2018 Bükk maraton – pulzuskontroll
Jó sok időbe telt, mire végre úgy tudok versenyeket nyerni, ahogy mindig is szerettem volna: pulzuskontroll mellett. Fejes Miki kérdezte a rajtnál, hány éve versenyezem, de csak ingattam a fejem, fogalmam sincs. Mondjuk erre is jó a blogom, ebből ki tudom számolni:
1997 óta versenyzem, igaz, ebben volt egy hosszabb kihagyás is (szörfözés a csavargó haverokkal), de 2011 óta ismét padlógáz, tehát valójában nem is olyan sok, összesen tizenpár év, inkább csak soknak tűnik.
Szóval kb. száz évig versenyeztem úgy, hogy a startsíptól nyél (régen az XCO-kon mindig a Scooter: Fire-re indultunk, az még jobban felvitte a rajtpulzust!), szóval ipari nyél, bírom, ameddig bírom, majd leszakadok a francba és nyalogatom a sebeimet: próbálok pulzust rendezni, de nem megy, „fennragad”, képtelen vagyok lehozni és emiatt nem is tudok úgy haladni, mint a többiek, mert szénné savasodtam.
Keresd a #felemászokni-t!Az utóbbi néhány versenyem ezzel szemben úgy sikerült, hogy a rajtsíp után teljesen „rendezett” zónában mozog a pulzus és ezt gyakorlatilag tudom tartani a verseny végéig. Tiszta luxus! Persze lihegek és izzadok szépen, meg időnként folyik a nyál a számból a nyakamba, mégis működik a pulzuskontroll és nem szakadok le az elejéről. Imádom, na!!!
A lassú rajt most kicsit sem volt lassú, Seti átlag 36-tal húzott minket a lepukkant Land Roverével. Én mondjuk nem bántam, de hallottam mögöttem, hogy többen nem ilyennek képzelik a „lassú rajtot”. Nem is volt baj addig, amíg a híd előtt meg nem húzta Seti 45-tel (én még ezt sem bántam, hadd forogjon a mocska), de egyszeriben lefékezett a kis híd előtt! Mögöttem a poron össze-vissza csúszkáló gumik hangja serceg, elég meleg volt a pite! Setikém – egyem meg a vacsorádat – pont így lehet lefektetni vagy 10-15 embert egy másodperc alatt! A felvezető autóból leginkább le kellene engedni a fékolajat felvezetés előtt!!! A Strava analízisben jól látszik, 45-ről 25-re fékeztem hirtelen, mögöttem viszont biztos, hogy kicsit „eszkalálódott” a helyzet…
Méhész Tomi (Merida Maraton Team-CST) tempót megy, ahogy végre kiállt elölünk a felvezető autó, pont jó. Gortva Laci (Vialand Racing Team) előttem, az is pont jó, tudom, hogy kiváló tempóra képes az enyhe felfelén. Én csak utazom. Hátra-hátratekintek, figyelem az M2 arcokat, főleg Krisz miatt vagyok izgatott, de Krisz legalább 10 emberrel hátrébb! Mellettem-előttem szokott lenni! Talán nem megy ma neki, ez nagyon jó jel és tényleg, mintha látnám rajta, hogy ma Krisz nincs rendben, valószínűleg nem fog borsot törni az orrom alá a végén. Prájczer Petit (KTM Teszt Team) figyelem még, de nem látom őt. Ez is jó!
Emelkedik a tempó, elkezdődik a csoportokra szakadás, vagy 8-10-en maradunk elöl, én vagyok benne az egyedüli M2! Óhh, igen, ez az! Ma talán nem lesz fékcsíkos a kerósnadrág! A végén megmutattam a nadrág bélését az öcséméknek, mert pont a bélésekről beszélgettünk és meg mertem mutatni, mert patika állapotú maradt. (Mondjuk erről azért akkor sem tálalnék sós süteményt a vendégeknek. :)
Hugauf Marcell (Fillari Team Budaörs) előre áll, fokozódik a sebesség, egyértelműen emelkedik a pulzus, már rég nem „utazó” a sebesség. Már csak hatan maradunk. Hamarosan csak öten. Négyen. Hárman. Számomra már „túlélő” a tempó, lassan odaérünk a füves részre, ahol tavaly leszakított Dallos Kornél. Hátranézek: sehol senki! Mondom Marcinak:
– Kicsit butíts a tempón, csak mi maradtunk, segíts felfelé, majd segítek lefelé!
