Bükk maraton és Vas Balázs
Kicsit szentimentálisan fogom kezdeni és befejezni. Ha fiatal vagy és nem bírod az ilyesmit, már most szállj ki a forgóból és ne is olvasd tovább!
Életem legerősebb Top Maraton győzelme kicsit elgondolkodtatott. Abszolút második helyen érkeztem be, ami tényleg az eddigi legjobb eredményem, de ha arra gondolok, hogy van-e még feljebb? Nem, nem hinném. Ráadásul ez csak rövid táv! Emlékszel, mindig mondom: vigyázz csalóka ez a szép eredmény, a kemények közép- és hosszútávon indulnak!
Szóval szép és tényleg büszke is vagyok rá, de nem érzem, hogy képes lennék innen tovább fejlődni. Asszem ennyi: ismerd meg a határaid – és szomorodj el. Vas Balázs (U17, Merida Maraton Team) mutatta meg ezen a versenyen, valójában merre és meddig tart az utam.
Mielőtt rátérnék Balázsra, essen szó a
Rövidtáv rajtproceduráról
2012-ben a Duna Maratonon 19. lettem, 16 percet kaptam a győztestől. Elképesztően markánsan megmaradt bennem Kovács Zsolti (akkor ő a 2. helyen végzett) méltatlankodása a rajt besorolásnál, úgy pörölt mindenkivel a harmadik-negyedik rajtsor környékén a helyezkedésnél, hogy: „Engedj légy szíves előrébb, dobogóért megyek!”. Persze minden versenyen eszembe jutott utána, olyan jó lett volna ezzel a dumával előrébb kéredzkedni, de persze nevetséges lett volna, amíg a Master2-ben sem tudok az első tízben végezni.
Most már persze tudok első tízben lenni – sőt – és imádnám, ha a rajt előtt 5-10 perccel ezzel a dumával állhatnék be a legelejére, de sajnos ez ma már baromira nem megy. Már nem működnek a régi praktikák, nem lehet oldalról beemelni a bicajt, nem lehet hátulról a fej felé emelve előre settenkedni, egészen egyszerűen be kell állni a rajtba a középtáv rajtja előtt(!) – ha bemelegítettetél, ha nem, ha készen állsz a versenyre, ha nem. Ez most pl. azt jelentette, hogy 45 perccel(!) a rajt előtt be kellett állnom és végigácsorogni majd’ egy szűk órát a rajtig, ezalatt teljesen „kihűlni”, lemerevedni, majd lassú rajt nélkül idegből belecsapni a lecsóba és keményen forgatni a megawattokat az első pillanattól kezdve. Ebben a műfajban a rajtnál középről vagy hátulról indulni: determinálja hogy „nem mehetsz a dobogóért”. Top maraton szervezők, mi a szarért nem lehet legalább az első 3 összetett játékost beszólítani rövidben is?
Ott bújok meg kettővel Erik (R226) mögött. Nem is láttam, hogy ennyi induló volt.
Szuperül ment a verseny az elejétől fogva. Szépen haladtunk az első dózeres felfelén, nekem csak egy aggodalmam volt: Fetter Erik (PCCC) állt az élre, én pedig pontosan tudtam, hogy Erik nagyon erős lett ebben az évben, pont akkor szakít majd le, amikor csak akar. De egyenlőre finom tempót ment, tudtunk maradni rajta. A szokásos módon Krisz (Kőszegi Krisztián) ott lihegett mellettem.
Ici-picit lassultunk és tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, valaki lószolni fog. Hát pont Krisz kezdte a lószt, ennek örültem is, meg nem is. Örültem mert tudtam, amíg Krisz húz addig én is ott tudok lobogni, de sajnos azt is éreztem, hogy vissza fogják támadni, az pedig már lehet, nekem sok lesz.
Az egész versenyen jellemző Andris – Balázs – Kefe trió
Nem is történt másként, Erik és a későbbi győztes, az egyénként hallássérült Földi Bence támadta vissza Kriszt. Simonyi Andris még át tudta venni a támadást, én pedig tudtam, hogy márpedig „itt az emberem, el nem engedem”, nekem is mennem kell Andrissal, mert együtt piszok jól tudunk haladni. Nagyon bíztam benne, hogy Andris hamarosan leakad az élen menő duóról én pedig szívesen „árnyékként” akadok majd le vele.
De csak nem nagyon akart leakadni.
Balázs szorosan a nyomomban. A belógó bokrok kicsit feltépték a jobb karomon a bőrt.
De hamarosan rám mosolygott a szerencse! Andris miután ivott egy kortyot a kulacsából, ügyetlenül próbálta visszatenni a tartóba és elejtette! Éreztem rajta azt az egytized mp. gondolkodási időt – aztán berántotta kontrát és megállt felszedni. Én kikerültem, de abban a pillanatban el is engedtem az él-duó kezét, persze azért tempósan haladtam utánuk. Az volt a tervem, hogy ici-picit visszavéve a tempóból rendezem a pulzusom, közben szépen lassan visszaér rám Andris és mehetünk együtt tovább a már „megszokott, kipróbált és begyakorolt” szisztéma szerint.
