Példátlan sérüléssorozat és gyengécske szezonvégi eredmények
Hasonló pech-sorozatban még nem volt részem, egy héten belül három(!) bukás borzolta a kedélyemet – illetve a bőrt a fenekemen, a könyökömöm és a térdemen.
Kezdődött ugye a nagykanizsai zakóval, amely kevésbé járt hámsérülésekkel, ám nagyon komolyan megütöttem a fenekem, kék-zöld-lila lett, de ami rosszabb: a farcsontomat is odavágtam, ami a mai napig kellemetlen és fájdalmas. (Nyugi, bicajozásnál nem fáj!)
A nagykanizsai verseny (és esés) után – hétfő pihenőnap – kedden mentem el újra edzeni a 29-essel. Valahol Normafa magasságán egy tök sík, de gyökeres részen kiállva pedáloztam. Nem tudom, hol járt az eszem, de egyszer csak lecsúszott a bal kezem a kormányról. Ülve ez nem annyira gáz, de kiállva azonnal elveszítettem az egyensúlyom és néhány méter kacsázás után felbucskáztam, pont mint egy krumpliszsák. Nem ütöttem meg magam komolyabban, de picit lehorzsoltam a combom. Mérgelődtem egy sort, viszont megjegyeztem, hogy rohadtul kell vigyáznom kiállva tekerésnél, nem szabad leges-legszélen fognom a kormányt, mintha kormányszarvak is lennének rajta, mert a szivacsos Spyral markolatokról nagyon könnyen le tud csúszni a kesztyűm.
Erre jött a szombati Velence XCO pályabejárás a Sukorói Arborétumban. Kinyomtattam az XCO pályáról egy A5-ös térképet, amit a kormányra tettem és a két hüvelykújjammal(!) tartottam. Szépen haladtam a pályán a legelső körben (ahogy utólag kiderült, pont a menetiránnyal szemben…) és egyszer csak ahogy felnéztem a térképről, egy kisebb lejtőn egy sodrós bal kanyar termett előttem. Lányos zavaromban a már megkezdett kanyarban kicsit rányúltam az első fékre – a többit ki tudod találni… Rohadt csúnya munkát végzett a kavicsos sóder. A bal térdem és a könyökömről úgy lejött a bőr, hogy rögtön komolyabban vérezni kezdett. Már csak annyi feladatom maradt a világ legpancserebb pályabejárásról, hogy visszaguruljak az autóhoz és ellássam a sebeket majd otthon valahogy beadagolni a történteket a feleségemnek…
Maga a versenyről túl sok jót nem tudok mondani. Pénteken és szombaton esett, ami puhává, kicsit ragadóssá tette a talajt. Sajnos nincs annyi erőtartalékom, hogy puha talajon is olyan effektíven tudjak haladni, mint szárazon, szóval nem nagyon voltak illúzióim. A pályáról csak annyit, hogy semmiféle technikai elem, semmilyen meredek emelkedő, vagy lejtő, szóval amolyan CycloCross-os pálya volt. A CX bicajommal minden további nélkül tudtam volna tempósan közlekedni rajta. Már az első körben kiderült számomra, hogy nem fogom tudni tartani a tempót az élbollyal. Olyan magas volt végig a pulzusom , hogy már a második kör elején elengedtem a kezüket. Vas Peti, Spec Viktor és Pityikusz elhúztak, sőt, a gödöllői Kiss Andris is lehagyott – első ízben év eleje óta, mióta ő is M2 lett. Ki akartam szállni, de rámmosolygott egy fiatal szőke csaj az egyik kanyarban (amolyan „szegény papa, jól lemaradt…” mosoly lehetett így utólag), szóval továbbmentem. Mondom magamban: elmegyek a célig, ott majd kiállok a fenébe.
A kör közepén utólért a Master1-es Krisz és ahogy lehagyott odasziszegte:
– Gyere velem Kefe!
Hááá – mondom magamban – miért is ne, legalább hamarabb visszaérek, addigra már bőven megnyugodott a pulzusom, már jöhetett egy kis tempó. Krisz aztán olyan kiváló ütemet diktált, hogy kedvet kaptam a biciklizéshez és végül végignyomtam vele a maradék két és fél kört. Jól jellemzi a versenyemet, hogy az ellógott második kör után körről-körre javult a köridőm, az utolsó már egész elfogadható kör lett, pariban az élmezőnnyel. De így is csak ötödik lettem.
Gyönyörű szép eredményhirdetéssel zárult a Velence XCO Magyar Kupa, UCI C2 minősítésű verseny: a fiúk választottak maguknak füvet, én elkértem a szakállas muksótól majd Pityikusz nyakába akasztottam az aranyérmet, megtapsoltuk egymást így négyen-öten aki épp ott volt és mindenki mehetett a maga dolgára.
Na, ilyen meghitt volt ez az eredményhirdetés:
Vas Peti arca mindent elmond.
