Várgesztes XCO Magyar Kupa, 2018
Negyedik lettem, ez cool! – Mondjuk tavaly sosem örültem volna egy negyedik helyezésnek (ugye, nyertem az M2 összetett MK ranglistát, mindenhol dobogón voltam, kettő futamot meg is nyertem) de ebben az évben már más szelek fújnak a fenekemből… :) Egyrészt komoly motivációs problémák, plusz válás, plusz egy új főnököm-főnöke, aki imád kettővel lefelé mikromenedzselni… Szóval közel sem tudtam annyit edzeni, amennyit akartam volna – már, ha akartam volna.
Szóval tök örülök ennek a negyedik helynek! Kemény mezőny: három zsír új M2 szaki jelent meg a rajtnál: HoCsa (Horváth Csaba, Focus Team), Zóka-Újhelyi Zoli (Speed-Way Team) és Motován Miki (Focus Team), mindhárman topkategóriás M1-ek voltak, várható volt, hogy szépen kifújják majd az orrunkat. Eljött még Krisz és Spec Viktor is: Krisz is (viszonylag) új M2 és végre elkezdett rendesen tréningezni, Viktoron meg elájulsz: élete formájában van, szénné edzi magát és hiába kiséri le a pacalokat egy-egy tepsi sütivel, láthatóan sokat fogyott, rendesen már-már kerékpárversenyző alkata van. (Nem túl szerencsés párosítás ez nekem: Viktor fogyott, én meg híztam – a rohadt életbe a fullpanzióval Fuerteventurán!)
Szóval papírforma szerint reálisan olyan 4-5. helyre vártam magam. A startnál Krisz előre ugrott és tempót ment. Baromira nem értettem, mit művel: aki a néhány hónapos kislánya elképesztően rossz éjszakája miatt egy dekát sem alszik, az inkább csak húzódjon meg a mezőnyben és keresse az elhullott makkokat, hátha erőre kap tőlük! De nem, Krisz nyélen rajtol azon a versenyen, ahol ugyanannyi körünk volt, mint az M1-nek… Bolond.
Előttem Krisz és Viktor, de hamar lekerült HoCsa, Zóka Zoli és Motován Miki is a hosszú emelkedőn: mire bánatosan végigszámoltam az ujjaimon, máris a hatodik helyen találtam magam. Tessék, papírforma! Szopcsi. Vége Víg Andrásnak, ahogy anyukám mondaná…
Az első kör alsó tempós szakaszán aztán vissza tudtam rugdosni magam Mikire. A tavalyi rajtterületre fordító szűk jobbosban viszont láthatóan túlforszírozott tempóban még a megbúvó púpra is rávezette az első kerekét, ennek eredményeként nagyon szépet taknyolt, közvetlenül előttem. Nem csodálkoztam, mert azzal a tempóval én sem tudtam volna ott elfordulni. Szépen kikerültem, de azért odaszóltam neki jóbarát módjára, hogy
ez a kanyartempó szerintem sok volt, erre majd oda kellene figyelni a következő körökben. :)
A Motován után a motiváló rész következett, megláttam magam előtt Kriszt és Viktort. Felcsillant a szemem, az a része feküdt is a pályának, mert nem volt sok a felfelé. Ott még most is aránylag gyors tudok lenni: néhány perc alatt utolértem őket. A második kör elején aztán lekerültük Kriszt Viktorral – kezdtek megmutatkozni rajta az egészéjszakás gyermekistápolás jelei – de Viktor meg sajnos elkezdett olyan wattokat beforgatni, amit én max csak csodálni tudtam, de lekövetni nem.
Kialakult a végső sorrend, már csak végig kellett menni. Attól féltem, hogy a negyedik körre össze fogok zuhanni a krónikus edzettlenség miatt, de nem, egészen használható tempót tudtam húzni az utolsó körben is. Viktor végig látótávolságban maradt. Valójában ennek örülök leginkább, az állóképességem enyhén szólva nem tökéletes, de legalábbis nem atomszar. Tehát főleg csak gyorsulnom kell. Ebben két dolog segíthet: vagy tudatosan elkezdek intervallozni a következő edzéseken, vagy újra elkezdek KOM-okat hajkurászni. (Ami végül is szintén intervallozás.) Nem mentem KOM-ot kb. egy éve, épp ideje lenne. (Csak épp már baromira nem érdekelnek a KOM-ok.)
Hogy látom a jelenlegi állapotom? HoCsa, Zóka Zoli és Megyó nem foghatók, jelenleg más liga. A többiek talán igen, ha ismét úgy edzek, mint tavaly és lefogyok. Magyarul fel lehet férni egy-egy dobogóra, mert általában szokott lenni hiányzó. Ami nem rossz utolsó éves M2-ként.
Bambafejből ismét jeles!Ami viszont aggasztó, hogy végig nagyon magas volt a pulzusom. 172 átlagpulzus nem kispálya majd’ egy órára, mikor 186 a maximumom. Érdekes viszont, hogy nem viselt meg sem a versenyen, sem pedig verseny után. Élettanilag csökkennie kellene a pulzusnak évről évre, nekem viszont nő – biztos mert egyre fiatalosabb vagyok… :) A kardiológusom mindenesetre csodálkozni fog.
A meredek mászáson szép mívesen keresztbe a lánc, kapja a technika!A verseny előtti este egyébként két perc alatt alaposan átnéztem a biciklit – hadra foghatónak tűnt – csak kicsit aggodalmaskodtam a gumikban a lötyi miatt. Kb. vagy egy éve töltöttem fel Stans No Tubes lötyivel és tudjuk, hogy egy idő után becsomósodik. Lebontottam ez első kerékről a gumit az egyik oldalon (szigorúan csak az egyik oldalon, hogy pumpával is vissza tudjam majd fújni), hát tökszáraz! Plusz még benne egy komolyabb tüske is belülről! Asszem elég jó ötlet volt belenézni. Kitörölgettem a száraz fehér darabkákat, levakartam a gumi belső felületéről a nagyobb odaszáradt galacsinokat és feltöltöttem friss lötyivel. Nem nagyon méricskéltem, belelöttyintettem kb. egy felest: ha vidéken pont annyi egy stampedli, akkor ennyi legyen elég a gumiknak is! Persze alig tudtam visszafújni, mert ahol kihúztam a tüskét, ömlött a levegő. De gyorsan lefordítottam és már meg is fogta a lötyi. A hátsó gumit hasonlóan kitöröltem belülről, az nem volt tökszáraz, de abban sem maradt sok folyadék. Ezzel vesenykész lett a canga, előre 1.4 bárt, hátra 1.5 bárt kaptak a Rocket Ronok.
A „szokásos” dobogós fotó a végéről ezúttal elmarad…Bak Feri villámgyorsan átküldte a fotóit, ezzel akkor meg is volnék.
Köszönöm Firga bácsi!!!
Várgesztes XCO eredmények (pdf): 
2018 Vargesztes XCO.pdf (45KB)