Specialized Szilvásvárad maraton 2019
Jóbarát a Strava: gondoskodik róla, nehogy körüllengjen a rózsaszín köd és beburkoljon, mint egy tollpaplan. Igaz, hogy nyertem a kategóriám vasárnap és nyertem volna a Master2-t is, szóval akkor jöhet a pezsgőlocsolás, ünneplés, rúzsfoltok kétoldalt az arcra a dobogón? Nem barátom, lássuk csak az analízist, a számokat előbb!
Kettő perccel voltam lassabb, mint tavaly az irtózatos felhőszakadásban és négy perccel(!) gyengébb a 2017-es nagyon emlékezetes Dallos Kornél – Fekete Zsolti – Kefe összecsapásnál. Ez sok, nagyon sok. Ezt éreztem is menet közben, többször is pacekra megvolt az a feeling, hogy a fene egye meg, itt valaha mentünk már tempósabban is, ráadásul alacsonyabb pulzus mellett.
Persze ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy tegnap lazsáltam. Inkább azt, hogy nem vagyok elég jó formában. 170-es átlagpulzust hoztam másfél órára, ez nekem egészségtelenül magas, ebből árad a kínlódás, az izzadságszag: a bolhák végig vízipólóztak a hónom alatt. Tökéletesen visszaköszönt, hogy mostanában nem edzek eleget. Beteg is voltam, Amerikában is kolbászoltam egy hétig és non-sztopba szakadt az eső májusban (micsoda vacak egy május!) – de mindegy is, a lényeg: baromira nem edzettem eleget.
Hiába nyertem a Balaton maratont, nem indultam Várgesztesen, ami Magyar Kupafutam volt, így nem is kerültem fel a beszólítási listára. Vakargattam a fejem, de jó lenne valahogy felkerülni arra a listára! Godzi, mint egyik szervező volt a megmentőm: mondom neki: – Te Godzi, nem lehetne, hogy én is felkerüljek a halállistára? – Dehogyis nem, hogyne lehetne, majd szólok egy-két jó szót az érdekedben! Istenem, melegszik a szívem, EZ az igazi VIP státusz! Be is szólított Fejes Miki, mert képzeld, valaki odabiggyesztette tollal a beszólítási listája legvégére, hogy „Kefe”. Ennyit csak, egyetlen szót, egy vonással sem többet. :)
Lassú rajt?! Baromira nem volt semmiféle lassú rajt, Tarnai Csabi úgy elkongatta a lepattant felvezető autóját, hogy csak pislogtunk, 200 méterrel a rajt után már ötvennel (!) sprinteltünk lefelé a szilvásváradi főúton. Pici lassítás csak a Szalajka völgyi vendéglő soron, majd fullgáz. Krompáczki Péter (KTM Team Hungary) állt az élre és én máris éreztem, ez nagyon keserves kenyér lesz ma. Masszívan tempózunk felfelé, a pulzusom 170, 171, 172 – a rohadt életbe, kezd fájni – 173, 174, 175 – ez már nekem piszokul magas, ezt nem fogom sokáig bírni!
Erre megjelent mellettünk két eBike-os. Azt hittem felrobbanok! Nyélen vagyok, a homlokomon és a hajhagymáimon is levegőt veszek, erre csukott szájjal mellénk gurul két motoros pedelec rajtszámmal(!) – lélekromboló, hidd el! Ráadásul elénk álltak és elkezdtek tempót menni. Krompáczki Peti meg elkezdte tenni rájuk a kereket. Na neee! Ez most már tényleg brutál sok! Szerencsére nem tartott sokáig, hamar elengedtük őket, de ez a ritmusváltás sem hiányzott 175-ös pulzusnál, lett belőle 177-178 és ez már bőven-bőven savasodós tartomány nekem.
Békanyálon lógtam, éreztem, hogy szuper közel a leszakadás, egyszer csak el kell engednem az élbolyt, azt a 6 embert, akik együtt maradtunk. Paár Vilmost (ROAD-Sopron Bank Zrt. KSE) figyelgettem közben, vajon mennyire bírja, vajon mennyire szenved. Hála Úr Jézusnak, erős fintorokat láttam az ő arcán is, illetve a csalhatatlan jeleket, mikor kezd valaki meg-megúszni. Mikor a négy-öt centis követési távolság megnyílik mondjuk fél méterre, egy méterre – kis sprint, visszazárkózás, de újra nyílik az olló. Éreztem, hogy Vili is bajban van. Jujj, de jó!
