Specialized Szilvásvárad maraton 2018
Picit sem volt vicces a pálya második felén a felhőszakadásban veretni: kettő perc alatt szanaszét áztunk, a villámok közvetlenül mellettünk csapkodtak és teljesen irreálissá vált a lejtőzés, mivel semmit sem láttunk a gumikról felcsapódó sártól. Egy darabig még kerülgettem a tócsákat, aztán már egyáltalán nem, ing-gatya keresztül a helyenként tényleg hatalmas pocsolyákon! (Ha kiskölyök lennék, biztos jobban élveztem volna.) Persze ha győzni szeretnél, akkor nincs kiszállás a meccsből, túl kell élni valahogy. Esküszöm, közben többször arra gondoltam, hogy a szerencsétlen közép- és hosszútávosok most tényleg teraszopcsiban vannak, mert nekem befejeződik 30-40 perc múlva, de nekik még órák lehetnek hátra! A verseny után heroikus küzdelmekről olvastam a beszámolókban – az enyémet semmiképpen sem nevezném heroikusnak, inkább csak a körülmények voltak mocskosul kellemetlenek.
Egy fél évtizedA rajtnál beszólítottak vagy 10-15 embert a várgesztesi maraton alapján – azon pont nem indultam, mert az előző napi várgesztesi XCO-n versenyeztem, szóval engem nem szólítottak be. Minek is szólítanának be: tavaly nyertem az összetett Top Maratont, az előző 4 évben én nyertem a Szilvásvárad rövid M2-t és idén is licenszes versenyző vagyok, szóval tényleg, minek is szólítanának be?! Nem baj, csak legyintek, már hozzá vagyok szokva: megint szépen végigácsorogtam a többiekkel együtt a háromnegyed órát a napon, hogy az elejéről rajtolhassak. A rajtnál csak egy igazán ütőképes versenyzőt láttam, a válogatott Baranyi Dávid Áront (VKE-NELSON Pepperl+Fuchs Team), akkor meg is van az abszolút győztes, hála úrjézusnak ezen már nem is kell többet gondolkodni.
A lassú rajt után megkezdtük a 9 km-es, átlag 4%-os aszfalt emelkedőt és én remekül éreztem magam. Sem Áron, sem más nem akart egyelőre igazi kemény tempót, volt ugyan egy-két „mini-lósz-spori”, de azokra csak legyintettünk. Azért király az a feeling, mikor „lószol” valaki de nem érdekel, mert tudod, hogy vagy magától le fog lassulni, vagy bármikor fel tudunk rá ugrani, ha olyan kedvünk van. Szóval élveztem az emelkedőt és éreztem, hogy teljes kontroll alatt a pulzus, tehát végre nagyon jó tempót fogok tudni menni az aszfalt utáni meredek és hosszú emelkedőre!
Méhész Tomi (Merida Maraton Team-CST) és mások is vitték az egyenletes tempót, de ahogy közeledtünk az aszfaltos végéhez, érezhetően nőtt a sebesség, elkezdett izegni-mozogni Áron, majd bumm: ahogy lefordultunk a betonról, szinte felrobbant a meredek kaptatóra. Mögötte a fiatal Pataki Barnabás (PCCC, U17), majd én harmadik pozíción. Ahogy vártam, egészen jó sebesség a meredeken! Valójában a teljes aszfalton 45 másodperccel lassabban mentünk fel, mint tavaly, ám a meredeken és az utána következő hullámvasúton meg 30 mp-vel gyorsabb tudtam lenni, tehát végül is kicsi a deficit!
A meredek utáni enyhe emelkedőn hamar felugrottam Barnabásra és együtt tempóztunk a folyamatosan utolért középtávosok mellett. A kissrác segítség volt nekem, mert igen jól húzott, egyedül lassabban mentem volna. És tudtam jól, ahogy felérünk és újra lesz aszfaltos rész, egyenes és lejtő, ott meg én leszek neki nagy segítség. 60 kilós a figura, persze hogy jól megy felfelé – de tutira kell majd neki egy pótos Zil szélfogónak, hogy lefelé is tudjon rendesen haladni…
Mondanom sem kell, a zokni kuka lett!A pálya közepénél érkezett meg az égi áldás. Az elején még hittem benne, hogy hazaérhetünk a java előtt. Ám hamarosan óriási, de tényleg irtózatosan nagy felhőszakadás és égzengés lett belőle, amely pillanatok alatt eláztatta az utakat, minden úgy nézett ki rövidesen, mintha már vagy 3 napja folyamatosan esne az eső.
