Bükk maraton 2017 – trónfosztás, M2 második

By on

Mindenki nyugodjon le a picsába, Fejes Miki már megfejtette, miért lettem második!

Ha egy olyan sorozatban, mint a Top Maraton egymás után 13-szor folyamatosan első vagy, aztán egyszer csak 15 másodperccel második, akkor megjelenik egy apró kérdőjel. (Előtted van? Tudod, olyan görbe a teteje meg a hasa és alul van egy pont.)

Szóval adott a kérdőjel és óriási szerencsém volt, hogy az eredményhirdetés előtt elmentünk Fejes Mikivel pisilni, mert megemlítettem neki a dolgot: – Te Miki, azért szpíkerként a 13 befutómból szemtanúja voltál legalább vagy 6-7 győzelmemnek és most meg második lettem – no, kicsit azért el vagyok kenődve! Csak annyit kérdezett pisilés közben (annyira beszéltük a témát, hogy még kardozni is elfelejtettünk): – Kefe, mit csináltál másként verseny előtt?

Sajnos nagyon hamar elnyújtom a láncokat. De sok múlik a kenésen.

Mondom neki: – Miki, annyira akartam ezt a győzelmet, hogy tényleg mindent megtettem érte. Koplaltam, plusz vitaminokat szedtem, még sótablettát is. Sőt, most még a verseny előtti sörökről is lemondtam, csütörtök óta egy sört sem ittam, bárhogy sütött is a nap.

– Na látod! A sörrel szénhidrátot is viszel be, pl. a szombati vacsoránál gondoskodtál róla, hogy azt az elmaradt szénhidrátot is pótold? Pl. kis plusz tésztával?
– Nem, annyit ettem, amennyit szoktam, csak épp elmaradt a két sör.
– Akkor kész, ne is gondolkodj tovább! Eléheztél!

Tessék, kész, hátra is dőlhetünk. :)
De azért még egy picit hadd morfondírozzak az okokon…

Squirt Chain Lube-ot használok egy ideje az összes bicajomon és tényleg jelentősen(!) kitolja a láncnyúlást. (#nemreklám)

Jó ez a Strava, egy kis analízisre ki lehet kapcsolni a külvilágot és csak magunkkal lehet foglalkozni. (Semmi gixerem nem volt egyébként: sem defekt, sem technikai gond, és nem is estem el.) Szóval lássuk a tényeket:

  • 1:45-tel lassabb voltam az idén, mint tavaly ugyanezen a pályán. Viszont csak 15 mp-et kaptam a végén Kornéltól, tehát a tavalyi tempó bőven elég lehetett volna a győzelemhez. Vagyis nem Kornél volt ma szupergyors, hanem

    én nem voltam elég gyors.

  • Az alacsonyabb átlagtempó ellenére jóval magasabb volt ma a pulzusom, mint tavaly (átlag/max): 169/179 vs. 163/178
  • Az első 14 km-en csak fél perccel voltam lassabb, mint az elmúlt évben – ebben a pálya teljes szintemelkedésének kb. kétharmada már benne van, szóval ez nem rossz.
  • A maradék hátrányt a tavalyihoz képest (1:15) a pálya további részén szedtem össze, de óriási különbség, hogy most teljesen egyedül mentem.

A konklúzió: jóval magasabb volt az átlagpulzusom, mint tavaly és ezt egyértelműen a melegnek tudom be. (Idén 29C átlaghőmérséklet, tavaly csak 21C volt a Garmin szerint. De szerintem több is volt a különbség, mert érzésre végig egy kuktában versenyeztem… A rajtnál pl. 34-35C-on ácsorogtunk vagy 45 percet, az tuti.)

A másik döntő dolog: kár, hogy egyedül maradtam a verseny második felében, ha lett volna valaki a környékemen, biztosan jobban tudtam (tudtunk) volna haladni, tavaly Botival és Vas Balázzsal űztük egymást végig. (Igaz, Kornél is egyedül ment előttem.)

