Melyik a nehezebb szakág?

By on

Egy tök érdekes összehasonlítást láttam a GCN csatornán: Melyik a nehezebb, az országútizás, vagy a montizás? Sőt, úgy lenne korrekt az összehasonlítás, ha belevennénk a cyclocross-t is, szóval hasonlítsuk össze mindhármat! De máris mondom, szerintem sincs olyan fekete-fehér válasz, hogy ez, vagy az a legnehezebb. Egészen más terhelés mindhárom – kicsit belebonyolódom a témába a kedvedért. (Máris teljesen össze vagyok zavarodva!)

Mindenki csak az egyikkel kezdi. Olyan nincs, hogy a kisgyerek karácsonyra kap két bringát, egy o.útit, meg egy montit, húsvétra meg hozzá még egy CX-et is. (Legalábbis az én időmben szóba se kerülhetett ilyesmi. Egyetlen haverra sem emlékszem, akinek két biciklije volt.) Nos, valamelyikkel elkezded, rajta maradsz és általában csak hosszú-hosszú évek múlva kezd érdekelni a másik). Majd még később esetleg a harmadik is.

Te is tudod, hogy miért. Mert előbb-utóbb elkezded unni azt, amit épp tekersz. Mert valami újra vágysz. Kezd érdekelni a többi is. Szeretnél megtanulni kicsit jobban biciklizni, nem csak mindig ugyanúgy forgatni a pedált és eljutni cé-ből dé-be.
Most figyelj: új motivációkra van szükséged, mert kezdesz megsavanyodni az egyetlen bicajodon. Ismerős ugye? Vagy: komolyan veszed a versenyzést és tényleg igazi minőségi edzésmunkát akarsz végezni, azért kezded el a másik szakágat is. Majd a harmadikat is, pl. hogy minél jobban sikerüljön a téli felkészülésed.

Talán nem ez az első szösszenet, amit olvasol tőlem, tehát tudod, hogy mindhárom szakágban aktívan versenyzem (XCO és CX licences, o.úti amatőr kategóriákban), van összehasonlítási alapom. Lesz objektív (Strava edzés- és versenyadatok) és szubjektív (saját feeling) összevetés is, ne aggodalmaskodj. Egyszer már csináltam egy különleges összehasonlítást, ha még nem olvastad, kezdd ezzel: Egy óra o.úti nyélen vs. XCO Magyar Kupa futam

Akkor két konkrét effort-ot hasonlítottam össze (a kifingási faktor végül magasabb lett az o.útin, de az egyrészt időfutam volt, másrészt nem egyéni munka, olyankor még inkább hajlandó vagy szétfingatni magad, nem? (Ismerős ugye a közös ride-okról?) Most viszont inkább általánosságban írok a különböző bringákról.

Az objektív összahasonlítás:

Egyértelműen az átlagpulzusom a hegyikerékpár és a cylclocross versenyeken a legmagasabb. A CX-eken teljesen konzekvensen vagy 168, vagy 169 (átlagpulzus 45-50 percre!), az XCO-kon 166-170 között (50-60 percre), illetve az országúti versenyeken teljesen összevissza, 146-164-ig, másfél-, két órára. Mióta van wattmérőm, az o-útinál értelmezhető az edzés átlagwatt is: olyan 300W átlagig minden előfordul, de elég nagy a szórás. Az S-Works-ön nincs wattmérő, így csak érzésre tudom mondani: a Strava kicsit alacsonyabb wattokat becsül az MTB esetén a valósnál. Onnan gondolom, hogy CX-re meg egészen nevetségesen alacsony wattokat számol magától. 140-170 átlagwattot a 45-50 perces nyél CX versenyre, ez teljesen beteg, mert a kigyorsításoknál, lószoknál non-sztopba 4-500 wattokat préselünk, ebben tökéletesen biztos vagyok így érzésre. A Strava watt-becslése cyclocross-on nem tud mit kezdeni a folyamatos kanyar-kigyorsításokkal, sokkal kevesebbet mutat a valósnál.

