2017 Mátra maraton – Top maraton összetett a zsebben!
Ezt most nagyon-nagyon akartam!
Lelkileg kellett, ott legbelül: hosszú-hosszú veretlenség után legutóbb a Bükk maratonon elvertek, ez most már így is marad?! Bástya elvtársat akkor már le lehet írni?!
„- Én már szart érek?!” (Ugye megvannak azok a szigorú, bozontos, összevont szemöldökök Bástya elvtársnál? :)
Ennek megfelelően mindent megtettem ezért a győzelemért. De tényleg minden létező apróságot. Az utóbbi hetekben pl. Mátra maraton specifikus edzésmunkát végeztem, a János hegyen gyűrtem az összes létező legmeredekebb, legundorítóbb, legpusztítóbb és legkövesebb emelkedőt. O.útival is rámentem méregből az önsanyargatásra, a Verecke lépcső pl. pont jó volt erre. Koplalok idegből: tonhalon és makrélán élek napok óta bogyiszlói paprikával, a változatosság kedvéért pedig hol lilahagymával, hol meg fokhagymával eszem. (Fontos a változatos táplálkozás, variálni kell az étrendet.)
Ugye te is cangával jársz boltba?Szokásos módon már szombaton leütöttem a Mátrába, hogy újra megérezzem a pálya utolsó harmadát, a leginkább az XCO-s rész állapota érdekelt, ami közös a többi távval. Az utolsó 10 km-re több, mint 400 méter szint jut, amire ha nem vagy felkészülve, nem tartalékolsz rá energiát, akkor tutira fejbe vág egy bunkósbottal! Ódor Jani (Janka, Kiválók KSE) is elkísért erre a pályabejárásra, együtt szakértettük meg a meredek DH-t, az alján a patakátkelést és az utána következő szuper technikás emelkedőt és további mászásokat.
Kis „Bajnokok Bora” Józsi (Merida Maraton Team)Előtte a Kellys sátorban kerestem menedéket a tűző napfény elől és Fördős Pannival csacsogtunk egy jót. Nyilván csak a publikus részt mesélem el (nem akarnám, hogy a világkupáról visszatérve Parti Andris orrnyergen pattintson): eszerint kizárólag kajákról volt szó. Illetve, mikor elmeséltem, hogy pancser módon két héttel a Mátra előtt kezdtem el szállást nézni, persze már semmi sem volt szabad, így szégyenszemre egy jó drága wellness hotelben kell megszállnom és kénytelen leszek este órákat ázni a forró jacuzziban. Erre Panni elmondta, hogy annak idején, mikor a TREK csapattal edzőtáboroztak, Dinó, az edzőjük kifejezetten megtiltotta, hogy a forró vízbe menjenek, mert úgy kiszív a forró víz, hogy másnap képtelen leszel maxon menni.
Csámpa Tibi (Cube-Csömör) elmagyarázza, melyik seb hol került a lábára.Aztakurva. Imádom a jakuzzikat, a forró víz az életem. Apámtól örököltem, 36 fok alatt nem szívesen megyek bele semmilyen vízbe, mert azonnal kifagyok. Kiskoromban órákat ücsörögtünk a debreceni Nagyerdei strand forró vizes medencében, ahol apám a barátaival sztorizgatott, Czibere Andris bácsival, meg Cinci bácsival, én meg tátott szájjal hallgattam a vicces történeteket – amíg ki nem zavart az úszómester, mert persze még kicsi voltam. De ne aggódj, az egyik oldalon kizavart, a másik oldalon meg azonnal visszaszöktem.
Szóval Panni azt mondta, Dínó szerint verseny előtt a forró jakuzzi tilos! Hát jó, ha Dínó ezt mondta, akkor még ezt is betartom! Kb. csak öt-tíz percre mentem bele este, kicsit nyújtani, aztán már jöttem is ki. A magasztos célokért (ilyen a rövid táv M2 első hely, illetve a világbéke) mindent, de tényleg mindent meg kell tenni!
