FFE, avagy a Fordított Fanyúl Effektus
A 2016-os Várgesztes XCO Magyar Kupán nem percenként, vagy kétpercenként egymás után, hanem egyszerre startolt a teljes M1, M2 és M3 mezőny. És persze bennünket csak a teljes Master1 brigád beszólítása után kezdtek el besorolni. Tehát hiába vagyok elöl a ranglistán, csak kb. a negyedik sorból tudtam rajtolni.
Márpedig ismét kulcsfontosságú volt minél előbb a spiccre jutni két dolog miatt. Az első ugratónál ha bárki kicsit is hibázik előttem, akkor nem csak tumultus, de akár sérülés is lehet belőle. Az utána következő egynyomú, a reggeli eső miatt csúszóssá vált meredeken emelkedő ösvényen pedig ahogy megtörténik az első bizonytalanság és lábletétel, onnantól kezdve az összes utána következő spori garantáltan tolni fogja a bicajt. Na, ebből én szeretnék kimaradni.
Viktorral már a rajt előtt megkezdődik a küzdelem: versenyt várakozunk. :)Ez viszont sajnos determinálta az azonnali giga-pulzust és a nagyon korai savasodást. A start után rögtön nagyon meg kellett nyomnom az aszfaltos részt és az azután következő füves emelkedőt egész fel az ugratóig hogy megelőzzem majdnem az egész Master1 mezőnyt. Meg is csináltam, szépen előre is kerültem, csak Hattyár Dani, Motován Miki, Krisz és Kovács Atti maradtak előttem, mindannyian Master1-esek. Nem is történt semmi gikszer az ugratón, de határeset, hogy tényleg megérte-e ilyen erősen kezdeni.
Megkezdtük az emelkedőt és a meredekebb részen Megyó hamar felért rám, el is engedtem. Viktor kicsit leszakadva, a többieket már nem is látom. Megyó el tudott menni a vezető grupettóval, én viszont kicsit leszakadtam és egyedül nyomtam a tempót a sarkamban további M1-es szakikkal. Viktort végig láttam magam mögött, de nem nagyon tudott közeledni. Jónak tűnt a helyzet. De mégsem volt elég jó, mert közben kicsit sem tudott lejjebb menni a pulzusom és tudtam, hogy ez biztosan meg fogja bosszulni magát a következő körökben.
Mögöttem Gabesz, Czenki Tomi, Viktor és Ibrányi Atti. Csak Viktor M2 közülük.Lélektani hadviselés
Sokszor említettem már a Fanyúl effektust: ha magam előtt látok valakit, az engem rettenetesen inspirál, hogy mihamarabb – persze okosan beosztva az erőt – felérjek rá. Az FFE , vagyis a Fordított Fanyúl Effektus (mikor én magam vagyok a fanyúl) viszont a legnagyobb ellenségem és csak mostanában kezdtem el megpróbálni tudatosan kezelni. Miről is van szó? Tekersz idegből, közel nyélen, fújtatsz, mint a ló, hátra-hátra nézel – és legnagyobb megdöbbenésedre mégis szépen lassan közeledik az ellenfél. Ilyenkor, mikor felér és elhalad melletted az rettenetesen mellbevág, mert tudod hogy nagyobb a tempója, (hiszen azért ért fel rád) és érzed hogy nem fogsz tudni menni vele. Lelkileg azonnal feladod. Erre szoktam mondani, hogy akkor és ott „elengedtem a kezét”. Hogy lehetne ezt kezelni?
Ott kezdődik, hogy ne nézegess hátrafelé! Nem vagy vele beljebb. A hátrafelé nézegetést hagyd csak meg az utolsó körre, hogy továbbra is maxon kell-e tekerned, vagy tudsz picit biztonságit menni, hogy ne történjen valami kis ostoba hiba a fáradtság és a túlforszírozott tempó miatt. Szóval inkább előre nézz!
Igen ám, de pont CX, vagy XCO versenyeken, ahol kanyargós a pálya, a hurkoknál, visszafordítóknál úgyis látod, hogy mi a helyzet mögötted… Szóval azért csak tudni kellene kezelni ezt a lélektani kérdést valahogy.
Második kör vége. Már kezdek elnyúlni Viktortól.Specziár Viktor a második körben folyamatosan közelített és nem voltam képes fokozni a tempót, hogy szakaszról-szakaszra ne csökkenjen a távolság. A pálya utolsó combos emelkedőjénél utol is ért. Ám olyan hihetetlenül hangos zihálással érkezett meg, hogy azonnal éreztem, ez neki most valószinüleg ing-gatya max és innen már nem nagyon lesz tovább!
A szokásos forgatókönyv szerint – illetve ellenére – ezúttal nem adtam meg magam, hanem abban a pillanatban mikor utolért, megpróbáltam érezhetően fokozni a tempót. Baromira rosszul esett, de működött! Ismét elnyúltam tőle kicsit és a verseny további kimenetele szempontjából ez a pillanat döntő volt, ezúttal az ő versenyét pecsételte meg: érezhetően „elengedte a kezem”! Látványosan lelassult. Onnantól kezdve már egy pillanatig sem forgott veszélyben a második pozícióm. Mi a tanulság?
Soha nem tudhatod,
mekkora energiát emésztett fel az utolérésed!
Keresd az árulkodó jeleket. Nagy a tempókülönbség? Persze hogy nagy, hisz az egyes számú aranyszabály, az utolért versenyzőt kizárólag lószolva előzzünk! De ha kicsi a tempókülönbség? Az nagyon jó jel! Kilóg a nyelve és a fülén is levegőt vesz? Lehet, hogy csak színészkedik… Brutális módon zihál és a nyakáig lóg a nyála? Nem, nem játssza meg magát, tényleg kivan mint a dög!
Ha csak simán megadod magad,
akkor sohasem fog kiderülni, valójában volt-e esélyed!
Ha a felérés előtti pillanatokban ici-picit ellazulsz, kicsit összeszeded magad és megpróbálsz még egy erőfeszítést, akor ezzel akár okozhatsz egy pont akkora sokkot, mint amit te magad szenvedtél el a felérése miatt. Nem mondom, hogy ez mindig működik. De nagyon hasonló erőnlétű versenyzőknél ha csak a pillanatnyi forma dönt a helyezésekről, akkor érdemes lehet adni ennek egy esélyt. Nekem ez most rettenetesen sokat számít, lelkileg nagyon jól jöttem ki ebből az egészből.
Utána a versenyen már nem történt semmi érdemleges, a gödöllői Gabesz lett a „párom”, együtt harmonikáztuk végig a maradék két kört. (Utána M1 lévén ő még továbbment egy plusz körre.) Simán begurultam második helyen és ez nagyon jó. Tehát mostantól nem fogom olyan simán megadni magam, ha utolér valaki. Csak ha nagyon magas a pulzusom. Óóó fákk, dehát mindig rohadt magas! Na mindegy, akkor marad minden a régiben… :)
Óriási köszönet a fotókért Zoboki apukának és Bak Ferencnek!
Szuper képek Urak!
IV. Endura Vértes XCO MK futam eredmények: 
VillaparkXCO2016.xls (78KB)