Viszont ezek a verseny átlagpulzus- és átlagwattértékek teljesen hasonlóak a legintenzívebb edzéseimen is. Azon kevesek közé tartozom, akik edzésen is minden további nélkül tudnak versenyterhelést nyomni. Ez egy tök érdekes dolog, amit észrevettem magamon: simán szanaszét bírom hajtani magam szinte bármelyik edzésen. Pihenten pl. majdnem bármikor tudok produkálni max pulzust (186). Akármelyik edzésen, bármilyen bicajon. Simán vannak időnként olyan o.úti edzéseim, ahol egyedül nagyobb terhelést csinálok magamnak összességében, mint egy-két amatőr o.úti mezőnyversenyen. (Pl. a debreceni „lógós” Master futamokra gondolok.) Mondjuk én nem járok egyenkénti időfutamokra: a feleségem agyonvágna ha beállítanék egy pipec TT géppel, asszem szedhetném is a sátorfámat…

Egyszóval hiába próbáltam elemezni sok-sok edzést és versenyt visszamenőleg egy excelben, nincs kerek-perec konklúzió.

Lássuk a szubjektív részt:

Az első és legfontosabb: az o.úti sokkal egyenletesebb terhelést nyújt. A hegyikerékpár hektikusabb, jóval több a fékezés-kigyorsítás, többet dolgozik a felsőtest, főleg a meredek részeken, különösen a karok és meglepően sokat kapnak a fékező ujjak. (Nem gondolnád, milyen hamar elfáradnak az ujjak, ha nincsennek edzésben!) A nagyon meredek felfeléken baromira előre viszed a testsúlyt, a nyereg orrára ülsz (az ánuszod visít, de keményen összeszorítod, neked aztán senki se dumáljon! :) És fullra előredőlsz, a kormány majdnem érinti a mellkasod. A meredek és trükkös lefeléken meg teljesen hátraviszed a súlypontot, a nyereg a hasadnál, a karod olyat támaszt, mint az állat, jobb esetben – egy hosszabb DH-n – akár percekig is. Nagy ritkán az országútin is kell tornázni egy kicsit, de semmi esetre sem akkorákat, mint a montin.

Mégsem jelenthetem ki konkrétan, hogy a monti nehezebb. Csak más. Országútival is pont ugyanúgy ki tudom fingatni magam, ha kell, ha nem. Azt mindenki pontosan érzi, hogy montin sokkal lassabban gyűlnek a km-ek, egy intenzívebb edzésen (a legmeredekebb felfelék és lefeléknél) még a 20 km is csak tök lassan jön össze. A szint meg pláne csigalassan gyűlik. Ha megyek mondjuk egy #KétszerNormát az Istenhegyin, az garantált és „easy” 850m szint. (A #triplaNormát se egy nagy szám megcsinálni 1200-ért.) De ugyanezért a 850m szintért egy csomót kell kerimbókáznom a hegyen montival és már 600-tól nézegetem az órát, hogy mennyi hiányzik még, mert kezd ciki lenni, hogy ilyen kevés és hogy mennyi plusz felfelét kell még beraknom hazafelé, hogy ne szégyenkezzek.

Már írtam egyszer, hogy elég egyirányú az átjárás, sok hegyikerékpár és cyclocross top versenyző bizonyította, hogy a világ élére tud állni országúton is (csak néhány, a GCN-es fiúk is említik az első kettőt: Cadel Evans, Peter Sagan, vagy esetleg Michael Rasmussen, mindannyian MTB-vel nyomták). De a magyar hegyikerékpáros élvonal is szépen oda tud pirítani hazai országúti versenyeken is, gondolj csak Benkó Barbira, Valter Attira, vagy a Dina tesókra.

Paris-RoubaixA Paris-Roubaix nem viccel

A Cyclocross is brutál kemény, a holland zseni Mathieu van der Poel éppen azt bizonyítja napjainkban, hogy CX világbajnokból simán lehet valaki akár országúton is, vagy akár XCO-n is world top rider.

