Nagyon fájdalmas esés – és az idei sokadik XCO MK második hely
Nagyon-nagyon tetszik ez a nagykanizsai XCO pálya, rettenetesen technikás, nem tudnak rajta dominálni a vékony mászó- specialisták. Még a csömörinél is jobb, rövidebbek az emelkedők és van a közepén egy rövidebb sík rész, ahol meg lehet szusszanni egy cseppet. Hevesen dobogott a szívem a pályabejáráskor, mert éreztem, ez a pálya az enyém lehet! Tombolt bennem a győzni akarás, ha most nem, akkor mikor?! Persze tökéletesen éreztem, hogy szoros lesz ez a verseny és sejtettem, hogy nagyon könnyű hibázni ezen a pályán. A szombat délutáni pályabejárás után azzal feküdtem le este, hogy tényleg baromira oda fogok figyelni, most ne bénázzam el!!!
Minden körülmény tökéletes volt. Szuper pálya ugratókkal, pumpa-pályával, bazi nagy rönkökkel és sziklakerttel, gyökeres DH szakaszok és technikás szűk kanyarokkal. Az idő pedig: ennél elképzelni sem lehet jobbat, napsütés és tökéletes hőmérséklet! Én is jó formában éreztem magam, minden passzolt a jó eredményhez. Picit még fújtam a telóba, hogy keményebb legyen, a pályabejáráson az ugratók landolásakor nagyon közel voltak a lekoppanáshoz. A kerekekbe is egy picikét többet pumpáltam a szokásosnál a biztoság kedvéért: előre 1.8, hátra 1.9 bar-t. Rázott is persze, mint a dög!
Az elgondolt taktika szerint mindenképpen elöl akartam maradni a rajtnál, de nem feltétlenül első helyen. Aztán úgy adódott, hogy viszonylag kis erőfeszítéssel elöl tudtam maradni és én húztam a brigádot. Ekkor tök váratlanul belószolt az aszfalton Kiss Andris (Bike-Zone Gödöllő) én pedig nem tudtam mire vélni a dolgot. Ő nem olyan erős és technikás, hogy sokáig előttünk maradjon, tényleg nem értettem mire jó az az erőfitogtatás. Persze azért egyből válaszoltam, raktam rá a kereket mert tudtam: ha nem én, akkor Speciális viktor fogja ezt megtenni. Akkor viszont inkább én! Ki is tudod találni: az intenzív sprint miatt rögtön úgy felment a pulzusom, hogy a „finom, óvatos elindulásról” alkotott tervem azonnal szertefoszlott.
Gyorsan visszavettem az első pozíciót, mert megkezdődtek az egynyomos meredek emelkedők, a szűk visszafordítók és hamarosan jött az első komoly ugrató is. Szépen beugrottam és hamarosan megszűntek mögöttem a zajok. Egyedül maradtam. Kicsit visszavettem a tempóból és vigyáztam a pulzusra, de azért nagyon jól haladtam. Hamarosan a pálya utolsó harmadához értem, ahol a sziklakert is van. Háromszor halad el itt egymás mellett a pálya (lefelé-felfelé-lefelé), a végén a másik nagy épített ugratóval, szóval a legtöbb szurkolót is ez a rész vonzza. Ahogy közeledtem a sziklakerthez próbáltam rendezni a pulzust, felkészülni a kövekre, a jó nyomra, egyszer csak megcsúszott alattam a bringa, talán az első kerék a tűleveleken. Ahogy korrigálni próbáltam, valahogy lecsúszott a bal kezem a kormányról, kacsázni kezdett a bike és már éreztem is, hogy el fogok csúszni. De nem aggódtam, mert nem volt nagy a sebesség, egy ártalmatlan elcsúszás lesz csak…
Hát nem az lett, mert pont telibetaláltam egy kiálló tuskót! A jobb fenekem landolt rajta a teljes súlyommal. A szurkolók rögtön elhallgattak, azonnal síri csend lett. Hatalmasat csaptam a tönkre mérgemben, mert egyből éreztem hogy nagyobb a baj. Nem tudtam azonnal felpattanni, nem voltam benne biztos, hogy nem tört el a medencém, vagy valami azon a környéken. Ahogy próbáltam feltápászkodni, Tufi (Bikemag) szólt rám a szalag mögül, hogy egyenlőre maradjak nyugton, mert akár komoly is lehet a sérülésem. Válaszként nyöszörögve felálltam, lebukdácsoltam a sziklakerten, felültem a nyeregbe – felgyorsítottam és beugrottam a pálya legnagyobb ugratóját…
Kiss Gabesz (Bike-Zone Gödöllő) előzött vissza időközben a bukás miatt. A pálya alján, illetve a rajtkör környékén utolértem és úgy döntöttem, hogy beállok mögé és figyelem magam, képes vagyok-e ezzel a fájdalommal versenyezni. Oldalt ütöttem meg a fenekem, szóval a nyereg környékén nem fájt, nyeregben tudtam maradni. Tudtam tekerni de gondolhatod, tényleg komoly fájdalmaim voltak. Hamarosan ismét elhagytam Gabeszt és próbáltam ismét a maximális versenytempót menni.
