Crosskovácsi maraton, 2015 június
Ezt a képet erre az alkalomra tartogattam, mert most jött el az aktualitása. Nézd meg ezt a dagadt zsírosbödönt – így néztem ki a 2011-es Crosskovácsi maratonon, az volt a legelső, „nagy visszatérő” versenyem 10 év kihagyás után. Pont 10 kilóval voltam nehezebb, mint most, ez már az erősen észrevehető kategória…
Persze gyalázatosan mentem 2011-ben, Master2 középmezőnyben, vagy annál is hátrébb végeztem. Sok olyan barátom is megelőzött akkor, akikre azt hittem, még edzés nélkül is meg tudom verni őket, pusztán emlékezetből. Hát nagyon nem, totál kifingtam a versenyen és úgy lelassultam, hogy még a lányok is sorra oktattak! Ha megnézed a bicajt, ez még a régi KTM Team Edition, amivel háromszor voltam Master1 XCO Magyar Bajnok (1999-2001), akkor szuper bicaj volt, de ma már görgőzni se szívesen ülök fel rá. Mai szemmel borzalmas beállításokkal használtam: hosszú, 0 fokos stucni nagyon alacsonyra szerelve, szűk kormány kormányszarvakkal, még középső újjal húzutt fékek, vékony semi-slick gumik és még sorolhatnám.
A mini-visszaemlékezés után lássuk a mostani, 2015-ös Crosskovácsit! Elég éles a kontraszt, az idén nagy fölénnyel győztem úgy, hogy egy pillanatig sem veszélyeztetett senki. Hasonlóan Szilvásváradhoz itt is nyertem (volna) a rövid Master1 és felnőtt kategóriákat is. 9 és fél percet (!) kapott Ondrisek Peti (VKE-Nelson) és Varga Zsolti (Salgótarjáni HKE) akik dobogón végeztek mögöttem M2-ben. Alapvetően mégis unalmas verseny volt számomra, mert a verseny döntő többségét egyedül, saját tempóban versenyeztem, senkit se láttam sem előttem, sem mögöttem. Tök utálok így versenyezni, mert tényleg unalmas. Az első harmad viszont igen-igen melósra sikerült – mindezt a sokak által szidott crosskovácsis „fakkos – karámos” rajtprocedúra miatt.
Kb. hét-nyolc karámba terelik a versenyzőket versenytávok és kategóriák szerint, előre a hosszú táv elit, majd korosztályos racerek, követik a középtávos, majd a rövidtávos versenyzők. Én az 5. karámból rajtoltam. Sajnos csak 1 percet hagytak a rajtok között – azért, hogy mire az eleje visszaér a felvezető körről, már tutira ne legyenek rajtok, mert keresztezte egymást a két nyomvonal. Ez az egy perc viszont döbbenetesen rövid idő ahhoz, hogy utólérjük az előző és az azelőtti és az azelőtti fakkok végét…
Gyakorlatilag még ez első emelkedőig sem jutottunk el és máris kezdődött az „őrlés”. Világos, hogy kétféle induló van ezeken a versenyeken, aki csak telejesíteni akarja a távot és aki versenyez is rajta. Ez az őrlés pedig tényleg senkinek sem jó.
– Nem jó a versenyzőknek…
…mert folyamatosan előzgetnünk kell, sokszor feltartanak, kiesünk a ritmusból, folyamatosan diktálnunk kell, hogy „jobbról, balról, középen” amikor én pl. rohadtul nem akarok beszélni, mert egyébként is magas a pulzusom. Nem jó, mert sokszor a rossz nyomon, pl. középen a füvön kell haladnunk, mert a jó nyomok foglaltak. Nem jó, mert a tülekedésben összeakadhatunk és mondjuk kibillenhetek, ami megint összeveri az egyébként nagyon fontos ritmus.
– És nem jó a „túristáknak” sem…
…mert ők csak azt érzik, hogy mennének szépen a saját tempójukban erre ziháló, röfögő, adrenalinnal túlfűtött versenydisznók kiabálnak rájuk, meg-meglökik őket, ahogy elhaladnak mellettük, esetleg őket is lekényszerítik a jó nyomról.
Szóval ez SENKINEK sem jó, Mátyus Attiéknak át kellene gondolni ezt a rajtoltatást, mert ez így a létező legrosszabb volt. Mondjuk ha őszinte akarok lenni – és miért nem lennék az – akkor azért van előnyös oldala is számomra a fanyúl effektus miatt: hosszú-hosszú kilométereken keresztül folyamatosan látok magam előtt ridereket, akiket meg kell előznöm. Nagy magabiztosságot ad, ahogy folyamatosan, nagy tempókülönbséggel haladok el először a túristák mellett, majd szépen lassan felérek „rendes versenyzőkre”, akik már helyezésekért, dobogóért mennek. Ez persze inspirál, nem is kicsit.