Ide írom, hogy el ne felejtsem: a Tó-sport Kft. rendezte ezt a semmirekellő versenyt, alig várom, hogy más rendezvényükre is elmehessek…
II. Riczu Imre emlékverseny,
– avagy újabb kalandozás az országúti versenyek világába
Sajnos továbbra sincs országúti cangám, így a CX bicajra vettem egy 50-es nagytányért és beneveztem vele a törökbálinti amatőr futamra. A Riczu Imre emlékkör után a hangos bemondta, hogy először a 3 körös futam indul, majd a miénk a 7 körös, szóval nyugiba voltam, elmentem kolbászolni erre-arra. Egyszer csak megszólal a szpíker: együtt indul a két futam, kérünk mindenkit, hogy álljon be a rajthoz! Elég volt egy pillantást vetni a startvonalra és máris tudtam: óriási bajban vagyok: már tömött sorokban várakoztak a racerek a rajtnál! Óhh, fákk, nekem meg még vizem sem volt, rohangáltam vízért, öltöztem, tömtem a zsebekbe, ami kellhet a versenyen, persze nagyon késve értem oda. Láttam az első sorban a kemény arcokat, Sasit (Sáska Zoli, ASE), Fetter Eriket, Speciális Viktort
és azonnal tudtam, nagyon keserves első köröm lesz…
Nem lett igazam, mert nagyon keserves első KÉT köröm lett.
Sasi előrébb, én próbálok felzárkózni mögé a második körbenNyélen mentem két körön keresztül, mire felértem az elejére. Megint olyan volt a pulzusom, hogy a harmadik körben már ki akartam állni, mondom magamban, ezt egyáltalán nem fogom végig bírni. Aztán persze ahogy felértem megnyugodott egy kicsit a grupettó és levegőhöz jutottam. A negyedik-ötödik körben már kezdtem jól (relatíve jobban) érzeni magam, meglepetésre az emelkedők egyáltalán nem okoztak gondot, pedig azt hittem, azokon fogok majd elvérezni. Olyan volt egyébként a tempó, hogy ha egyszer megnyílik a sor, biztosan nem tudtam volna mégegyszer felérni az élbolyra. Szóval kínosan odafigyeltem, ha valahol kicsit is nyílt a vonat, azonnal ugrottam feljebb, hogy nehogy valahogy leakadjak.
Az utolsó körben ismét keményen rákapcsoltunk és nekem kezdett elfogyni a kraft. A kolompolós kör utolsó harmadában óriási helyezkedés ment, ha nyílt egy pici hely valaholy, azonnal 3-4-5 ember úszott be mellém. Ahogy felgyűlt előttem 6-8 ember, nekem is előrébb kellett rugdosnom magam, hogy legyen sanszom a végén, de ez túl sok energiámba került. A célegyenesre fordítónál már túl magas volt a pulzusom és éreztem, hogy képtelen leszek rendesen sprintelni. Mészáros Máté (Kecsekmét) és Sasi valami elképesztően jó folyosót találtak, csak úgy elrobogtak mellettem, pont úgy, mint előtte Speciális Viktor, majd irtózatosan gyors finist vágtak ki, 53.5km/h átlagot(!) mentek az utolsó 500 méteren! Erősebb lett, mint az utána következő elit versenyen bárkié. Pihenten talán tudtam volna velük menni, de így esélyem sem volt. Master kategória 3. helyen zártam Viktor és Balogh Lui (Sólyom Team) mögött. Nem rossz, de titokban győzni szerettem volna. De legalább nem estem el és este bevallhattam a feleségemnek, hogy végül is nem csak nézőnek mentem ki a versenyre… :)
Ez egy vicces kép lett: itt valójában nem pózolok, hanem mérges vagyok és csalódott, hogy nem maradt erőm a végső sprintreHihetetlen kontraszt volt az eredményhirdetés az előző velencei versenyhez képest! Olyan érmek és díjak, ajándékok olyan hangulat, amiről egy XCO Magyar Kupán nem is álmodhatunk! Dér Zsolti, aki a meghívásos elit futamot nyerte, a pénzdíjak és az ajándék Bottecchia váz mellett egy akkora kupát kapott, mint egy BL döntőn a Barca! Döbbenetesen jól megszervezett verseny, kellemes helyszín – egyedül azt a szpíkert kellett volna csak seggbe rúgni, aki beszopatott a start előtt…
Verseny után megismerkedtem Luival, legközelebb már rá is fogok figyelni.Sasi on-board videoja a versenyről. 35:20-tól és 51:40-től vagyok látható kicsit hosszabban, illetve 1:04:12-kor úszom be a képbe az utolsó kanyarokra és sprintekre készülődve. Hihetetlen, hogy mennyivel gyorsabb volt nálam Sasi az utolsó lejtőn, egész messziről gurult a nyakamba (1:05:22-től). A végső sprintet már meg sem próbáltam, 1:06:10-nél, mikor elmegy mellettem Sasi és Lui, picit hátranézek rájuk és konstatálom hogy „épp most megy el nekem a meccs…” Onnan már nem is nyomtam tovább, csak begurultam a célba.
A fotók miatt köszönet Tuttobici kerékpárboltnak és Vaszula Lászlónak!
II. Riczu Imre e.v. eredmények: 
2015-riczu-imre-emlekverseny.xlsx (19KB)