Fejes Miki megkérdezte, van-e nyerési kényszerem és mondtam, hogy Dallos Kornél szerint nincs, de szerintem van. :)Nagyon finoman rajtoltunk. Semmi lószparádé, a lassú rajt után majdhogynem beszélgetős a motoros emlékhelyig és az utána következő aszfalt emelkedőn is elég könnyen mentünk, majd jött a hosszú lejtő. Élre ált Láng Rudi, nekem tökéletes, jó a szélárnyéka és tud biciklizni. Nagyon vigyáztam a sodrós kanyarokban, persze sorra előztek meg. Csámpa Tibi, Rózsavölgyi Peti, Németh Roland és Baranyi Áron, de rendben van, mindannyian tudnak biciklizni. Vas Kata Blanka (!) is beesett egy féktávon, meglepődtem kissé, de az is rendben van, ő is tud biciklizni. Na jó, elég volt, több már nem jöhet elém!
Elkezdődött az érdemi rész, a hosszú aszfaltos felfelé Galyatetőre. Megkezdtük, de nem különösebben erős tempóval. Alexandru Zeleznik (Boneshaker Cycling, Románia, a továbbiakban Alex) támadott és el is távolodott, de nem foglalkoztunk vele, úgy voltunk vele, hogy „ha nem ismerjük, akkor nem is lehet jó”, úgyis utolérjük majd. Dallos Kornél viszont kezdte megérezni, hogy ebből a kényelmes tempóból nem hogy nem fogok leszakadni, hanem gyakorlatilag pihenek, az egyedüli esélye, ha minél hamarabb belecsap(unk) a lecsóba. Átvette a vezetést és tempót váltottunk.
A komfortnak ammen, azonnal menés lett – de ezúttal elviselhető. Egyelőre megnyugvás volt, hogy teljes kontroll alatt a pulzusom és simán bírom. Méterről méterre nőtt az önbizalmam, számomra mindig a verseny ezen szakaszában dől el, hogy ma jól forog és mindenkit agyonverek, vagy nem forog jól és ma szénné fognak szivatni. Gond nélkül felértem Kornélon Galyatetőre. Rákanyarodtunk az első meredek köves emelkedőre. Baranyi Áron (VKE-Nelson Pepperl+Fuchs, az idei U17 XCO Magyar Bajnok) átvette a pole-t és elnyúlt, szerencsére Kornélnak ez már sok volt, nem tudta lekövetni Áront.
Én pedig még mindig rajta tudtam maradni, illetve kicsit kezdtem megúszni, de ahogy kilapult kissé, visszarúgtam magam Kornélra. Ismét meredek, de továbbra is tudtam maradni. A tempót jól jellemzi, hogy Fekete Zsolti és mindenki – beleértve az U19, a felnőtt és a Master1 versenyzőket is – leszakadtak rólunk. Felértünk a tetőre és ott tényleg megéreztem:
Ez itt ma rendben lesz!
Indítottuk a hosszú lankás lefelét. Továbbra is Kornélon voltam és teljes megnyugvás lett úrrá rajtam, szerintem valami ilyesmi lehet csíbe kerülni. 155-ös pulzussal gurultam Kornél mögött és legszívesebben fütyörésztem volna. Azon kaptam magam, hogy kezdek unatkozni és lassan következhet a kettes típusú fárasztás, a lószok. Ahogy elkezdtünk közeledni Alexhez, az egyik pillanatban odaszisszentem Kornélnak:
– Gyere, lépjünk fel rá!
És persze olyan kövér lószt nyomtam, hogy véletlenül se tudjon beállni, valójában eszem ágában sem volt felhúzni Kornélt Alexre. Szerettem volna inkább Alex-szel tovább menni – de Kornél nélkül. De ezt még kibírta Kornél és hamarosan felcsatlakozott ránk. És egyszer csak megláttuk magunk előtt Baranyi Áront!
Egész hamar utólértük őt is, annyira komoly volt a tempókülönbség, hogy az utolérés pillanatában rászóltam Alexre:
– Ne állj meg, menj tovább!
Szót fogadott, eltempóztunk Áron mellett, akinek azért nem esett nehezére fellépni a vonatra. (A célban utána kérdeztem tőle, mi volt veled Áron, volt valami gondod? Miért tudtunk utolérni? Azt válaszolta: – Nem, nem volt semmi gondom, valójában úgy éreztem, elég jól haladok… Na ennyit a tempónkról.) Alex elöl, közvetlenül mögötte én, majd Kornél és Áron és igen rendes svunggal robogtunk.