Nagyon szófogadó gyerek ez a Marci, kicsit visszavett, így nagy szuszogások mellett ott tudtam maradni a hátsó kerekén. Közeledtünk az első hosszú mászás utolsó, legmeredekebb részéhez és éreztem, ha azt túlélem, gyakorlatilag zsebben az M2 első hely!
Nyilván a meredeken kicsit megúsztam Marciról, de ezt tudtam előre, erre akár egy tálca Bitburgert is rátettem volna, kicsit sem lepődtem meg. A csúcsig viszont felért rám Horváth Gergő (Seven Hills – TuttiBringa), de ő Master1, így ő meg nem hogy nem zavart, hanem külön örültem neki, sokkal jobb együtt veretni, mint egyedül! Gyűlölök egyedül versenyezni és nem is haladok úgy.
Megkezdtük a pálya második felét, a hosszú lejtővel. Na, most tudnod kell, hogy a régi technikás, göröngyös, nyomvályús szakaszt ledózerolták! De ne úgy képzeld, hogy szépen letömörítették, mint aszfaltozás előtt, hanem csak végig húzta egy szaros traktor egy szaros ekével, aminek az lett az eredménye, hogy a kiemelkedések ugyan eltűntek, ám a mélyedésekbe csak belehúzott egy kis port! Ez azt jelenti, hogy időnkét egyszer csak besüppedt a porba az első kerék!!! 45-47-nél az egyenesekben ez nem para, mert a keréknek nincs ideje elsüllyedni, ám a kanyarokban brutálisan csúszott!!! Az, hogy a hátsó kerekem időnként elúszott, az OK, benne van. De egyszer csak az első is… Csak csúszott keresztben elfordulva az eleje, de a bicaj nem kanyarodott! Aztán ahogy a laza rész végéhez ért, végre a Rocket Ron beleharapott a talajba és bekanyarodott a legszélén még a fák előtt. Úhh, kissrác, nem is értem, hogy ott pont hogy nem lett fékcsíkos a kerósnadrágom… Tordai Csabi (TREK) is egy pontosan egy ugyanilyen érzésről, egy első kerék drámai elcsúszásról számolt be a verseny után, pedig ő aztán tényleg öreg róka és nem hinném, hogy sokat rizikózik lefelé – mivel annyi gyereke van, hogy sose fogy el! :)
Meglepetésemre Bálint Józsi (Salgótarjáni HKE) is felért ránk a pálya utolsó harmadában, de ezt sem bántam, mert ő is Master1. Mögötte senki, nyugi Kefe, ez már zsebben van, csak nem szabad elesni! A vizem gyakorlatilag elfogyott a meleg miatt, de láttam, hogy Gergő kulacsa még félig lötyög – nagy igyekezetében biztos elfelejtett inni – szóval kértem tőle és adott is. Spricceltem a számba: valami izo lötty lehetett, de mindegy is volt, nagyon jólesett, köszi Gergő! Azzal háláltam meg, hogy lefelé rákapcsoltam és leszakítottam őt… Micsoda egy tróger vagyok!
Ami nincs a Straván, az meg sem történt!De komolyra fordítva a szót, a 30. km-nél tudtam, hogy innen már csak lefelé megyünk, jól éreztem magam, szóval beforgattam, amúgy Spec Viktor módra. A két M1-es srác hamar leszakadt, néhány perc múlva el is tűntek a látómezőmből. Szó sincs róla, hogy tudatosan le akartam szakítani őket, egyszerűen csak gyorsabb voltam. Pl. lehet, hogy 1×11, vagy 1×12 áttétellel mentek, nem tudom, de azzal általában 45-47 km/h felett már nem nagyon lehet effektíven beleforgatni. Az analízisben jól látható, hogy én még 52-54 km/h-nál is gond nélkül és hatékonyan bele tudtam tekerni 110-115-as pedálfordulat mellett. Ezért imádom a 2×10-et, mert kivétel nélkül minden itthoni maratonon eszméletlen jól jön, hogy 50 fölött is rendesen bele tudok hajtani! Nagyszerű, csakis akkor térnék át 1×11-re, vagy inkább 1×12-re, ha kizárólag XCO-znék, vagy középtávoznék. De rövidre isteni a 2×10 sebesség: úgyis végig nagytányéron megyek és minden itthoni rövid maratonon csak 1 db. meredek van, ahol pár percre leteszem kistányérra, majd a végén vissza a nagyra és bumm, haladok!
