III. Riczu Imre emlékverseny, Törökbálint
Tudod miért nem tudtam megnyerni a futamunkat? Szerintem, mert egy percig sem hittem el igazán, hogy akár meg is tudom nyerni.
A verseny előtti napokban azon morfondíroztam, hogy nagyon jól sikerült az évem, sőt, ahol csak lehetett elvertem Specziár Viktort is – na de most aztán hétszentség, hogy törleszteni fog az ő hazai pályáján, egy igazi o.úti versenyen. Én meg úgy voltam vele, hogy tényleg nyomni fogom, ahogy a csövön kifér, igyekezni fogok – csak tényleg hasra ne essek egy kanyarban, mert baromira nem ér annyit az egész. Tökéletesen biztos voltam benne, hogy Viktor most idegből fog beleadni apait-anyait, hogy leverjen mint a szeget. Tényleg igazi presztízs meccs lesz! De valahogy úgy éreztem, az előzmények is arra mutattak, hogy neki áll a zászló.
A versenyen Viktor tényleg a várt vehemenciával küzdött! Szokásával ellentétben most végig elöl mutatta magát, húzott, dolgozott derekasan. Sejtette, hogy egy picit össze fogunk dolgozni Petró Karcsival és Sasvári Danival (mindketten ASE Kerékpár) ha úgy adódik, ezért nagyon odafigyelt ránk. Aztán kicsit mégis máshogy alakultak a dolgok, mert Dani már a második kör elején bepróbálkozott és el is ment vagy fél percre. Én szinte előre sajnáltam őt: egyetlen forintba se fogadtam volna, hogy egyedül megy majd 6 kört előttünk negyvennel és hazaér… Ügyes is volt, erős is volt, de szerintem amúgy fiatalosan el is siette a dolgot, ráért volna később vagánykodni.
Viktorral nagyon odafigyeltünk egymásra, ha megnézed, az összes képen ott vagyunk egymás hegyén-hátán. (Te Tomi, Viktorra raktad a fókuszt?! :)Szóval Dani valahol elöl lobog, Karesz meg annak rendje és módja szerint előre állt és elkezdett lassítani bennünket. Nekem hamar zavaróvá vált, mert nem haladtunk, szóval mikor épp leváltott az élről, ahogy csorogtam visszafelé mondtam mindenkinek ott az elején Karcsi hátát mutogatva:
– Ne hagyjátok vezetni, mert csak lassít, ellenünk van!
Jó kis haver vagyok… De nem volt különösebb lelkiismeret-furdalásom emiatt, mégis csak verseny van, én is szeretnék haladni! Aztán néhány kör múlva Karcsi is látta, hogy kezd drámaian lelassulni Dani, szóval biztosan utol fogjuk érni, végül ő is elkezdett komolyabbakat húzni.
Viktor végignézte ezt a parádét, látta, hogy azért mégsem lettem még full ASE-s és én is pont úgy egyedül vagyok elöl, mint az ujjam, csapat nélkül – akárcsak ő.
Még egy szívmelengető pillanatunk is volt, pont a kör első emelkedőjén tempóztunk egymás mellett valamikor a verseny közepén és Viktor odaszólt az ő baritonján:
– Na, gyere Kefe bácsi!
És előre állt és gyönyörű tempóban felrántotta a dombra. Én meg a hátsó kerekén, akár még az is benne volt, hogy ketten elgurulunk a grupettótól. De persze együtt kettőnket már végképp senki sem akart elengedni… :)
Mindenesetre a hangsúly, a meghívás nagyon jólesett, mintha azt mondta volna: „- Viszonylag elfogadhatóan biciklizel papi, gyere, próbáljuk meg!”
Ez pedig akárhogy is, de hízelgő.
(Update: a folyamatos lekörözések miatt nem tudatosult bennem, de az utolsó két körben még két fiatal is volt előttünk szökésben: Lippai Marcell (ASE) és Fónai Peti (SZSZKE). Marcell beszámolója.)
A legutolsó kör hátsó emelkedőjét tényleg megrántottuk és nem is álltunk meg a tetejénél, tempóztunk tovább derekasan. Ám ott mindenki elkezdett helyezkedni a befutóhoz, egy pillanat alatt odadugták az orrukat vagy 10-15-en, ennyien előztek meg az egyenesben visszafelé. Ennek fele sem tréfa! Ha így ráfordulunk az utolsó kanyarokra, esélyem sem lesz előrekeveredni a végére. Szóval közvetlenül az egyenes vége előtt egy kövér lószt toltam és mindenkit megelőzve fordultam be. A kanyarkombinációk után viszont már nem akartam elöl maradni, az utolsó lejtőn picike fék és magam elé engedtem Viktort.
Ez a tuti pozíció! Célegyenes, Viktor vágtat én meg 55-tel „pihenek” a hátsó kerekén. Ám Viktorban tudatosult, hogy ez így neki szopcsi lehet, szóval félreállt. Én húztam ez kicsit, de már adtam is le Karesznak. Karesz meglódult, de nem volt igazi sprint szaga a dolognak. Pontosan ezt használta ki Viktor, ő viszont az igazi „Speciális” végső vágtáját nyitotta meg. Későn eszméltem, elrobogott mellettem és én máris verve voltam. Karcsiról még elrugaszkodtam, kicsit közeledtem is Viktorhoz, de ott már elment a meccs.