Respect after a hard fight – Nino and Mathieu – Foto: scott-sram.com

De tudtommal nincs út visszafelé. Nem tudok olyan o.úti top rider-ről, aki komoly MTB alapok nélkül később, felnőtt korában XCO top rider lett. (Tudom, a lóvé… Sokkal több pénz van az országúti versenyzésben. De szerintem, ha fordulna a kocka és nagy lóvé lenne az XCO-ban is, akkor sem tudnának sikeresen átlépni kiemelkedő, bitang erős junior-kori MTB alap nélkül.) Ez azért picit az MTB felé billenti a mérleg nyelvét, talán az MTB mégiscsak kicsit nehezebb összességében.

Ha kicsi gyereked van, BMX-et vegyél neki először,

azon tanuljon meg biciklizni, ugratni, flikk-flakkolni! Aszfalton úgyis fog még épp eleget menni…

Megkérdőjelezhetetlen, hogy az o.úti sokkal egyenletesebb terhelést nyújt az edzéseimen. Talán ez a legnagyobb különbség. Tetszik! Mostanában jóval többet megyek az o.utival, mint a bike-kal. Szalay Peti (BIKE ZONE Gödöllő) is pont ezt nyilatkozta egy verseny után: az edzései döntő többsége országúton zajlik. A sebességérzet pazar, a negyven körüli suhanás tényleg szenzációs feeling! Teljesen egzakt, magával ragadó érzés: „beforog„! A legáltalánosabb dolog, hogy akinek csak montija van előbb-utóbb vesz egy o.útit is, mert kell a suhanás! Zseniális érzés egyre nagyobb és nagyobb átlagokat menni hétről-hétre, hónapról-hónapra.

Ám van egy másik oldala is az éremnek. Az országútihoz valójában hozzátartozik a színtiszta szopás is: tudod, a forgalom… És nem csak a mérgelődés, az ostoba fajankók agressziói. Folyamatosan ott lebeg fölöttünk az akár tragikus baleset lehetősége is. Akkor is, ha semmilyen hibát sem vétettünk. Na ez az, ami nincs az erdőben! Amikor felülök a hegyibringára pontosan tudom, hogy végtelenül nyugodt másfél- két óra következik. A mi kis hegyeinken még medvék, meg farkasok sincsennek, a legrosszabb ami történhet, hogy feltekerem a karbonvázam egy fára, ha bénáztam. De nagyon lényeges, hogy én hibáztam és nem mások miatt jártam így. Tényleg nagyon nyugis az erdő és szuper a levegő, senki sem fenyeget. Valami ilyesmi lehet a világbéke is. :)

Szóval mi a konklúzió? Próbáld ki őket és mondd meg te, melyik a legnehezebb Vegyél bicajokat! (Nem úr, aki nem herdál.) Kürthy Levi (Meditech) a példaképem, neki van vagy hat bringája egymás hegyén-hátán a garázsban. (Ezt nem is értem, hogy tudta beadni otthon… )

Oly rövid az élet, próbálj ki mindent!

Ne feledd, napjaink egyik leginspirálóbb hazai versenyzője, Pelikán Jani (Amplatz-BMC) is montin kezdte annak idején. Az országúti mellett télen idegből végigtolja a cyclocross szezont is. Most meg épp Mark Cavendish-sel, meg Rafal Majkával a hóna alatt versenyez a Szlovén körversenyen. :)

Update (2017-06-18):

Ennél frappánsabb konklúzió nem létezik: Pelikán Jani megírta nekem a saját érzéseit a témával kapcsolatban és idézni szeretnék a leveléből:

– Szerintem egyik sem nehezebb, mint a másik. A kerékpárversenyzés nehéz, ha rendesen csinálod. Nehéz akkor is, ha egyenes kormánnyal csinálod, és akkor is, ha hajlítottal.

A cikkben szereplő zseniális képeket egy kivétellel a Gruber Image-től vettem kölcsön: http://www.gruberimages.pro/

Követem őket az Instagramon is: