Szilvásvárad maraton, 2017 május
Formabontó beszámoló a versenyről, ezeket a sorokat még a verseny előtti pénteken írom:
Biztos vakargattad már a fejed – ha követsz a Straván – hogy mi a francért megyek ennyi #duplaNormát, meg #kétszerNormát, esetleg #triplaNormát, ahelyett, hogy új és még újabb utakat és szegmenseket találnék magamnak. Vagy négy éve „fedeztem fel” az Istenhegyi utat, fel egész Normafáig, épp az első Top Maratonra (pont Szilvásváradra) edzettem és azon gondolkodtam, hogy lehetne hatékonyabban készülni rá. Ugye megvan, hogyan indul az ÖSSZES Top Maraton, de akár az XCO-k is? Mind fölfelé, a maratonok kb. 6-8-10 km-en keresztül egyenletes, kb. 4%, majd 6-8%-os emelkedők! Na erre találtam ki az Istenhegyit. Aztán időközben többet is találtam benne.
A kép jobb szélén Adame Laci sóvárogva figyeli a rajtceremóniát.Tarjánból tekertek el a fiával megnézni a versenyt.
Mégpedig, hogy remek önfegyelem fejlesztő. Nincs olyan, hogy kezd fájni a combizom (általában ugyanott, közvetlenül a térd fölött, kb. ahol dundorodik kétoldalt az izom) és akkor feljebb váltok – nem, marad a sebességfokozat és csak barátkozunk a fájdalommal. Egész jó haverok lettünk! Sok évvel ezelőtt mondta egyszer Holluby Andris, hogy ő úgy meg KOM-okat, hogy a nagy emelkedőn leszegi a fejét és csak tapossa a pedálokat. Ezt átvettem. Régen mindig felfelé nézegettem, hogy mennyi van még az emelkedőből. De ez nem segít, csak mindig elszomorít: még rohadt messze van a vége, inkább engedjük el a KOM-ot! Megtanultam nem bámészkodni, tudatosan leszegem a fejem és csak a Garmin-ra és az egyenletes tekerésre, légzésre koncentrálok.
(Ez persze szigorúan csak felfelé és kis sebességnél, nehogy úgy járjak, mint Vas Peti (Merida CST) aki néhány éve leszegett fejjel telibevert egy parkoló teherautót! A kórházban fogadta meg, hogy mostantól inkább bólogató üveg-gólya lesz…)
Tehát az Istenhegyin fel Normafára újra és újra, mert:
- Az MTB versenyek pont így kezdődnek
- Önfegyelemre, fájdalomtűrésre, alázatra tanít, megmutatja, hol a helyem
- Remek erőfelmérő: minden szakaszán pontosan tudom, hogy milyen áttételt kellene forgatnom a legjobb időmhöz, ha könnyebbet forgatok, vagy gyenge vagyok, vagy lazsálok
- Újabb jó példa, hogy győzzem le a mumusaimat: meg kell csinálni őket százszor-ezerszer
- Jól lehet vele gyűjteni a szintet (nekem minden évben 120e m össz szint a cél)
- Ja, és persze közel van hozzám, hamar hazaérek ha elkezd esni az eső. :)
Baranyi Dávid, VKE Nelson-Pepperl+Fuchs, a későbbi U17 győztes.Közöttünk Kanyári Boti (ViniBike.hu) áll. Ők is nagyon tehetséges fiatalok.
Eljött végre a Szilvásvárad maraton. Nem lesz sétagalopp, vadonatúj helyzet áll elő:
Ketten is MEG FOGNAK FINGATNI!
Tudom előre: Fekete Zsolt (Bakony Racing Team) és Dallos Kornél (Tatanka Racing Team) is pont olyan erőt fog képviselni, mint az enyém. Esetleg még Paár Vilmos és Csámpa Tibi (CUBE Csömör) is bele fognak tudni szólni a küzdelembe. Kornélt látom a Straván, és most figyelj: megnyugtat, hogy kevesebb, mint fele annyi szintje van ebben az évben, mint nekem és az analízisekben látom, hogy sok edzése koránt sem olyan intenzív, mint az enyém. Magyarul Kornél simán elmegy „gurulni”, vagy „tingli-tanglizni” egyet alacsony pulzuson – én olyat sosem megyek, mert nekem az nem edzés. Ez persze csak a saját marhaságom:
Ha nem fájt: nem edzés!
Fekete Zsoltit viszont nem látom a Starván, ő fekete ló. A Bakony maratont nagy fölénnyel nyerte múlt hétvégén, abszolútban is, élete formájában van. Leginkább rá fogok figyelni.
Na, idáig írtam meg a beszámolót a verseny előtt. Lássuk, mi lett ebből.
Update: Dallos Kornél minden körülmények között az operában volt!
Ja nem, bocs, csak kiderült időközben, hogy Kornél pulzusa minden körülmények között kb. hússzal az enyém alatt van, szóval egyáltalán nem tingli-tanglizik az edzéseken, hanem idegből edz! Püff nekem!
Tehát lezajlott a verseny és tökéletesen megéreztem előre: mostantól elfelejthetem a magabiztos győzelmeket. Kornél és Zsolt olyat mentek, hogy nem is értem, hogy tudtam győzni.
A rajtnál kérleltem Vas Balázst: – Úgysincs itt ma komoly ellenfeleled, ne gyútsd be a rakétákat a nulladik km-nél, kicsit óvatosabban, kicsit egyenletesebben, vezesd már fel nekem az aszfaltot az isten szeremére! Csak ennyit válaszolt:
– Az a tervem, hogy egy FTP-t megyek az első húsz percben.
