Balla Viktor emlékverseny, 2016
Óriás dilemma a verseny előtt: induljak a Master-ben – sajnos csak 42 km – vagy nevezzek fel amatőr Felnőttbe a 84 km-es versenyért? Arra jutottam, hogy majd a verseny reggelén eldöntöm, az időtől és a kedvemtől teszem függővé. Éjszaka esett az eső, még reggel is vizes volt az aszfalt és „bináris hideg” volt kora reggel (0-1 fok, felváltva), szóval nem jött meg a kedvem a nagyobb távhoz.
Tavaly ugye megnyertem ezt a versenyt és egyébként is, olyan édes a győzelem íze; elhatároztam, hogy nagyon oda fogok figyelni, nehogy elmenjen valami szökés nélkülem. Egy nappal korábban érkeztem Debrecenbe, hogy kicsit guruljak a pályán, majd anyáméknál aludtam. Nem tetszett különösebben a pálya, ‘mer ‘oan döcögős volt az aszfalt – főleg a Panoráma úton – hogy a lelket is kirázta belőlem.
Alaposan meglepődtem a ride végén: átmozgató, rekreációs üzemmódban tekertem, kb. 155-ös, maximum 160-as pulzust tartva, mégis néhány mp. híján majdnem KOM-om lett a Vekeri tó és Hosszúpályi közötti 8 km-es szakaszon… Azon tűnődtem, hogy a DKSI sor még sosem edzett errefelé?! Teljesen síkon 36-os átlagú a jelenlegi KOM?! Óhh Szentmária, Budapesten és környékén nem nagyon találnál hasonló „alacsonyan függő gyümölcs” KOM lehetőséget egy közkedvelt edző útvonalon. Nem találgatok hogy milyen átlagot tudnék rajta egyedül, de olyan 38-40 szerintem menne. Na mindegy, nem rondítok bele a lokál srácok szórakozásába, inkább csak a 155-ös átlag pulzusra emlékezz, mert arra még visszatérünk.
Minden kategóriát külön indítottak, ennek nagyon nem örültem. Egyrészt mentem volna inkább komolyabb tempót a felnőtekkel, másrészt előre tudtam, hogy a Mastereknél senki sem akar majd melózni… A rajtnál kicsit elgyorsultam, hogy az első kanyarban egyedül fordulhassak, nehogy valaki a nyakamba essen. A kanyar után szinte le kellett fékeznem, hogy utolérjen a grupettó, ó de rossz jel! Pont az történt, amitől féltem, 33-35-tel haladtunk én pedig elkezdtem fázni az alacsony terhelés miatt. Aztán végre elkezdődtek a lószok. A DKSI azt forralta ki, hogy a két legerősebb emberük, Monoki Robi és Juhász Arthur (DKSI-Kontent) felváltva fognak támadni, ha valamelyikük el tud menni, úgy is jó, a másik meg közben pihen, az is jó. Minden jó. Csak az nem, hogy ezzel
szépen egyenként kifingatták saját magukat és semmi sem lett belőle.
Együtt talán többre mentek volna.
Én mentem minden lószra, mert Záray Laci tavaly megtanította, hogy válogatás nélkül mindenre ugranom kell, mint egy foxinak. Szóval mentem mindig az aktuális szökevénnyel, egy darabig mögöttük, aztán kicsit én is forogtam, hátha tényleg el tudunk szökni valamelyikőjükkel – de ilyen rövid versenyen nem engedett el a mezőny senkit. Robi is és Arthur is többször megpróbálta külön-külön, én mindig ott lógtam rajtuk, de egyikük sem volt elég kokas, hogy tényleg elmenjünk. Arthur utolsó próbálkozása már olyan erőtlennek tűnt, hogy már nem is mozdultam rá, el is távolodott vagy 30-40 méterre. Ekkor viszont rámmosolygott a szerencse, előre jött Kovács Robi (Protúr Mezőtúr) vezetni, ő húzott, én meg mögötte diktáltam neki, hogy:
– Menjünk negyvennel, de nem kell több, ne érjünk fel rá!
Ugyanis azt akartam, hogy Arthur egyedül menjen minél többet én meg szépen pihentem és közben remekül szórakoztam: mikor kicsit távolodott a DKSI-s, akkor nógattam a „mozdonyomat”, mikor közeledtünk Arthurhoz, akkor meg kicsit csitítottam… :) Nem aggódtam túlságosan, mert valahogy úgy éreztem, fel tudnék ugrani Arthurra, ha muszáj lenne. Szóval minél többet megy egyedül Arthur előttünk, nekem annál jobb.
Az utolsó km-ekre fel is zárkóztunk, vártam, hogy legyenek még lószok, de mindenki elfáradt és mindenki a befutóra spórolt. Nekem ez csak pont jó, bíztam a sprintemben. Az utolsó km-en picit fokozódott a tempó, olyan 3. pozícióra tettem a kereket, hogy onnan tudjak majd indulni. A tavalyi második Erdős Laci is támogatott, nem érezte aznap az erőt de segíteni akart, kicsit ő is húzott a sprintre. Az utolsó 400 méteren két kisebb púp, de pont akkorák, hogy ha lendületben vagyok, akkor váltás nélkül lendületből át tudom rajtuk forgatni a szekeret. Az első púp után már sejtettem hogy jók az esélyeim: a többieken láttam, éreztem, hogy erőlködnek, nekem viszont nem esett rosszul. A második púpon aztán kibújtam és begyújtottam a rakétákat. A cél előtt még visszanéztem – és már csak az örömködés maradt hátra.
Bosszant nagyon, hogy Masterben indultam, így utólag hiba volt, tényleg fel kellett volna nevezni Felnőttbe. Emlékszel, említettem, hogy a verseny előtti napon mentem egy átmozgató menetet 155-ös átlag pulzussal. A versenyen meg 157-es volt az átlag pulzusom… Elég gyenge menet volt, na. (Csak az összehasonlítás miatt: XCO, vagy CX versenyeken 168-172 az átlag pulzusom kb. ugyanekkora időtartamra. Én azt tartom igazi versenyterhelésnek.)
Persze azért nagyon-nagyon örülök ennek a győzelemnek is, ki tudja hányszor bírok még felkászálódni a dobogóra.
Óriási köszönet a fotókért Eperjesi Bencének, Boross Attilának és Lukoviczki Andrisnak!
Balla Viktor emlékverseny eredmények: 
balla_viktor_emlekverseny_2016.pdf (524KB)