(Az utolsó 7.1 km-re 44.7 km/h az átlagom – új KOM.)
Hugauf Marcell, megkértem, hogy most vágjunk értelmes arcokat.Ezen mindketten elvéreztünk. :)
Még láttam befutni Hugauf Marcellt magam előtt, a végén 38 mp-cel lettem mögötte abszolút második. Isten bizony segítettem volna neki lefelé, ha együtt maradunk, de persze sose értem vissza rá. Tényleg kemény kölyök lett Marci! Nekem végül 26.6 km/h lett az átlagom és gyorsabb voltam, mint tavaly Dallos Kornél.
Okosságok:
Eléggé be voltak állva a lábaim a héten – lassan már attól is beállnak ha feljövök a garázsból – szóval el akartam menni Skopál Timihez, a masszőrömhöz egy lábmasszázsra. De nem jutottam el hozzá, mert pont nyaral. Helyette akkor az általa ajánlott Árnika krémet (Naturland) hívtam segítségül, az izomfájdalmakra tényleg pompás, tényleg segített! (Apropó, masszőr: ne lóduljon meg a fantáziád te trógli: szó nincs semmilyen finisről, ez csak egy óra szimpla #csakláb masszázs.)
Hárman voltunk a dobogón, mégis volt egy kis hiányérzetünk. Szente András lett a második, szívesen megismertük volna, mert még sosem találkoztunk, de nem tisztelt meg bennünket… Mindegy, Krisz és Kátya remek társaság voltak!A verseny után panaszkodott egy spori, hogy hiába döntött be három (!) MagnesLife-ot (Nutrend, magnézium ampulla) verseny közben, mégiscsak görcsöltek a lábai. Egyrészt van benne logika, a magnézium tényleg nagy segítség a görcsök ellen. De nem így! Én úgy tudom, hogy verseny közben a magnézium már valójában csak meglassít. Szóval én is tolok egy MagnesLife-ot verseny előtt, de szigorúan legalább fél órával rajt előtt. Ha egy másfél órás versenyen elgörcsölsz, az szerintem szimpla edzettlenség. Azon már nem tudsz segíteni menet közbeni magnéziummal. Többet kell edzened! Egy két-három-négy órás verseny már más tészta, ott már több oka lehet a görcsölésnek. De rövid maratonon előtte feltöltöd a magnéziumraktárt és kész, menet közben már biztosan nem kell több.
A másik Nutrend termék egyébként, amit tolok: egy ampulla Gutar közvetlenül rajt előtt. Lehet, csak pszichoszomatikus a hatása, de a rajt utáni teljesítményen érezhetően nem ront, az tuti. (Nem, nem reklámozom ezeket, boltban veszem őket én is, marha erős, konvertibilis forintért.)
Jövőhét szombaton Underworld Kupa, gyere el versenyezni, vagy gyere ki szurkolni! A mi futamunkban harakiri lesz: 70 fős az indulási limit, ez azt jelenti, hogy 69-en látnának szívesen a porban és legalább 6-an kőkeményen tenni is fognak érte, hogy tényleg ott végezzem. :) Fejes Miki állítólag spec rajtszámot intézett nekem – nem lesz olcsó, azt mondta 400 sör az ára. Ebből egyet le is tudtam Felsőtárkányban, már csak 399 sörrel jövök neki… Mindegy, lesz, ahogy lesz, gyere ki Kőbányára szombaton!
Egy, csak egy legény van talpon a verseny utáni este, hogy izibe átküldje a fotóit: Máhr Attila, nagyon szépen köszönöm, ismét nagyon jó munka!!!
XVIII. Bükk Maraton 2018 eredmények (pdf): 
2018_bukk_maraton.pdf (152KB)