És akkor Alexnél valami pillanatnyi figyelemkihagyás történhetett egy nem különösebben veszélyes résznél – igaz, nagy tempónál – a bal oldali mélyebb nyomban haladva valahogy bekacsázott az első kereke, keresztbe áll és abban a pillanatban Alex katapultált a bicaj felett, a canga meg keresztben csúszott, közvetlenül előttem. Szerencsére roppantul odafigyeltem, az első jelre már húztam is a fékeket, határon csúszkálás és éppen hogy sikerült megállni és nem legázolni Alexet. A bicajának ugyan nekimentem, de az már nem volt vészes. A többiek is össze-vissza csúszkáltak, de még épp meg tudtak állni mögöttem. Alex feltápászkodott, nagyon fájdalmas arcot vágott, de lehetett látni, hogy nincs a halálán.
– Megvagy? – Kérdeztük tőle mindhárman.
Nem válaszolt, de akkor már két lábon állt, tapogatta az oldalát, de lehetett sejteni, nincs igazán nagy baj. Intettem a többieknek, gyerünk tovább!
Verettük – én pole pozíción, abszolút első helyen, amire nem nagyon volt még példa a Top maratonok második felében.
A meredekeken Áron ismét átvette a vezetést és odaértünk a trükkös DH-hoz, amit pályabejáráson Jankával begyakoroltunk, illetve a patakátkelés és rögtön balra fel a meredek és ultra technikás mászás. A verseny kulcspillanata: én közvetlenül Áron hátsó kerekén fújtatok mint egy leharcolt gőzmozdony, mi ketten még épp ki tudtuk tekerni a sziklás-gyökeres meredeket, Kornél viszont nem. Odalett a kontakt és azonnal egész jó kis előnyt kovácsoltunk Kornéllal szemben. Egyetlen feladat maradt, megőrizni ezt a kb. 20-30 mp előnyt a célig.
Nem részletezem, de piszok magas pulzusok az emelkedőkön a tűző nappal a tarkómon, irtózatos nagy szenvedés, de ott volt nálam a lélektani előny: úgy éreztem elég jól sikerült Kornél kifárasztása és nincs az az isten, hogy ezt az előnyt innen eladjam! A pálya utolsó része is nekem kedvez, olyan XCO-s, nagyon technikás. Lényegében a nehezén túlvagyunk, szóval innen már haza kell menni! Az egyedüli komplikáció az volt, hogy közben utolértük a minitávosokat (teljesen full amatőr kisgyerekek és a szüleik, elsőbálozó lányok) és el tudod képzelni mekkora volt a tempókülönbség a lefeléken… Végtelenül észnél kellett lenni, hogy ne veszítsek sok lendületet az előzésüknél és tényleg a legkisebb mértékben se veszélyeztessem őket. Már jó előre kiabáltam, figyelmeztettem mindenkit és próbáltam a lehető legrészletesebben elhadarni, hogy pontosan mi fog történni – hogy merről fogok elzúgni mellettük ötvennel…
A szokásos módon a Rocket Ron-okba 1.6 – 1.6 bárt fújtam és ez a setup egész egyszerűen tökéletes volt erre a pályára. Ezúttal vittem pótbelsőt, patront és zsebszerszámot is, mindenképpen végig akartam menni. A zselékhez végül nem nyúltam, mert úgy éreztem simán hazaérek és nincs rájuk szükség. (Vagyis elfelejtettem enni.) És igen, ha figyelmesen olvastál, akkor már pontosan tudod, miért tudtam győzni: mert este nemet mondtam a forró jakuzzira. :)
Dallos Kornél és Fekete Zsolti mindketten igazi sportemberek és szerencsésnek érzem magam, hogy ellenük versenyezhetek – még ha úgy is érzem, közben teljesen kicsinálnak. :)Máhr Attila, Farkas Milán (milanphoto.hu) és Bak Feri, nagyon szépen köszönöm a fotókat, nélkületek fabatkát sem érnének a beszámolóim!
Mátra Maraton 2017 eredmények (pdf): 
2017_matra_maraton.pdf (158KB)