Miért kezdtem úgy ezt a bejegyzést az elején, hogy nem hittem magamban? Mert úgy érzem, a hajrában nem voltam ott fejben 100%-ban. Nem is voltam elég koncentrált (helyezkedési hiba) és már nem is tudtam rávenni magam egy értékelhető sprintre. (Csak 50-re tudtam felrántani a gépet és te is érzed, hogy ide ez nem elég.) Egyetlen pillanatig sem lett volna szabad Viktort magam mögé engedni. Neki így csak rutinmunka volt – nekem meg egy újabb tanulság.
Ilyen fárasztó marhaságot!!!Kicsit az edzéseimről
Nem vagyok edző és nem is leszek az, mert nem értek hozzá. (Én is csak a focihoz értek, mint mindenki más.) Soha nem volt edzőm, sőt tovább megyek, soha nem volt egyetlen sor edzéstervem sem. Az idén voltam életemben először edzőtáborban, az aranyszívű TREK-es srácok meghívtak az OB előtt. Isteni volt, fűszoknyás lányok szolgálták fel a reggelit, egyébként meg ott tényleg sokat tanultam a többiektől.
Szóval nem vagyok edző, de azért persze vannak elképzeléseim arról, hogyan kellene edzeni. Leírom, hogy ÉN hogy csinálom, TE pedig majd elnézően ingatod a fejed, ha nincs semmi értelme az egésznek.
Először is a heti edzések száma:
– Heti 1-2: rossz hírem van, ez semmire sem elég, ettől még fogyni sem lehet. Hízókúrához viszont jól jöhet a heti két lötyögés!
– Heti 3 edzés: ez már elég lehet a szinten tartáshoz. De csak ahhoz! Ezzel már akár a súlyod is kordában tartható (ha egyáltalán nem eszel semmit mellette).
– Heti 4-5 alkalom: Igen, ez az! Ez minőségi(!) edzések mellett biztosan fejleszt. Ha 40+ vagy, ezt célozd!
– Heti 6-7 edzés: fiatalon még lehet bírni, de szerintem túledzettséghez, hosszú távon kiégéshez, megcsömörléshez vezethet. (Hobbi sportolókról beszélünk.) Ha te is elmúltál 39, mint én, akkor semmiképpen nem javaslom, hidd el, hihetetlenül fontos a regenerálódás! Legalább két nap pihi a héten nagyon meghálálja magát!
Lajos és a tesóm eljöttek Debrecenből szurkolni, naná hogy nyomtam mint az állat!Edzéstervezés: na, nekem ilyen nincs, én csak improvizálok!
Szóval soha nincs eldöntve előre, mennyit és milyet fogok menni, mert általában olyan a napom, hogy ez nem tervezhető. Mindig délután/este tekerek és mindig próbálok legalább másfél órát menni. Még azt is csak munkából hazafelé szoktam eldönteni, hogy épp melyik bicajra üljek. Ha sár van az erdőben, akkor persze az országútit veszem elő. Ha nincs sár, akkor CX, vagy a bike, amelyikhez inkább van kedvem. (A 29-es S-Works sokkal kecsesebb, mint a kőnehéz vas CUBE CX-em, szóval az előbbihez persze sokkal többször van kedvem. :)
Szóval nincs megtervezve semmi, inkább csak a rendelkezésre álló edzésidőből próbálom kihozni a lehető legtöbbet. Érzem én persze, hogy hosszabbakat is kellene mennem, de most ez van. Erre viszont nagyon jók a téli időszakban a hétvégéken a 40+ közös edzések, azok természetesen hosszabbak, 2-3 órások és rendkívül sokat javítottak az idén az állóképességemen!
Elindulok a másfél órára, egy óra negyvenöt percre és eldöntöm, hogy sík legyen, vagy hegy. Persze hogy mindig hegy, hiszen egyáltalán nincs is sík a környékemen… :) De jobb is így. Kis bemelegítés, 10 perc laza, utána full nyél! (Viccelek.) Tudom nagyon jól, hogy intervallozni kellene, szóval meg-megnyomok bizonyos szakaszokat, pl. a meredekebb púpokat. Ami a lényeg, hogy legyen egy kis lüktetés, ne csak egyenletesen tekerjek. Tehát mindig legyen néhány olyan vágta, ami után fékcsík marad a gatyában… Hagy tapsolják meg otthon mosás előtt!
Látom, hogy sokan szoktak menni „reko”, „recovery”, vagyis csak amolyan „átmozgató” edzéseket – na, én azokat kizárólag verseny előtti napra tartogatom. Egyébként szerintem semmi szükség ilyen lötyögésre, akkor már inkább mesét olvasok a lányomnak. Szóval hét közben soha nem megyek ilyet, vagy „rendes” edzés, vagy „rendes” pihenés. (Ilyen „reko” tekerésekre nem is adok kudost, csak elnézően csóválom a fejem…).
Na ugye, mondtam, hogy nem értek hozzá! :)
Molnár Tomi (ASE Kerékpár) barátom ahelyett hogy velünk versenyzett volna, inkább remek fotósorozatokat csinált a versenyen. Persze megbánta már azóta, mert tényleg ott lett volna a helye közöttünk, én viszont nagyon hálás vagyok neki, mert akkor nem lennének ezek a fotók. (Meg lehet ő is elvert volna.) Köszi Tomi!
III. Riczu Imre emlékverseny eredmények: 
riczu16.xls (154KB)