Crosskovácsi 2016 – legközelebb nem osztom az észt előtte
A verseny előtt néhány nappal kimentünk pár sporival Nagykovácsiba, hogy bejárjuk a pályát. Utána mindannyian egyetértettünk abban, hogy marhára vigyázni kell majd a versenyen, ésszel kell menni, mert átrendezhetik az arcberendezésünket a pálya köves és mély nyomvályús DH szakaszai. Utána én voltam a leghangosabb szószóló a Straván, hogy mindenki ésszel menjen, nehogy valami sérülés legyen. Na, mit gondolsz ki esett a legnagyobbat szombaton?!
Hát persze hogy én. Akkorát estem, mint egy sertés az egyik köves, csúszós balos kanyarban. Pontosan ismerem ezt a kanyart, sokszor mentem már rajta. Kifelé lejt és köves, mégis a lehető legnagyobb lendülettel kell megrakni, mert rögtön utána egy meredek emelkedő következik és nagyon nem mindegy, hogy befordulsz kettővel és elkezded forgatni az egérkét (a legrövidebb áttételt), vagy befordulsz 20-25-tel és lendületből felgurulsz majdnem az emelkedő közepéig.
A nadrág kuka. Otthon meg megint magyarázkodhatok a sebek miatt.Remélem az a kedves anyuka is értem aggódik ott a háttérben.
Abszolút első pozícióban, a pálya kb. hetedik km-énél történt az eset, ostoba módon gyakorlatilag úgy fordultam rá, mintha száraz lenne a pálya. Ám nyilván baromira nem volt száraz az előző napi zivatarok után, a sáros, csúszós köveken egyszerre ment el a canga eleje-hátulja. Végigcsúsztam a köveken, jól le is vitte a bal oldalamat, könyökömet. Azonnal felpattantam, Soós Tomi és Krisz, akikkel együtt verettük, is megálltak egy pillanatra, hogy összeszedjenek. Látták, hogy nincs komoly baj, mert egyből ültem vissza a paripára. Soós Tomi még meg is tolt fölfelé egy kicsit, hogy el bírjak indulni, vissza tudjak váltani „ehető” áttételre.
Fájt a bal oldalam, de éreztem, hogy tovább tudok menni. Az adrenalin Tomiék után zavart, eleinte kicsit megúsztam tőlük, de a hullámos részen még vissza tudtam zárkózni. Addig hideg fejjel átgondoltam az esetet, kicsit csökkent az adrenalin szint, persze el is kezdett jobban fájni az oldalam. De forgattam tovább ahogy bírtam:
Első helyről csak akkor állunk ki,
ha időközben elhaláloztunk!
Sajnos nem bírtam sokáig a tempót Tomival és Krisz-szel, de bírtam utána egy elég lendületes saját tempót, szóval csendesen, egyedül forgattam sokáig. Közben egy-két helyen kicsit beszorultam a középtávosok mögé, mikor olyan helyen értem utol őket, ahol nem lehet előzni. Egyébként ismét korrekt volt mindenki, a határozott utasításokra tényleg mindig helyet kapunk.
– Bal! Balról jövök!
– De hát ott nincs is hely!
– …
– Na látod hogy mégis volt?! (Igaz, csak a susnyásban.)
Nagyon fontos a határozott, de nem kiabáló hang, esetleg elmormolni hogy ez itt most a rövid legeleje. Én mindig meg is köszönöm utána, hogy elengedtek. A legszebb, hogy sokan felismernek ahogy elhaladok mellettük és drukkolnak: – Gyerünk Kefe! Nagyon hálás vagyok érte, ezek csodálatos pillanatok – lennének, ha nem épp 175 lenne a pulzusom és nem a fülemen meg fenekemen is próbálnék levegőt vásárolni…
Nézegettem hátrafelé, a Nagy-Kopasz mászás előtt utolért egy trió: az Master1 kategóriás Kovács Atti (Bike Zone Gödöllő) és Czenki Tomi (Femat-ZKSE), illetve a felnőtt Lakatos Tádé (Merida Maraton Team-CST). Egyeten célom volt, felérni a Nagy-Kopaszra velük, nem leakadni.
