A kezdetek, első rész
Pont tél van és unatkozom, szóval elővettem egy-két őskori fotót és lefújtam róluk a port. Igazán jópofa visszagondolni azokra az időkre, mikor még nem volt főszereplő az életemben a bicaj, de azért elég sokat tekeregtünk a haverokkal.
Mint a legtöbb gyerek akkoriban, én is camping bicajjal kezdtem az ipart. Iszonyúan tetszettek a BMX-ek, de sajnos csak álom maradt (itthon még nem lehetett kapni csak nyugaton), szóval sosem kaptam BMX-et a szüleimtől. Mindössze annyival kellett beérnem, hogy egy acél pálcát hegeszttettem a camping kormányára a garázs-szomszéddal, Halász Lajos bácsival kormánymerevítőnek – ettől érzésem szerint máris BMX-é vált a bicajom. Addig ugráltam vele, amíg néhány hónap alatt össze is törtem a vázat.
Ekkor következett az igazi kiugrás: kaptam egy vadi új csehszlovák Favorit félverseny bicajt! Azon melegében be is neveztem vele egy debrecen környéki kerékpárversenyre a Hortobágy felé. Elég sokat cangáztam abban az időben (1982-t írunk), de semmiképpen sem nevezném azt szisztematikus edzésnek. Csak tekertem jobbra-balra a környékbeli utcákon, egyszer-egyszer kimerészkedtem a Panoráma útra és elmentem Fancsikáig, vagy netán a Vekeri tóig. Szóval beneveztem arra a versenyre és perszre már akkor is 110C fokon forrt bennem a versenyszellem:
rögtön a rajt atán eldurrantottam a „profikkal”.
Ezek szépen összeálltak és összedolgoztak, én csak lógtam a hátsó kerekükön.
Egy 1982-es Hajdú-Bihari Naplóból ollózva. Bal oldalon a „profi sor”Kb. 10 km-t bírtam menni velük, aztán persze kiszakadtam a francba. Tök lelassultam és mindenki utólért és mindenki megelőzött. Szerintem a lámpa miatt lehetett az egész, mert a versenyre még a lámpát és a sárvédőket sem szereltem le…
A sikertelen verseny után persze az volt az első, hogy lepusztítottam minden felesleges sallangot a bicajról – anyámék legnagyobb megrökönyödésére. De nem kellett sok idő és még tovább léptem, a bicaj teljes átfestését határoztam el. Persze piros szín és persze Neolux – csak azt lehett kapni spray festékben. Szétszedtem, telibe fújtam (egész jól sikerült, mindössze 4-5 helyen folyt csak meg a festék) majd legjobb tudásom szerint összeszereltem a bicajt. Picit türelmetlen voltam, mikor az első fék a helyére került, máris a próbakör mellett döntöttem. (Minek a hátsó fék, úgyis: aki fékez az veszít!) Utólag rekonstruálva az esetet, nem húztam meg rendesen az első fék fékpofáit és a próbakör első fontosabb fékezésénél – mikor a tízemeletes házsor végénél jött a kanyar, szemben a betonkorlát – lefordult a fékpofa én pedig igen komoly sebességgel telibe vertem a betonkorlátot. Brutál nagyot zakóztam, átrepültem a vaskorlát felett (persze sisak még nem volt akkoriban) de valahogy szerencsésen a fűre estem és nem tört el semmim. Akkor tanultam meg, hogy nem érdemes elspórolni az időt és a figyelmet a canga szervízelésénél…
Talán 1986, valami páros időfutam verseny rajtja a debreceni Panoráma úton.Kenyeres Ferit és Lőrinczi Gyulát indítom útnak. :)
Volt egy-két „igazi bicajversenyző” haverom, Lőrinczi Gyula nevére emlékszem abból az időszakból, időnként elkísértem őket versenyekre és áhitattal figyeltem őket: komoly versenybringák, verseny mezek, nadrágok és természetesen akkor még bőr fejvédők. Imádtam volna én is versenyezni, de valahogy oda nem lehett csak úgy bekerülni. Már nem is emlékszem miért, de kívülről valahogy olyan zártkörűnek tűnt akkoriban ez az egész kerékpárverseny-sport Debrecenben. De a legnagyobb baj az volt, hogy nem is hittem, hogy valaha én is versenyző lehetek. Abban is maradt a dolog, inkább tornáztam, meg jégkorongoztam évekig. Persze tök béna voltam azokhoz a sportokhoz, harmadosztályú tornász voltam és száztized osztályú jégkorongos.
Egon barátommal, aki versenyszerelőként segített egy-két versenyzőt.(Egonnak csavarhúzó volt a jele az óvodában)
Az egyetem alatt a torna mellett kezdtem el kicsit „komolyabban” bicajozni, amit már majdnem edzésnek lehet nevezni. Kedvenc edző útvonalam Diósgyőrön és Lillafüreden keresztül vezetett fel Hollóstetőre. Még két triatlon versenyen is elindultam, mert azok voltak közel a Miskolci Egyetemvároshoz, általában Kropkó Peti rendezte azokat, ha jól emlékszem. Persze elég gyenge eredményem lett, mert csapnivalóan úszok és a futás sem lett soha igazán a barátom, kizárólag a bicajozás miatt indultam el azokon a versenyeken.
A tesóm zsírúj BMX-e. Ő bezzeg kapott egyet! :)Az egyetem után kicsit abbamaradt a bicajozás, elkezdtem dolgozni. Az egyik későbbi főnököm, Szoboszlai Sanyi hívta meg a „Fejlesztőmérnök Urat” – ahogy a haverjaim csúfoltak akkoriban – egy hétvégi közös montenbájkozásra Miskolcra. Azonnal igent mondtam – bár sosem volt még hegyikerékpárom, és másnap reggel indultunk volna fel a hegyekbe.
Villámgyorsan, egy este alatt kellett szereznem egy bike-ot
és ez valami csoda folytán össze is jött. Szóval a friss szerzeménnyel, a neonsárga Wheeler bicajjal sikerült másnap reggel elindulni Miskolcra, majd feltekerni Bükkszentkeresztre. És ott, akkor valami bekattant nálam. 1994. Onnantól számítom a kerékpáros életem kezdetét.
De ez már egy másik történet lesz, folytatás következik!