Néztem rá, mint egy bolond gyerekre: – De Balázs, nem versenyeken szokás FTP-t menni, neked teljesen elment a józan eszed?! Hogy akarsz egy 20 perces max effortból tovább versenyezni?!
Rózsavölgyi Peti és Fekete Zsolti között.Na mindegy, Balázst elveszítettük, majd figyelek a többiekre. A lényeget mondom, Balázs hamar eltempózott, a többi arc nem érdekelt, de az M2 spílerek, Kornél és Zsolt annál inkább. Ők viszont hamar közrefogtak és tényleg erőt demonstráltak: felváltva olyat húztak, mint egy mozdony! Nincs mese, a mai futam kódneve: békanyál. Az emelkedőn végig csak raktam a kereket és szégyelltem magam, mondtam is nekik, majd a pálya közepén, a síkon, meg a lejtőkön fogok én is vezetni, isten bizony! Elnézően mosolyogtak, amitől még inkább szégyelltem magam, de az igazat megvallva egy métert sem tudtam volna felfelé vezetni nekik ilyen tempóval. Nagyon rossz érzés!
Végre felértünk a 10 km-es emelkedő végére, vártam, mint a megváltást: gyerekek, innentől majd jó leszek, már én is mutatom magam! De nem, maradt a túlélés. Nem javult a helyzet, sőt romlott. A síkon még rendben voltam, de a púpok, emelkedők nagyon rosszul estek, békanyálon lobogtam a srácok után. Nem kellett sokat várni rá, hogy megússzak, kb. a 20. km-nél következett be. (39 km a rövid táv.)
Általában nem szoktam tátogni lefelé, de ez most nagyon hardcore volt!40-es átlag(!) az utolsó 10 km-re, hajtűkanyarokkal, 58-as topsebességgel…
Csalódott voltam, mert nincs mese: megrogytam, mint Kokó a Chacón elleni meccsen a nagy ütés után. Szinte hallottam is Öcsi bácsit a fülemben:
– Őőőő, mooost meg van fogva a Pista!
Olyan 20 km-nél engedtem el őket. Egy darabig még látómezőben voltak: Kanyári Botond (ViniBike.hu, U19), Rózsavölgyi Peti (FRO racing, Master1), Kornél és Zsolt, majd szép lassan tovatűntek, egyedül maradtam. Tekertem, tempóztam és tudtam, csak a 28. km-ig kell valahogy kibírnom, onnan 10 km lejtő. Már rég nem szoktam ilyet tenni rövid maratonokon, de most kínomban toltam egy koffeines zselét is.
A kulcspillanat, épp előzöm a srácokat.Hihetetlenül kellemetlen volt a lejtőzés! Az eső kimosta, az erózió tönkretette az utat, olyan zötyögős-pattogós volt, hogy el sem akartam hinni! Tele törmelékkel, ágakkal, laza és éles kövekkel. Először Botit értem utol, majd megláttam a távolban Kornél piros mezét. Tényleg olyan volt, mint a bikának a vörös posztó, még keményebben eresztettem neki. Baromira fájtak a csuklóim, marha erősen kellett szorítani a kormányt, nehogy kikapja valami a kezemből. Az ülés szétverte a fenekem. Utolértem Kornélt és elzúgtam mellette. Kis idő múlva nem akartam hinni a szememnek: Zsolt és Peti! Kemény wattokat nyomtam bele lefelé is, szó nem volt csak gurulásról. Hamarosan rájuk is felértem.
Rózsavölgyi Peti, a Master1 győztes. (Neki sem volt sétagalopp.)Néhányan úgy tartják, a kerékpárversenyeket nem lehet lefelé megnyerni. Pedig de, tessék! Ezt a mait pont lefelé nyertem meg és ez a berepülő lejtőzés mellett annak volt köszönhető, hogy jól ismertem a „DH” részt. Előző nap, szombaton is feltekertem és lezúgtam rajta, megjegyezni a rizikós helyeket, az igazán sodrós kanyarokat, ahol odaverhetem magam. És ez tényleg kulcsfontosságú volt a versenyen, pont az egyik ilyen mocskosul csúszós kanyar előtt előztem meg Zsoltit, nem sokkal később, közvetlenül mögöttem el is sokallt. Kiderült, hogy hátsó lassú defekt is hátráltatta, de szerintem benne lehetett az is, kicsit túlforszírozta azt a szivatós kanyart. Akárhogy is, iszonyúan sokat jelentett az előző napi pályabejárásom!
Zsolti, ezt a gatyát még át fogjuk beszélni!Hogy milyen kemény lett a Master2 mezőny? Két és fél percen belül négyen jöttünk meg: Kefe, Kornél, Fekete Zsolti és Csámpa Tibi – pedig régen 4-6 percet kapott tőlem a második. És ne gondold, hogy lassabb voltam, két perccel jobbat mentem az idén, mint tavaly Krisz-szel! De jelentem, pont ez a trend jelent meg mindenhol: országúton, maratonokon (minden távon!), XCO-n és CycloCross-on is: mindenhol brutál erős lett a Master2! Itt már nem lehet „véletlenül” a dobogóra állni, csak és kizárólag szisztematikus, nagyon komoly edzésmunkával.
Nem szerencsés mostanában M2-nek lenni, szüless inkább máskor! :)
Nem, nem lövöm fejbe Kornélt a következő pillanatban…Köszönettel tartozom Farkas Milánnak (milanphoto.hu) a zseniális fotósorozatért, valamint Vígh Attilának is köszönöm!
Szilvásvárad maraton 2017 eredmények (pdf): 
2017_szilvasvarad.pdf (182KB)