László Sándor emlékverseny, Nagyhegyes 2016
Tök zavarban vagyok, milyen hangvételű beszámolót kellene írnom. Az előrejelzés szerint várt mocsok idő miatt rengetegen távol maradtak, igen-igen foghíjas mezőny sorakozott fel Nagyhegyesen. Már ahogy a rajtnál körülnéztem, érezhető volt, hogy nem lesz olyan mesés menés, mint egy-egy picit nívósabb és napsütötte versenyen, mint mondjuk a Tihany Kupán, vagy a Riczu Imre emlékversenyen. Emiatt most kicsit szerényebbre kellene vennem a beszámolót.
Ám a verseny a viszonylag korai elmenés miatt igen melósra sikerült és egész elfogadható tempót mentünk először négyen, majd hárman: 40 feletti átlagot a szökésben, a kellemetlen hideg és szeles időben. A szabadidőprogram ténylegesen versennyé vált a második felére! Az eredményt még a lányom is igen nagyra értékelte, igazi kézzel ollózott konfettiesővel (!) várt otthon, mikor beléptem az ajtón. :)
Ezt a kettősséget úgy oldom fel, hogy majd idemásolom a DKSI honlapról a verseny ide vonatkozó hivatalos beszámolóját, majd hozzáteszek egy-két bepillantást a kulisszák mögé. Egyébként meg ott kellene kezdenem, hogy adhattam volna ezt a címet is a bejegyzésnek:
„Soha, de soha ne készülj így egy versenyre!”
De ez olyan Blikk-es, Velvet-es szenzációhajhász cím lett volna, inkább hagyom a fenébe. Ám a lényegen ez nem változtat. Az előrejelzés Petró Karcsi szerint is „retek időt” jósolt, én pedig eldöntöttem, hogy ezúttal nem fogok elindulni, ha zuhog az eső. Szombaton ennek megfelelően mentem egy tipikusan NEM verseny előtti edzést: 37-es átlagot egyedül 50 km-re, gyakorlatilag ugyanezen a pályán. Utána ezt megfejeltük az öcsémmel egy tipikusan NEM verseny előtti vacsorával, egy kis kerti sütögetéssel: nagycubákok, soksör, megtolva egy-két „fixkettes” cenkával (kétcentes kis Unicum). (Már #úgyismindegy :)
Másnap meg arra ébredtem, hogy NEM esik az eső!
Óhhh – a gyomrom – mindegy, gyerünk kifelé!
Szóval a hivatalos rész:
DKSI.hu: „A két körös, 67 km-es versenyen végül 31 fő rajtolt el, U17, WU19, Master2 és Master3 kategóriákban. Egy hármas elmenés tett szert több mint 3 perc előnyre; ők teljes egyetértésben dolgoztak össze, hiszen hárman három kategóriát képviseltek, Fésüs László (Meditech SC) Master2, Juhász Péter (Hajdúszoboszló) Master3, Gohér Mihály (Veloroom-Kecskemét Első Sor SE) U17 korcsoportban indult. Végül ebben a sorrendben haladtak át a célvonalon, az igen jó formában lévő Fésüs még a végén megkínálta szökevény társait, és 9 mp előnnyel a 67 km abszolút győztesként ért célba a trióból. A mezőnyhajrára tucatnyian érkeztek együtt, ahol az U17-es fiúk kiélezett sprintben döntöttek a dobogós helyekről: Stodulka András (Tipográfia) centikkel előzte meg Bakó Ferencet (Veloroom-Kecskemét). A lányoknál Kapott Szonja a Masterekkel egy bolyban érkezett, ezzel biztosítva kategória győzelmét.”
Amatőr Master2:
1, FÉSÜS László (Meditech SC)
2, PÁLL János (DKSI-KONTENT / Debrecen)
3, SZABÓ Ferenc (Balmazújváros)
Illetve a nemhivatalos:
Sokáig lassan poroszkáltunk, amit egyáltalán nem bántam a kissé „szigorúra” sikerült verseny előtti nap miatt. Mentem a lószokra, furcsa volt, hogy nyélen lószolnak a fiatalok és nem értik, miért nem tudnak tovább menni belőle… Stodulka Andrást (Tipográfia) éreztem kicsit erősebbnek, mint a többiek, amikor ő indult, mindenképpen tettem a kereket, benne éreztem a potenciált. De ő is, 56-tal lószolt, persze hogy mikor kicsit elfáradt és leváltottam, szinte be se tudott állni mögém.
Végül a sikeres elmenés nem is lószból indult, inkább csak olyan elgurulás volt, szépen lassan fokozódó tempóval. Szépen összeálltunk és elkezdtünk forogni. Gohér Misi még előttünk volt kicsivel, viszonylag hamar felértünk rá, ő pedig annak rendje, s módja szerint megvette a jegyet és felszállt a vonatra. Páll János (DKSI-KONTENT) volt csak Master2, őt figyelgettem leginkább. Ahogy igyekeztünk, teltek-múltak a kilométerek, lassan kezdtem érezni a fiúkon a fáradtság első jeleit. Kezdtem nógani őket:
– Hazaérhetünk! De menjünk legalább negyvennel! Már csak 3 km van a pofaszeles szakaszból!
De egyre nehezebben tudták tartani a tempót, János le is szakadt egy idő után. Pont időszerű volt, mert már két forgást „alibizett ki” – vagyis nem szállt be vezetni – kezdtem gondolkodni rajta, hogy lassan el kellene búcsúztatni. De szerencsére illedelmesen elköszönt önállóan.
Hárman maradtunk, rájuk viszont tényleg szükségem volt a legalább 40-es átlaghoz. Egyedül nem tudtam volna tartani ezt a tempót. Persze egyre többet és többet vállaltam és folyamatosan nógattam, buzdítottam őket.
– Hamarosan ráfordulunk az utolsó egyenesre, jobb lesz az aszfalt, onnan könnyebb lesz!
Szegények már az orrukat se bírták megtörölni, de könyörtelen voltam. Juhász Peti (Master3, óriási respekt neki!!!) kicsit bátortalanul rákérdezett, hogy nem mehetnénk egy picikét lassabban?! De csírájában elfojtottam ezt a renitens kezdeményezést. Illetve, mivel elérkezett az idő, rákérdeztem a fiúktól:
– Srácok, végighúzzalak benneteket és előreengedtek a végén, vagy kezdjünk el versenyezni?
– Nem, nem, nagyon jó ez így, menjünk csak együtt és jó leszel a végén!
Ezzel meg is nyugodtam és szépen hazaközlekedtünk. Volt ugyan paktum közöttünk, de úgy éreztem, nem tudtak volna már újítani, el tudtam volna gurulni, ha akarok. (Emlékeztető: hárman három külön kategóriában voltunk, csak az abszolút „presztízs” befutóról beszélünk.) Szépen hazazakatoltunk a megbeszéltek szerint és kész. Nagyon hálás vagyok a két fiúnak, szuper, hogy kibírták, nélkülük biztosan nehezebb dolgom lett volna! Persze nekik is jól jött ez az összedolgozás.
Hááát, ez megint nem lett valami szerény beszámoló… Olyan béna vagyok!
Szuper képek Lieszkovszky Veronikától – köszönöm Kedves! – illetve Kakuja Jánostól és Árendás Robitól. Köszönöm szépen Urak!