Villapark Vértes Cyclocross Magyar Kupa
Fazekas Jácint szpíker úr odaintett magához reggel, a pályabejárás közben, mikor látta, hogy már mentem 2-3 kört. Kérdezte, milyen a pálya? Havas, jeges – mondom a mikrofonba – de mégis haladós és én ezt pont szeretem! De van egy óriási félelmem. Pici felmelegedést láttam a műholdképeken, ez szerintem olvadni fog, sajnos latyakos és sáros lesz a futamunkra. Amit viszont már egyenesen gyűlölök! Erre Jácintnak felragyogott a szeme:
– Akkor igazi krosszos lesz!!!
A műholdképekhez úgy tűnik jobban értek, mint a palacsintasütéshez: hót trutyi, sáros-mocskos lett a pálya a futamunkra – sose szerettem és ma sem kedveltem meg…
Futam után mondta nekem Spec Viktor, ő is imádta kora reggel a jeges, ám mégis haladós pályát, ha maradt volna ugyanolyan, akkor ő nyert volna. Hát nem! Mondtam is neki, szerintem badarság Viktor, mert akkor pont én nyertem volna! :)
#photobombing á la Firga bácsi :)Most fejben előre összeraktam a versenyt, pontosan tudtam, hogy fogok versenyezni.
Hibátlanul kaptam el a rajtot, a még pont jeges célegyenes és két még pont jeges kanyar rajta: nekilendültem rendesen, de a többiek nem nagyon, mindenki óvatosra vette az első két kanyart, ott úgyse dől el semmi. Én viszont kicsit meglógtam, pont ahogy előre elhatároztam magamban.
Mégpedig azért, hogy én diktálhassam a tempót a sáros erdős részen. Tudtam, hogy ott nem lehet majd előzni, szépen végigtekerünk az én tempómban és nem fáradunk el. Tévedtem. Ugyanis én elfáradtam, a többiek egyáltalán nem…
Az első kört még gyakorlatilag kibírtam, csak közvetlenül a célegyenes előtti részen kapott le Bakter és Adame Laci. Sőt, kicsit később Maxi is. Az első kör végén negyedik pozíció, ám közel vannak hozzám, még felérhetek! Magamban azonban máris realizáltam, ez ma nem az én napom lesz. De azért harcolunk!
Maxira közel vissza tudtam zárkózni az erdő előtti kanyaroknál, ám váratlanul megcsúszott és el is feküdt előttem. Tökéletes! Megelőztem: most lemarad és sose ér vissza többet!
Először megijedtem, hogy Maxi mosolyog a képen,de ránagyítva már megnyugodva láttam, hogy vicsorog.
Nem volt kicsi lelki maflázs, hogy gyakorlatilag semmi perc alatt visszaért rám Maxi, megelőzött és eltempózott!!! Kezdett világossá válni, hogy valójában én itt ma
nem is versenyzni fogok, hanem gyakorlatilag kármenteni!
A negyedik pozíció már nem vicces, mert a dobogóért jöttem. Hátranéztem, szerencsére Viktor még bőven lemaradva. A mai feladat: legalább megtartani Viktort az ötödik helyen, jó az neki.
Már a második körben kezdődtek a technikai problémák, de a harmadik körben csúcsosodtak ki: egyre nehezebben tudtam visszalépni a pedálba, a sáros felfutások eltömték a cipőt-pedált. A meccs előtt befújtam a pedált és a cipőm adapterét is WD40-nel, meg jégoldóval is, ezek remek védelmet nyújtottak – volna – hó és jég ellen, ám ma a sár volt az ellenfél. A sárral szemben tehetetlenek voltak, egy idő után minden pedálbalépés kínlódás volt. Elhatároztam, hogy a legcsúszósabb kanyarokban sem teszem le a lában, mert hasznosabb pedálban maradni, mint esetleg eggyel gyorsabban kanyarodni, ám újra sárral megtömni a cipő talpát.