Barnabás elkövetett egy kisebb hibát, a nagy esőben elnézett egy balos kanyart, én meg annyira a hátsó kerekén voltam, hogy én sem vettem észre, hogy le kellene térnünk, szóval kicsit túlfutottunk egy kereszteződésen. Olyan 10-15 mp késedelem. Majd nem sokkal később meg kellett állnom elrakni a szemüvegem, mert már semmit sem láttam vele, ez újabb 15-20 mp. Barnabás szerintem félt volna egyedül tovább menni ebben az földindulás-égszakadásban, úgyhogy inkább türelmesen megvárt… :)
Végül kettő perccel lett rosszabb az összidőm, mint tavaly, száraz pályán.
Ez a két megtorpanás pont elég volt arra, hogy egy kis csoport felért ránk. Gerely Attila (Crosskovácsi Bikeschool), Minárovics Krisztián (Waberer’s Trek Team), mindketten U17-esek és a felnőtt Hugauf Marcell (Fillari Team Budaörs) robbantak be mellénk igen nagy vehemenciával: láthatóan tökéletesen leszarták a körülményeket és élet-halál harcot vívtak egymással. Nagyon komolyan átfutott az agyamon, hogy
oltári bolond vagyok, ha én is beszállok ebbe a csatába!
De ugye kitalálod: egy ilyen eszeveszett hülyeséget dehogy hagynék ki! Olyan sáros lett már a talaj, hogy tényleg össze-vissza csúszkáltak alattunk a bringák, de ez valahogy egyikünket sem zavarta.
Gerely Atti kiharcolt egy kis előnyt, ahogy elzúgott mellettem odaszólt:
– Gyere Kefe, lépjünk el együtt!
Persze, hogyne, így is a felcsapódott sártól félvakon, tényleg határon mentem, nem gondoltam volna, hogy még egy kis gyorsítás jó ötlet lehet… Inkább hagytam, hogy eltávolodjon, hamarosan Krisztián és Marcell is megelőztek. Barnabás viszont már nem bírta tovább idegekkel, valamint a teljesen elzsibbadt ujjakkal és egy csúszós sziklán elakadva nagyot tenyerelt, szerencsére semmi komoly baj. De ő ezzel kiszállt a csatából.
37.5 km/h lett az átlagom az utolsó 10 km-en – nem az a tipikus „szépen legurulunk Szilvásra egy rőfös kolbászért” tempó a sárban. :)Ahogy meredekebb lett a lejtő megérkezett a testsúly előnyöm is: először Krisztiánt kaptam le. Attila és Marcell látótávolságra ugyan de jóval előttem voltak. Őrült, de tényleg elmebeteg száguldás lefelé, keresztül a hatalmas pocsolyákon, vízzel teli nyomvályúkon, totál csúszáshatáron az összes kanyarban. Nem csökkent az előnyük, csak ahol kilaposodott kicsit a lejtő és picit oda lehetett pakolni a nagywattokat. Ott viszont tényleg közeledtem hozzájuk.
Közvetlenül a befutó előtt még volt egy utolsó púp. Előző nap a pályabejáráson pontosan bemértem, milyen tempóval, milyen áttételen mennyit kell odahajítani, hogy még lendületből felguruljak. Olyan 40-ig kellett elszámolni az aljától (a bal láb fordulataira szoktam számolni), az utolsó 10-re már mehet a tényleges megawatt (sprintszerűen), akkor tudok a legnagyobb sebességgel felérni. Mondanom sem kell, ez elég lett mindkét srácra: Attit már az emelkedő elején lekerültem és teljesen utolértem Marcellt is a tetejére. Az utolsó egynyomú ösvényen kicsit még szusszantam Marcell hátsó kerekén és elhatároztam, hogy őt is megkínálom az utolsó egyenesben.
Horváth Miklósnak (Chili Sport) jövök egy új gatyával!Gratulálok nektek Miki és Tomi!
Elég jól haladt, mert csak az egyenes végénél értem utol. Elővettem a létező leghatározottabb hangomat és rádörrentem, hogy „Bal!” a célegyenesre fordító előtt. Elfordultam belül és sprinteltünk: nekem kicsit jobban sikerült a kigyorsítás. Csak néhány centivel ugyan, de lekaptam Marcellt. Ügyes volt és kemény, finom csata volt – persze teljesen feleslegesen, mert ő felnőtt én meg M2 vagyok, szóval ez csak amolyan haszontalan presztízs meccs… De tudod, nem hagyjuk, mert:
korai lenne még leírni Bástya elvtársat! :)
Továbbra is minden tiszteletem a közép- és hosszútávosoké!!!
Ebben a felhőszakadásban nem sokan fotóztak, így nehezebb volt képeket vadászni, köszönöm szépen Tirszin Jani és Juhász Zsolti!
Szilvásvárad 2018 eredmények (pdf): 
2018_szilvasvarad_maraton.pdf (153KB)