VI. Félsziget Kupa, Tihany
Mivel jó ideje biciklizek, úgy gondoltam, be tudom állítani magamnak a helyes ülésmagasságot.
– Hát nem!
Sasi (Sáska Zoli, ASE kerékpár) mostanában vette át az új „Sasialized” kerékpárját és méltatta, hogy a Bringalandban milyen pipecül beállították neki. Mivel nekem is pont új az o.uti cangám, illetve már én is régóta fontolgatom, hogy érdemes lenne egy BG (Body Geometry) fit beállítást lefuttatni, szóval kértem egy időpontot. A Tihany kupa előtti szerdai napon Simon Balázs fogadott, befogta a Scottot egy görgőbe, ráültetett, elkezdtem tekerni, ő meg boldogan összecsapta a kezét:
– Juj de jó: teljesen szarul ülsz rajta! Tudunk javítani!
– Na, mondom magamban: de hisz ez remek, csak vagy húsz éve ülök így…
Aztán elmagyarázta, hogy nagyon magasan ülök és túlságosan hátul, emiatt nem az optimális helyen, hanem „magam előtt” tekerek, ráadásul kicsit spiccelve, mert csak úgy érem el a pedálokat. A kormány meg túl lent van, kényelmetlen lehet a pozíció. Nekikezdett, elővette a szögmérőket, meg a varázsingát, egyre lejjebb és lejjebb állította az ülésem, majd mikor már úgy éreztem, hogy egy gyerekbiciklin ülök, kijelentette, hogy kész. Kicsit szkeptikusan fizettem ki a lóvét, de Balázs frankón megnyugtatott, hogy majd megszokom… Ezt?!
Szerda késő délután ki is próbáltam, fejlámpával, téli cuccban mentem időre egy fullos Istenhegyit a Normafáig. (A Kékgolyó utcától indultam.) Te, nem hazudok, az Osztrák-Magyar sulinál már úgy fájtak a felső combizmok közvetlenül a térd felett, hogy meg akartam állni! Olyan izmok kezdtek sajogni a lábaimban, amik eddig soha. De azért tovább tekertem, tulajdonképpen „érezgettem”, hogy jól haladhatok, de a fájdalom azt sugallta, hogy így nem lehetek gyors és vissza kellene állítani mindent a francba, most azonnal!
Csak otthon derült ki a Stravát böngészve, hogy több mint egy perccel voltam gyorsabb az eddigi legjobb időmnél. Woww! Este nyalogattam a nem tervezett izomlázat, próbáltam maszírozgatni a combom. A Strava analízis nélkül tutira már aznap este visszaállítottam volna az ülést a fenébe.
Másnap ment tovább a teszt, leginkább síkon akartam kipróbálni – nekem inkább az a „hazai pálya”. Persze ott is ugyanúgy fájtak a combok, de meglepően jó haladós lett az a ride is. Lehet hogy tényleg nem hülyeség ez a BG fit és tényleg egész életemben nem az optimális testhelyzetben tekertem? Na, majd a versenyen tényleg eldől!
A 2016-os Tihany Félsziget Kupát amolyan felkészítő versenynek szántam. Sokéves tapasztalatom, hogy szezon elején semmi sem tud úgy formába hozni, mint az első néhány verseny. Be is neveztem, bár nagyon fosorintottam egy esetleges bukástól. Nekem már rohadtul nem férne bele egy nagy pofáraesés aszfalton, mondjuk ötvennél…
A lényeget mondom: sejtettem előre, hogy nekem ez egy „emelkedő-túlélő” verseny lesz, minden egyes körben szenvedni fogok, mint a kutya. Úgy is lett, a verseny végére 4 cm-t nyúlt a nyakam, annyit nyújtogattam előrefelé…
Az egyenesekben viszont nem haladtunk túl jól, de mindenkinek igaza van aki azt kérdezi: ha lassúnak tűnik a tempó, akkor miért nem megyek előre tempózni én magam?! (Csak úgy halkan kérdezem: komolyan elvárható hogy pont nekem, 47 évesen kellene húznom a teljes magyar elit mezőnyt egy rangos hazai versenyen?!) Na mindegy.
Már az első emelkedőn nagyon felment a pulzusom, arra gondoltam, hogy ezt nem fogom kibírni még ötször. A második körben tiszta hülye voltam: azért, hogy biztosan ne szakadjak le, az emelkedőt úgy megrántottam, hogy minden idők leggyorsabb Master mászása volt – annyi lett, mint Buruczki Sziszi (elit2 győztes) legjobb ideje, vagy Poppa (Simon Tomi, Szerpentin) legjobb mászása, akiről tudjuk, hogy bitang erős mostanában. (37.4 km/h átlag a teljes emelkedőre a révtől az apátságig.) De ez persze meg is bosszulta magát, utána azonnal éreztem, hogy ennek semmi értelme nem volt, ezt nem hogy még négyszer nem, de egyszer sem tudom megismételni.