A sokadik nyílásnál odaszóltam Vilinek:
– Hagyd! Menjünk ketten! Mögöttünk sehol senki!
Ez amolyan „lapot húzok a 19-re”, hátha rá tudom venni, hogy együtt szakadjunk le és ne csak én egyedül. De bejött! Ahogy elengedtük az élbolyt, azonnal megveregettem a vállát és biztosítottam Vilit teljes támogatásomról:
– Nyugodj meg Vili, szerintem ez jó döntés volt,
majd a lefelékben segítek! … :)
Tényleg mindketten meg is nyugodtunk, egész finoman poroszkáltunk fel az aszfalt utáni meredek hegyre, egy perccel mentem fel lassabban az eddigi legjobb időmhöz képest. Fel is ért ránk Bálint József (Salgótarjáni HKE) de ennek is nagyon örültem, mert sok van még hátra, jól jönnek a fiatal szövetségesek, hogy nehogy lelassuljunk, az isten szerelmére.
Végre valahára kilapult a táj, felértünk a fennsík-hullámvasútra és én teljes mértékben megnyugodtam, ha nincs valami gikszer, akkor ez a futam is a zsebben! Felváltva húztunk Vilivel, időnként Józsi is besegített. Máris éreztem, lefelé gyorsabb vagyok náluk – végre jól jön az az egy-két kiló plusz a hasamon – ám az egyenesekben, enyhe felfelékben azért nagy segítség volt a két gyerek! Mikor én voltam elöl, hátra-hátra kellett pillantanom, mert hamar megúsztak a srácok. Kétszer-háromszor is visszavettem a tempót, hogy visszaérjenek rám – ha már egyszer megígértem Vilinek!
Amint végleg rendeződött a pulzusom és kitekertem a maradék savat is a combokból, végre erőre kaptam. Elkezdtük utolérni a front grupettóból leszakadókat. A pálya közepén, az alattomosan emelkedő köves dózeren aztán megúszott Vili, majd végleg leszakadt. Nem szándékosan szakítottuk le, csak szépen lassan gondjai lettek. Mindenesetre nagyon szépen dolgozott addig!
A végső DH szakasz – amit imádok – pompásan ment, csak 6 mp-cel voltam lassabb az eddigi legelmebetegebb rohanásnál. Közben utolértem a fiatal és lelkes Várhidi Zolit (Merida Maraton Team-CST) is, aki a következőt mondta, ahogy beestem mellé és elfordultam neki belső íven egy szűk jobbos, sodrós hajtűkanyarban:
– Kefe, megtiszteltetés veled versenyezni és megtiszteltetés nekem, hogy te előzöl meg!
Hirtelen nem tudtam, csak viccel-e, de nem, tényleg szívből mondta! Óóó, istenem, asszem most ért be a pályafutásom. Zolit az abszolút harmadik helyről váltottam le, végül így gurultam be (le) a célba.
Fantasztikus szerencse, hogy ezt a kiszakadt küllőt csak a verseny után, levezetés közben vettem észre. Mivel nem tudtam róla, egy dekát sem lassítottam az utolsó hosszú DH-n. 55-nél pl. még javában beletekertem, hogy inkább 60 km/h legyen… Uhhh, nem bánom, hogy kibírta a kerék…
A dobogón Ódor János (Kiválók KSE) és Boros Gyula.
Külön gratula Jankának, aki egyetlen percet kapott csak Paár Vilitől és második helyen végzett volna Master2-ben! Szóval az M3 sem gyenge. :)Sokan elküldték a fotóikat a bloghoz: Tirszin Jani (Nutrixxion), Cséri Szilvi, Bakó Judit (Crosskovácsi), Krompáczki Peti és Fésüs Tomi képeit is használtam, Nagyon szépen köszönöm Nektek!
Szilvásvárad Maraton 2019 eredmények (pdf): 
2019_szilvasvarad.pdf (278KB)