pedálfordulat… De nekem már nem volt, mert azonnal meredeken emelkedni kezdett, egyből elfogyott a lendület. Leugrottam és elkezdtem kirángatni a láncot, rögtön szét is vertem a kisujjam – persze vérezni kezdett – de ez egyáltalán nem érdekelt.
Ahogy ott kétségbeesve cibáltam a láncot egy pillanat alatt felért rám a vonat, Viktor, Vas Peti meg még két Master1-es arc és elrobogtak mellettem. Gyűlöltem, hogy ilyen amatőr, pancser hiba miatt csesztem el a versenyem. Csak annyin múlt, hogy nem váltottam le időben (mondjuk rögtön a kanyar után), nyogodtam, odafigyelve a pontos váltásra, pedálfordulatra.
Nem nagy meggyőződéssel eredtem utánuk, a meredeken persze már nyeregbe se tudtam pattanni, fel kellett szaladnom. Amit egyébként külön rühellek, mert futás-tolás közben még jobban felmegy az egyébként is magas pulzusom. Szerencsére lejtők következtek, kicsit rendezni tudtam a soraimat, meg egyáltalán: imádom a technikás lejtőket, szóval kicsit helyrebillentett lelkileg. Az persze kevésbé motivált, hogy egyáltalán nem láttam a többieket a tó körül, szóval alaposan elnyúltak tőlem.
A harmadik körben összeszedtem magam és mentem ahogy bírtam, Frőlich Tomival és Kis Attival (mindketten Master1-esek) másztunk együtt és csak messze magam előtt láttam Speciális Viktort. Sajnos nem tudtam érezhetően közeledni hozzá – de azért nyomtam ahogy csak bírtam. Lefelé viszont egyre többször tűnt fel előttem Viktor, de még mindig túl messzire, hogy ennyit behozzak egy DH-n. A célterületnél aztán már tényleg közelebb kerültem hozzá, de azért ő már elég rutinos ahhoz, hogy ne engedjen fel magára. Most először sajnáltam, hogy nincs még egy körünk.
Szép vagyok – mint egy új traktor.Negyedik pozícióban végeztem. Viktortól 7 mp-et kaptam, viszont nagyon jól látszik a köridőkön, hogy a második „láncleesős” köröm 16 mp-el volt lassab a harmadik körnél, tehát nem túlzás azt állítani, hogy legalábbis a dobogót buktam el ezzel a technikai hibával. Vas Petitől 25 mp-et kaptam a végén, lehetne találgatni, hogy meg tudtam volna-e szorítani, mivel végig szem előtt lett volna, de ennek immár nincs értelme. A kezét mindenestere megszorítottam a végén, mikor gratuláltam neki.
Máhr Attila, mint önképző sportfotós egészen komolyan kiművelte magát versenyről versenyre, lassan nem kell „összevadásznom” a képeket egy-egy beszámolómhoz, elég megvárni amíg Atti elküldi a képeit. Ez a sorozata is rendkívül jól sikerült, mélységes tiszteletem és köszönetem érte!
2015 Felsőtárkány XCO MK eredmények: 
2015_felsotarkany_c2.xls (78 KB)