Kicsit megpihentem a Master1-es Gabesz mögöttÉs jött a lélektani rész…
Az első körben a bukásig olyan előnyt építettem fel Pityikusszal szemben, hogy beleláttam: meglehet ez! Ám az esés miatt a több, mint 40 mp előny leolvadt 20 mp-re. Ez miért olyan fontos? A látótávolság miatt! A 20 mp az még pont látható, újra és újra ott tekerek előtte, én vagyok a fanyúl… És persze nekem is sokkoló, hogy hátra-hátranézve látom közeledni Pityikuszt. Vas Petit végig éreztem, hogy ezen a pályán nem fog felérni rám, de Pityikusz közeledett rendületlenül. A második körünk azonos lett ugyan, de a harmadik körben már érezhetően közeledett a felfelékben. A sziklakert előtt nem sokkal utol is ért, ám nem engedtem el a DH szakasz előtt: Pityikusz nem ugrotta az ugratókat, a sziklakerten is picit lassabb volt, így a célig mégegyszer elnyúltam előtte. A harmadik kört is első pozícióban fejeztem be – ám ekkor már lelkileg megadtam magam.
A harmadik kör vége felé, Pityikusz már szorosan mögöttem.Pityikusz az aszfalton betolt valami turbó fiolát (Activator, vagy valami ilyesmit talán) és rendületlenül kezdett elhúzni. Nem nagyon, csak kicsit. De én már lelkileg nem voltam vele. Hagytam (el)menni. A végén 25 mp-cel ért be előttem.
Hatalmas kérdőjel maradt bennem,
meglehett volna-e ez a győzelem a bukás nélkül?
Az M2 első éves ózdi betyár szívja a vérem.A zakóig borzasztóan motivált és fókuszált voltam, ám abban a pillanatban fejben elpattant valami… Máté is, aki pont ott állt, azonnal látta az esetnél az arcomon, hogy ott valami elszállt. Továbbmentem, de drasztikusan lecsökkent a motivációm. Csendesen küzdöttem magamban:
– Kefe, ez odalett, állj ki félre, hiszen megsérültél!
Ám a másik hang elég határozott volt:
– Buzi vagy, kiállnál első helyről?! Csak azért mert fáj a segged?! Kussolj és tekerj!
A legnagyobb kérdés ugye, hogy a bukás miatt veszítettem vagy 20 másodpercet, plusz mindenképpen lassított kicsit a fájdalom. Matematikailag máris közel vagyunk a dobogó legfelső fokához. Plusz a lélektani hátrány is jelentős: várhatóan sokkal később láttam volna meg Pityikuszt magam mögött, mondjuk az utolsó kör első harmadában csak. Onnan talán már kibírtam volna a lelki terhet – az utolsó kör második felére.
Update: a Strava tanulsága szerint 25 mp-et veszítettem az esés miatt és Pityikusz 25 mp-vel nyert a végén. Azt hiszem kijelenthetem: a bukás nélkül nyerhettem volna. Persze ennek semmi jelentősége nincs így utólag. Illetve egy mégis van – jót tesz a lelkemnek, tényleg volt esélyem.
Még valami a bukással kapcsolatban: volt valami láthatatlan, nem szokványos (na ne már, olajfolt?!) ott a sziklakert előtt, ami közel sem csak engem tréfált meg: Kőszegi Krisztián (Trek SE) és Dina Marci (Cube-Csömör) is pontosan ugyanott estek el nagyon hasonló körülmények között. Krisz járt jobban, ő arcra érkezett ugyan, de a sisak megvédte a fejét, csak a szemüvege tört el. Marci viszont gerinccel landolt egy nagy fán, a szurkolók szerint az pokolian rosszul nézett ki… Marcinál teljesen megakadt a tű, Buzsáki Virág (PCCC) ugrott oda segíteni neki, felkarolni, felemelni. Ám ez Marcinak már egyáltalán nem maradt meg, csak egy kék ruhás csinos csajra emlékezett utólag – pedig egyébként nagyon jól ismerik egymást. Azért ő is befejezte a versenyt – nem is akárhogy – U23 4. helyen, respekt!
Az utolsó Magyar Kupa fordulóra már csak egy kérdés maradt: második, vagy harmadik helyen végzek az összetettben. Matematikai esély maradt még akár az első helyre is, de gyakorlati már nem. Nem hinném, hogy tudok olyan győzelmet aratni, hogy mögöttem mondjuk Spec Viktor meg Klein Tomi fusson be és csak utánuk Vas Peti meg Pityikusz… Viktor és Kelta, halljátok, úgy hallom nagyon CX-es pálya lesz Velencén picike szinttel (körönként csak 100m), nagy jót tudnátok tenni velem, ha együtt állnánk a dobogóra! :)
A zseniális fotók miatt köszönet Máhr Attinak, Zoboki apukának és Vanik Zolinak!
2015 Nagykanizsa XCO MK eredmények: 
2015_eliminatour_xco.xls (64 KB)