Pontosan így is történt, pl. komoly önbizalmat adott, mikor nem sokkal a felvezető kör utáni mászásnál már felértem Papp Attira, majd Dr. Tajdi Bencére, vagy épp a legendás csapattársamra, Noé Balázsra (Probike Boss), akik mind 2-3 perccel indultak előttem (még csak 8-9 km-nél járunk). Itt értem utól a verseny későbbi női győztesét is, Németh Nórit (Alpinbike) is. Nyilván ezeknél a versenyzőknél már nincs akkora tempókülönbségünk, mint a túristáknál, így az előzés is kicsit tovább tart, picit zavarhatjuk is egymást. Ahogy megelőztük Nórit a fiatal Fördős Gergővel (Cube-Csömör), Nóri rögtön reklamálni kezdett, hogy ha már megelőztük, akkor haladjunk is, ne tartsuk fel! Ott már nem volt olyan magas a pulzusom, szóval mosolyogva magyaráztam neki, hogy ez pont egy verseny és ha épp ő a gyorsabb, akkor csak szóljon, hogy „jobbról”, vagy „balról” és én bizony örömmel elengedem! Fel is tekert mellém, de magamban csak kuncogtam: Nóri, lehetne annyi eszed, hogy ha felértem rád 3-4 perc hátrányból, akkor alapvetően gyorsabb vagyok és előbb-utóbb el is fogok tűnni előled! Kicsit hasonló, mint az autópályán: én elég „lendületesen” vezetek, de ha látom a tükörben, hogy valaki felért rám, gondolkodás nélkül (mérlegelés nélkül!) elengedem, mert ő alapvetően gyorsabb. Ki nem állhatom azokat a seggfejeket az autópályán, akiket ha utólérek, elkezdenek „izmozni”. Úgyis sok lesz neki az én tempóm: ha nem lenne sok, nem értem volna utól. Szóval izmozik egy darabig én meg türelmesen megvárom, hogy visszaálljon a saját régi tempójára. Visszatérve Nórihoz: nem meglepően elég hamar elnyúltunk előle is.
Attyavilág, ezt a bamba fejet!Ezek az eseménydús kilométerek sajnos csak addig a pontig tartottak, ahol elvált egymástól a rövid és a közép-hosszú pálya. Ott egyedül maradtam, mint az ujjam. Természetesen ráálltam a saját tempómra, de sejtettem, hogy egyedül picit lassabban fogok halani, mintha épp kergetnénk egymást egy sporival. De jól jött volna most Imre Szabi, akivel tavaly gyakorlatilag végig együtt mentünk és szuperül hajtottuk egymást előre! Nem is ért meglepetés, mikor a verseny végén a Strava egyértelműen mutatta, hogy gyakorlatilag mindenhol lassabb voltam, mint tavaly. Annak ellenére, hogy menet közben úgy éreztem, jól haladok, ahol sejtettem hogy Strava szegmensek vannak, ott tulajdonképpen még jobban is nyomtam egy picivel, hátha… De nem, szinte mindenhol sokkal lassabban haladtam, mint előző évben. Pedig tényleg nem vagyok rosszabb erőben.
Azért hozzá kell tennem, hogy igen-igen meleg volt a versenyen és főleg a Nagykopasz mászáson tényleg főttünk a saját zsírunkban. Általában nem érdekelnek a frissítő pontok, nem is lassítok mellettük, ezúttal viszont más volt a helyzet. Nagyra értékeltem a plusz vizet és Holluby Andris bíztató szavát. Tehát valószinüleg a melegnek is köszönhető, hogy kicsit lassabbban haladtam mint tavaly, de én úgy érzem, mégis leginkább azért volt, mert vagy 20km-t egyedül zakatoltam.
Most viszont Csömör következik, az UCI C2 minősítésű csömöri XCO Magyar Kupa, az itthoni kedvenc pályám! Tegnap már ki is mentem pályát járni, beugrottam a legnagyobb ugratót is, szóval jöhet a szombat!
Legnagyobb tiszteletem Máhr Attillának, valamint Tirszin Janinak és Hostya Zolinak a remek fotókért!
2015 Crosskovácsi maraton eredmények: 
2015_crosskovacsi.pdf (85 KB)