Nagyon jó tempót ment Andris a csatlakozás után felfelé, egyedül halál biztosan lassabban mentem volna. Ennek ellenére felért ránk Hacsi Ákos (team3K), és – csodák csodája! – Vas Balázs! Balázs még csak U17, de nagyon tehetséges. Eddig kivétel nélkül minden versenyen megvertem, de egyre kisebb előnnyel, szóval várható volt, hogy előbb-utóbb közvetlenül fogunk meccselni. Pont a legmeredekebb emelkedőhöz értünk, Ákos és Balázs is megelőztek (én már túlélő üzemmódban másztam), majd Andris is, aki természetesen ragadt rájuk. Kb. 10-20 méterre szakadtam le mögöttük a csúcsig, a pálya legmagasabb pontjáig. Onnan viszont lejtő jön! Nagyon gyors, sodrós dózeres DH, ami végig „beletekerhető” volt, tehát egyáltalán nem csak gurultunk, hanem a lejtők 80-90 százalékába még idegből bele is tekertünk.
Az utolsó nagy veretés lefelé.
Néhány száz méter alatt visszazárkóztam a trióra, Ákos egyból mondta, hogy menjek elé, tudta, hogy nagyon gyorsak leszünk lefelé. Őrült száguldás következett, Balázs élre állt és piszok kemény tempót produkált, főleg az éles kanyarokban, visszafordítókban! Meg-meg csúsztunk, néhányszor be is sokalltunk, de végig kontrolláltan, ami ugyan kisodródást jelent, de csak a pálya legszéléig – nem az árokba. Balázs már most sokkal jobban kerékpározik mint az apja – aki mellesleg a Master2 hosszút nyerte Dini csapattársam és KakLaci előtt, gratula mindhármójuknak! Szóval vissza Balázsra: a szó legszorosabb értelmében végig csúszáshatáron kanyarodott, végig a kerekeit figyeltem, hogy mikor fog kicsúszni és egy borzalmasat zakózni a szemem láttára. Az éles kövek nagyon csúnya munkát végeztek volna rajta…
Egy viszont biztos: még nagy XCO és maraton sikereket jósolok és kívánok Balázsnak!
De szerencsére nem esett el, nagyon szépeket korrigált. Amint kicsit kilapult a lejtő már éreztem, hogy tudok gyorsabban menni nála, átvettem a vezetést és úgy verettük. Andris közben kezdett leszakadozni, de az utolsó emelkedőn visszaért ránk. Egyből mondta, hogy nem tud teljes sebességgel jönni lefelé, mert egy kis faág szorult az utolsó két lánctányér közé a hátsó kazettában és nem vált le a váltója a 11-esre. Felajánlottam neki, hogy
álljunk meg egy pillanatra és gyorsan szerelje meg.
De nem akart megállni, félt hogy visszaér ránk Hacsi Ákos. Onnantól mi vezettünk felváltva Balázzsal, nagyon hamar le is értünk a legutolsó aszfaltra. Én kicsit befékeztem, nem akartam onnantól vezetni, mert elterveztem magamban, hogy
én most gyönyörűen oda fogom verni ezeket a gyerekeket a végén.
Az öregnek még járjon egy kis respekt, le fogom sprintelni őket! Andris miatt nem aggódtam, a kónusz hiánya miatt valószínűleg gyorsabb leszek. Ami a kicsit illeti, igazad lehet: milyen dolog már lesprintelni egy 16 évest?! De ahogy mondtam: úgy éreztem jár még nekem ennyi respekt. Trükkös volt a befutó, de én szépen megkomponáltam és tényleg a végén ki is kerültem a kicsit. Lehet, életemben utoljára sikerült legyőznöm… Jövőre már biztosan erősebb és gyorsabb lesz nálam. Erre gondoltam az elején, ez szomorít el kissé. Meggyőződésem, hogy ezen a napon ezen a pályán az apját, Vas Petit is megelőzte volna, de ez sem tesz különösebben boldoggá ha a saját jövőmre gondolok. 5-10 évvel ezelőtt még eszembe sem jutott volna ilyesmiken morfondírozni…
A 26.3km/h átlagot tekintve ez volt minden idők leggyorsabb maratonja – legalábbis számomra.
Update: Tegnap Cseh Laci, a nagy visszatérő, világbajnok lett 200 pillangón. Szuper összefoglalót olvastam az Indexen ma reggel, ahol Laci azzal fejezi be élményeit a szurkolókkal kapcsolatban:
…mintha átéreznék, milyen nehéz a 30 felé közeledve tartani a lépést a sokkal fiatalabbakkal.
Mennyire összecseng, ha valaki, akkor én pontosan értem miről beszélt. És ő még csak 30… Óriási gratula Cseh Lászlónak!
Fotó kreditek: Tirszin Jani (Nutrixxion), Vanik Zoli és Molnár Tibi, köszönöm!
2015 Bükk maraton eredmények: 
2015_bukkmaraton.xls (198 KB)