Nem ragozom, sikerült és a mászás végén éreztem, hogy innen már haza fogok érni, innen már biztosan nem fog felérni rám egyetlen M2 spori sem. A hegy tetején lévő frissítőnél a szokásosnál több időt töltöttem kortyolásokkal (mondjuk kettő másodperc pluszról beszélünk!), ez elég is volt, hogy Atti és Tomi elvágtattak. Én még visszaértem Tádéra és elhatároztam, hogy már nem érdekel senki és semmi, csak szépen végigmegyek vele és kész.
Pompásan haladtunk, egyáltalán nem nyélen, inkább csak okosan, nehogy még valami gebasz történjen. Persze a verseny az verseny, csak megjött a kedvem és elhatároztam, hogy gyakorolni fogom Tádén a leszakítást. Edzésen ezt nem nagyon lehet, mert hogy néz ki, hogy lószolgatod a barátodat akivel elindultál?! Legközelebb biztos nem jön el veled edzeni… Szóval nem viccelek, gyakorolni akartam. Nincs tétje, mert nem egy kategóriában vagyunk, viszont jó a léleknek.
Mármint az enyémnek. :)
Szóval a pálya utolsó 6-8 km-e már csak olyan lankásabb, nincs nagy mászás, csak kisebb huplik. Ez nekem fekszik nagyon, mert az emelkedő előtt kicsit meggyorsítom, lendületből felmegyek a közepéig, onnan meg lehetőleg visszaváltás nélkül kiállva felsprintelek a tetejéig. Persze ott felugrik a pulzus, de utána a lejtőn, vagy egyenesen lehet rendezni a dolgot.
Ez a praktika kulcsfontosságú. Az XCO-k pl. szinte csak ebből állnak! A turista beidegződés ugye: tekerek egyenletesen és ahogy az emelkedőhöz érek azonnal visszaváltok, szépen hagyom visszalassulni a bicajt a választott áttételhez és felszuszogok hogy ne menjen fel a pulzus. Na, ez lassú! Ez egy rossz megszokás, amit tudatosan le kell építeni. Már ha érezhetően gyorsulni akarsz.
Ez természetesen nem megy rögtön, ezt nem lehet egy nap alatt „megtanulni”. A kisebb púpokon kell elkezdeni gyakorolni:
Nem szabad visszaváltani előtte!
Ki kell állni a nyeregből és felsprintelni. Az elején nagyon szokatlan és szörnyű, mert rögtön felkúszik a pulzus. De hidd el, ez tényleg kulcsfontosságú! Újra és újra gyakorolnod kell hosszú-hosszú hónapokon, éveken keresztül: nem visszaváltani a púpok előtt, hanem kiállni és felrángatni! Hidd el, űridőket lehet ezzel hozni.
Verettük Tádéval, hol ő ment elöl, hol én. Lássuk akkor, hogy működik! Jöttek a púpok, én pedig meg-meglendítettem őket. Hamarosan el is maradt Tádé. Nem kellett mindenképpen leelőznöm, de ez egy szuper kis gyakorlás volt.
Ne haragudj Tédé! De tényleg nem nézhetek oda, mikor levágják a csipedet…Fantasztikus szerencséje volt minden versenyzőnek ezen a napon, 13:00 – 14:00 órára vártuk az esőket, zivatarokat, tehát kb. a közép- és hosszútáv felére, de megúsztuk, csak az eredményhirdetésre szakadt le az ég. De ezt már nem nagyon bántuk a tesómmal, a sörsátorban ugyanis ugyanolyan finom a sör, ha esik, ha fúj.
Mátyus Attiláék ismét kiváló szervezést mutattak be, zseniális ez a verseny, a hangulata szerintem még talán jobb is, mint a Top maratonoké. Elég nagy parádé, évről-évre eljön vagy 6-700 ember és csodálatos környezetben tudjuk – leinni magunkat a végén. Mert ez a hagyomány. Ez „ottalvós” verseny, kastélybál és sörsátor a verseny után. Mi mást kérhetnénk még?! Mondjuk hogy
– Legyen tánc!
Mindig van – és nem is sok a köcsög. :)
Jó lenne ha mindig eljönne a tesóm, mert mikor ott van, akkor nyerek.Zoboki Attila zseniális fotókat készített a versenyen, nagyon köszönöm neki! Természetesen Hostya Zolinak, Tirszin Janinak és Máhr Attilának is köszönöm a képeket!
2016 Crosskovácsi maraton eredmények: 
2016_crosskovacsi.pdf (111KB)