Kb. a harmadik körben aztán jött a nagy bumm: közvetlenül előttem óriásit esett egy srác, az első kereke akadhatott el egy csatornafedélen, vagy kátyúban. Ötvennel repült ki alóla a Bianchi, ami félig elém is pattant. Nagyképűség lenne azt álllítani, hogy akkorát mentettem, mint Peter Sagan a Milánó–Sanremo befutón, de azért közel volt… Még a kirepülő műanyag kulacson is átmentem, de az már nem osztott, nem szorzott. Szegény srác, remélem nincs komoly baja, borzasztóan nézett ki ennyire közelről az a zakó!
Hajba Gergő (Speedway Team) mögött keresem a szélárnyékot – kevés sikerrel(Vedd észre a kanti féket, CycloCross bicajjal vereti a lejtőn!)
Nem ragozom, valahogy kibírtam mindegyik emelkedőt a spiccen – igaz, békanyálon. Talán az ötödik körben már-már kezdtem leszakadni a legteteje előtt, de Záray Laci (Merida Maraton Team) ahogy mellém ért, kicsit megfogta a derekam és előrébb lökött! Eszméletlen jó érzés volt, lelkileg nagyon sokat adott: ezek után már nem tényleg szakadhatok le!!! Köszi Laci!
A végén szerintem jól helyezkedtem, ahogy közeledtünk a befutóhoz, abszolút a spiccen, közvetlenül Poppa mögött készülődtem az utolsó szerpentinre, de arra gondoltam, hogy nem jó helyen, túl elől vagyok! Magam elé kellene engedni Molnár Tomit (ASE), meg Balogh Luit (Sólyom Team), hogy közvetlenül a hátsó kerekükön kezdjem a szerpentint, valahogy kibírom velük és majd az utolsó métereken megpróbálom ledurrantani őket. Aztán kicsit másképp alakult. Egyrészt Ave (Antal Attila) is elnyúlt előttem, másrészt a szerpentin közepe körül bal oldalon megjelent Specziár Viktor és
olyan elementáris erővel robogott el mellettem, hogy nekem ott konkrétan megálltak a lábaim!
Komolyan, mintha egy 1000W-os csörlőn húzták volna fel! Fáradt is voltam már, de a lényeg, hogy ez lelkileg akkora sokk volt, hogy már csak begurultam a célba Balogh Lui mögött az ötödik helyen. Ha nem jön Viktor – és nem aláz így le :) – akkor talán még lett volna bennem annyi, hogy legalább Luit utólérjem. Komolyan mondom, úgy ment fel Viktor a szerpentinen, ahogy azt én talán csak pihenten, „KOM kísérlet” üzemmódban próbálhatnám meg. (Egyébként addig azt sem tudtam, hogy Viktor versenyben van-e még, mert egy pillanatra sem mutatkozott elöl… Utólag megtudtam, hogy menet közben szétrúgta a saját vázát: a bal oldali pedálból annyiszor szakadt ki a lába, hogy a sarka a verseny végére kirugdosott egy szép adag karbont a láncvillából.)
A befutó: előttem Balogh Lui, kicsit mögöttem zöldben Petrik CsabiAve lett végül a második (nem csoda, hiszen vékony és nagyon jól bírja a hegyeket), Molnár Tomi pedig a harmadik, gratulálok nekik! A 40+ csapat nagyon jól teljesít! Én, mondom, az ötödik pozíción gurultam be, kb. ide is vártam magam, harmadik helyre, vagy a dobogó közelébe. Mennyire más egyébként egy XCO (vagy bike maraton) verseny: ott nincs lustálkodás az egyenesekben, mindenki megy nyélen a saját zsírján és kész! Ha úgy tetszik, akkor az inkább egyéni sport, a mezőnyversenyek meg inkább csapatsport – már ha van csapatod. De egyedül egy mezőnyverseny tényleg nem leányálom, igazat adok Poppának.
Ui.: Hihetetlenül sokan gratuláltak ehhez az 5. helyhez is, nagyon jólesik és nagyon köszönöm nektek!!!
Ui2.: Ma este pdig lemegyek a garázsba és és a többi bacajomnak is átállítom az üléspozícióját a tanultak szerint.
Óriási köszönet a fotókért Tirszin Janinak (Nutrixxion), Petrik Csabinak és Jucusnak, valamint Bellányi Tímeának (bellanyifoto.hu).
Tihany Félsziget Kupa 2016 eredmények: 
2016-Tihany-felsziget.xls (88KB)