XCO Országos Bajnokság, Csömör
Talán ez volt az utolsó esélyem XCO Master2 Magyar Bajnoki címet nyerni. Ám most sem sikerült. Csömör pedig tényleg a kedvenc Cross-Country pályám, érzem a ritmusát, élvezem az ugratókat, még a legnagyobbat, a „színpadot” is. A meredek mászások inkább rövidebb sprintszakaszok, ami nekem kedvez, nem a vékonyka hegyimenőknek. A DH szakaszok meg csupa szűk mandíneres S kanyarok egymás után – ha megérzed a hullámzását, lüktetését, mosolyog a szád menet közben, mert sejted: nagyon halad, sőt szárnyal a bringa lefelé.
De közbeszólt az időjárás, a kétnapos vigasztalhatatlan esőben rommá ázott az egész. Azok döntöttek jól, akik gumicsizmát és esőkabátot hoztak magukkal Csömörre. Köszönő viszonyban sem volt a mai saras, dagonyás, gusztustalan pálya a nekem kedvessel. Erről természetesen senki sem tehet és persze mindenkinek ugyanolyan saras lett, de ez nem vígasztal.
Erre ma nem lesz szükség, otthon megigértem!Késő délután van, hazaértem már a versenyről, lent ülök a garázsban a sárga kinyitható rendezői székemben, lábam a nyitott csomagtartóban. Bikinit hallgatok, mert „a” Máté említette, hogy lesz valami koncertjük mostanában. Istenien szól – pedig tényleg régi muzsika – nem véletlenül kértem max hifit az autóba. Kétszer is megkérdezték a rendeléskor: „Megértette, hogy nem lesz pótkerék az kocsiban, mert a helyén egy mélynyomó lesz?!” Igen, pontosan ezt szeretném, egy sub-bass-monstert pótkerék helyett! :)
Szóval lábam a csomagtartóban, kezemben egy Zipfer és lassan el kellene kezdeni a kipakolást. Na de ezt a mérhetetlen mocskot?! Gyűlölöm ezt a trocsok maradványt, csupa sár minden az autóban.
De mindegy, mindenképpen meg kellett próbálni. Annyi munkát raktam bele az idén, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy mégis ki kellene hagyni, mikor megláttam az előrejelzést, a gigantikus esőt. Mindenkinek jöhetnek műszaki problémák, defektek, esések, szóval menni kell, versenyezni kell – akkor is, ha előre tudom, hogy tutira giga-szopás lesz.
… Nehéz a dolga a katonának – uhh, milyen ősrégi ez a dal ez – Nagyatádon voltam katona egy elsőlépcsős zászlóaljban, ami azt jelenti, hogy én mentem volna legelőször háborúba, ha pont kirobbant volna egy. Háború szerencsére nem volt, így a zászlóaljparancsnoki irodában hallgattam a Bikinit, pl. ezt a számot, amíg megírtam a többiek szabadságos papírját. Utáltak az öregek, mert szerintük „hazajáró gép” voltam, de érezték, nem volna jó ötlet ezt komolyabban szóvá tenni. Persze nem volt ez tejcsokoládés aranyélet, harcászkodtunk hóban-fagyban, kilőttük a rövid, 3 töltényből álló „sorozatokat” (ennyi töltényt kaptuk egy-egy sorozatlövésre…). Sőt, egyszer részt vettem egy dezertálásban is, mert egy hadgyakorlat estéjén elszöktünk hárman kalandba, Taranyba, borért. Hősök lettünk a körletben mikor visszaérkeztünk a borral. (Ma már fröccsnek sem innám meg azt a lőrét amit végül hoztunk valami lim-lom kocsmából.)…
Csak ki kellene pakolni ezt a mocskot. Cipők, mezek, nadrág egyből a kádba. (A zoknikat már a verseny végén eldobtam egy kukába.) Nem lehet ilyen sárosan semmit sem betenni a mosógépbe. Pedig a sár nagyrészét már leverettem egy kútnál, közvetlenül a befutó után. A cangát majd holnap. A fogaskerekek, a kazetta, a lánc: már biztosan ammen. Remélem nincs más kár, a DT agyak állítólag jól bírják. Holnap majd kiderül, mikor kitolom a bicajt a garázsból egy rendes mosásra.