A rajt utáni lankás részen egész finoman mentünk, csendben fohászkodtam magamban, bár így is maradna minél tovább. De Dallos Kornél (Tatanka Racing Team) egészen korán, már a második km-nél elkezdte az erre a versenyre elhatározott taktika végrehajtását:

Senkire és semmire nem figyelve, a külvilágot tökéletesen kizárva egy olyan tempót diktálni a pálya legmagasabb pontjáig, hogy Kefe leszakadjon – és lehetőleg ne is kicsivel.

Nem az volt a kérdés, hogy le fogok-e szakadni, a kérdés csak az volt, hogy hol és mennyi lesz a hátrányom a hegytetőn.

A hosszú mászás közepén volt egy kisebb lejtő – kis felszusszanás – ott picikét lószoltam, előre álltam és eltempóztam a többiektől, hogy a hátralévő mászásra legyen egy kis előnyöm, mehessek egy kicsi sajáttempót és kicsit rendezhessem a pulzusom. De nagyon hamar visszaért rám Kornél és ismét átvette a tempót, én pedig újra a hátsó kerekén. Kanyári Boti (ViniBike.hu) kezdte megunni a dolgot, mellénk jött, hogy induljon, de csendben odaszisszentem neki:

– Még ne!!!

Azonnal láttam Botin, hogy indulni akar és az volt a félelmem, ha Kornél átveszi a támadását, akkor végem, azonnal elnyúlnak. Én már rohadtul a határon voltam. Mikor folyamatosan 174-175-176-os pulzust látok, akkor már nincs tovább, nem tudok lereagálni semmilyen tempóváltást, illetve nem szabad, mert utána azonnali blackout vár rám…

Kornél – Kefe – Boti – Zsolti – Várnai Jenő (Dr. Bátorfi-Agria) – Rózsavölgyi Peti (FRO racing) – Szabó Roland (Tatanka). Még együtt, de szépen lassan egyenként mindenki leszakadt rólunk.

De Boti hallgatott rám és szépen illedelmesen visszaállt mögém. Messze ő volt ma a legerősebb közülünk. Persze azért viszonylag hamar elfogyott türelme, néhány perc múlva tényleg belecsapott a lecsóba. A félelmem alaptalan volt, Kornélt senki és semmi nem érdekelte a mai napon, csak a végtelenül egyenletes és nagyon kemény sajáttempója. Már mindenki leszakadt rólunk. Aztán lassan én is, róla. Egyedül maradtam.

Kornél egyetlen egyszer sem pillantott hátra, csak csinálta, amit elhatározott.

A csúcs után a lejtőket és egyeneseket nyomtam, ahogy csak bírtam, de nem tudtam többé visszaérni Kornélra. Időnként láttam porfelhőket magam előtt – nem lehetett nagyon messze – de nem voltak elég technikásak a lefelék, nem tudtam számottevően közeledni. Nagyon sokat jelentett volna, ha megpillantom valahol magam előtt, de nem láttam. Előttem Kornél, mögöttem nem sokkal Fekete Zsolti (Bakony Racing Team), egy bírkahúsos szendvicsnek éreztem magam…

Ennyi spori és az abszolút harmadik hely sem elég jó… kurva M2! :)
(Az abszolút 2., 3. és 4. befutó – kitalálod, ugye? – Master2-es volt.)

Sajnos csak a pálya legvégén, az utolsó 4 km-en pillantottam meg Kornélt. Közeledtem is hozzá, de éreztem, ez már nem lesz meg. Hazaért. Nincs hiányérzetem, kitekertem mindent, ami ma bennem volt. A nap fia vagyok, de az utóbbi versenyeken bebizonyosodott: nem tudom nagy melegben is leadni azt a teljesítményt, ami egyébként bennem van. A Mátrán már hűvösebb lesz…

Csámpa Tibi: „Van aki vízzel meg kefével mos, na én a vízzel a Kefét mosom :)”

Máhr Attila és Juhász Zsolt, köszönöm szépen a király fotókat!

Bükk maraton 2017 eredmények (pdf):  2017_bukk_maraton.pdf (166KB)