A negyedik körig tudtam tartani Viktort. A negyedik körre kimenve valahogy leesett a láncom. A bal pofozó (első váltó? bowden?) teljesen elfagyott, eltömődött, esélytelen volt csak váltóval felszedni a láncot. Megálltam az aszfalton és feltettem kézzel. Rá kb. 100 méterrel újra leesett a lánc. Már tele volt sárral az egész hajtás, valami újra és újra levezette a láncot a kistányérról. Meghoztam a döntést: gyerünk át nagytányérra, hátha arról nem fog leesni. Állóhelyzetben, oldalról két kézzel(!) passzíroztam a pofozót, hogy végre szíveskedjen felváltani a nagytányérra.
Erre azért büszke vagyok: nagytányéron is ugyanúgy kitekertem az erdőben a megasáros hosszú, alattomos emelkedőket, mint az előző körökben kistányéron. Az elit futamon nézőként viszont azt láttam, hogy nagyon kevesen tekerték ki (csak Buzsó, Kusz Matyi és rajtuk kívül csak egy-két ember), pedig szemre talán nem lett rosszabb a pálya a mi futamunk óta. Persze a hajamra kenhetem a kitekeréseimet: ezzel együtt is tök lassú voltam a dobogósokhoz képest.
(Update: Biztosan tovább romlott a pálya az elit futamra, mert az első három köröm gyorsabb volt, mint pl. az elit összetett második helyezett Kusz Matyié. Nincsenek illúzióim, tutira nem vagyok gyorsabb Matyinál.)
Filit láttam magam mögött és két U19 fecskét, Minárovics Krisztiánt és Adame Ármint. A fiatalok is megelőztek a végére. Ötödik helyen végeztem. Gohér Misivel nem tudom mi volt, egy pillanatra sem láttam a futamon, pedig közvetlenül mellőlem rajtolt.
Vissza az elit futamra: Buruczki Sziszkó is rossz napot fogott ki ma, akárcsak én: szemmel láthatóan nem ment neki, pedig baromira nem arról van szó, hogy sáros pályán nem tud gyors lenni. Csak ő is kifogott egy szerencsétlen napot – ha neki lehet, akkor nekem is! Pedig most full motivált voltam és fejben is teljesen rendben. Nem estem el, vigyáztam magamra. Ám van olyan, hogy nem megy. Akik közelről ismernek tudják, hogy a nap gyermeke vagyok. Utálom a hideget, hidegben úgy indulok és úgy kótogok, mint egy lepattant dízel a török dílertől. Ráadásul rühellem a sarat. Nem a kanyarokat – csak a pudvás egyeneseket, meg a bokáig süllyedő emelkedőket.
Brutál szaros – jaj, bocsánat, szoros! – lett a Master2 összetett az eddigi 6 futam után! A kieső futammal nem számolva a pillanatnyi M2 cyclocorss ranglista:
1. Kefe – 411 pont (mostanra teljesen elolvadt a nagyelőnyöm…)
2. Adame Laci – 395 pont
2. Maxi – 395 pont (hoppá, holtversenyben vannak Lacival!)
4. Bakter – 355
5. Viktor – 345
6. Fili – 306 pont
Technikai szösszenet: Viktor aggodalmaskodott nekem reggel, hogy bajban leszek ebben a hóban a kanti fékemmel, de frankón megnyugtattam, hogy felőlem inkább relaxáljon a gyerekeivel a játszóházban, itt nincsenek lejtők, nem kell fékezni (egyébként is, aki fékez, az veszít!). Szóval ezen a pályán semmi hátrányt nem jelentett, hogy nincs tárcsafékem. Habár mondjuk gigantikus hátrány is lehetett volna, ha én is úgy állok bele a pedálba, mint Viktor: neki ugyanis megcsúszott a rajtnál a pedálon a lába (lehet, mivel egy centi vastagon átkente teavajjal) és teljes erővel beletaposott az első kerékbe! Persze lett is egy igen figyelemreméltó nyolcaska benne, de ugye, tárcsaféknél nem akkora gond a nyolcas… Én mindenesetre továbbra is inkább a pedálomba lépek, mint a kerékbe. :)
Legszívesebben aranyba foglalnám Kaiser Erika (#kaisererikaphotography) kezét, mert amellett, hogy ismét ragyogó fotókat készített, izibe el is küldte nekem!. Köszönöm Rika!