Száraz pályán a bal oldali ágon ereszteném lefelé.Amíg bírta a technika, jól mentem. Ott voltam közvetlenül Megyó sarkában az első körben, sőt vettem a bátorságot, a kör közepe táján egyszer csak ráleheltem a nyakára:
– Valamikor el fogok menni!
Ezt nem pusztán pszichikai hadviselésnek szántam, hanem csak előkészítettem, hogy valamikor tényleg beesek mellé egy kanyarban, vagy féktávon, valamikor azt fogom mondani, hogy Balról! (Ja bocs, nehogy magamra haragítsak valakit ebben az országban: akkor Jobbról!)
Nem jött az a „Balról!” pillanat, viszont jött a „színpad” ugrató, Megyó pedig legnagyobb örömömre lekanyarodott a chicken-way-re. Én nem, beugrottam a nagy ugratót és ezzel Megyó elé kerültem. Először előztem meg, mióta Megyó feltűnt a Master2 mezőnyben! Óriási pillanat volt számomra, de mielőtt túlmisztifikálnám ezt az dolgot, éreztem persze, hogy pünkösdi királyság lesz ez a vezető pozíció. Szóval pezsgőt nem bontottam, csak igyekeztem tovább és rövidesen utolért, vissza is előzött Megyó.
A nagy ugrató érkezője.Nem volt „csőrös” ugrás, mégis koppon van a teleszkóp, a legutolsó mm-t is kirugózta.
Nézegettem hátrafelé és láttam, hogy nem távolodik, sőt inkább közeledik Pityikusz, az ózdi betyár. A futam előtt megmutatta, hogy dedikált 1.5-ös sárgumikat szerelt óriás bütykökkel és tényleg vaknak kellett volna lennem nem látni, hogy sokkal biztosabban fordul a sárban és fele annyit sem pörög el a kereke a felfelékben. Idő kérdése volt csak, hogy megebédeljen.
A második kör elején meg is rágott és kiköpött. Igaz, az is közrejátszott, hogy elöl a kistányér elkezdte fel-felvenni a láncot. Mászol felfelé, beragad a lánc, megtorpan a bicaj. Kicsit visszafelé tekered a pedált, kiakad, majd két fordulat után újra felszedi. És újra, és újra. Hamar rájöttem, hogy a kistányéron még ezt a kört sem tudom befejezni. Nagytányér! Nem, gond, nem brutál meredekek az emelkedők, azt is ki tudom majd tekerni! Ám a sár hamar megette a fogaskereket, elkezdett ugrálni a lánc. Mikor nem képes átvinni a nyomatékot a kopott lánckereken és ugrik egyet a lánc. De egyre gyakrabban tette, a második kör végére szinte minden második pedálfordulatra.
A harmadik körre tovább romlott a helyzet – és a pálya is. Gyakorlatilag az addig kitekerhető részek is tolósak lettek, volt néhány egyenes(!) szakasz is, ahol akkora lett a sár, hogy szintén tolni kellett. Ki akartam szállni, gyűlöltem az egészet. Én szeretek versenyezni, imádom a versenyek belvilágát, de ezúttal ez nem okozott örömet. Folyamatos kínlódás volt és már rég nem az elemekkel harcoltam, hanem főleg az alattam lévő technikával. Nem voltak illúzióim, tudtam, hogy ez ma csak harmadik hely lesz és már csak arra vigyáztam, hogy az legalább tényleg meglegyen.
…Közben megy tovább a Bikini a garázsban, bömböl a Fagyi:
Kösz jól vagyok, az éveket nem számolom.
Boldog vagyok, nyelem a sok gombócot.
Múló állapot, panaszkodni nincs okom.
Az benne a jó, ha nem ízlik hát eldobom.
Miért gondolom, hogy ez lehetett az utolsó esélyem az M2 XCO OB címre?
Kicsit rendezem a gondolataimat és a következő bejegyzésben megírom.
Nagyon köszönöm a képeket Máhr Attilának, Bak Ferencnek és Zoboki Attilának!
2016 XCO OB eredmények: 
2016_csomor_xco.pdf (54KB)